Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Szárnyas fejvadász 2049 kritika

Szárnyas fejvadász 2049 kritika
Hollywood ismét talált magának egy új arany tojást tojó trendet: a régi klasszikusok folytatásait. A recept valahol zseniális, hiszen vannak olyan mesterművek, melyeket képtelenség lenne remake-elni, ellenben a rajongótáborukból igen csak meg lehet gazdagodni. Arról nem is beszélve, hogy mivel a sikersztori általában adott, azt újból el lehet adni a fiatalabb közönségnek is, ilyen a Szárnyas fejvadász is.

Erre a jelenségre nagyon jó példa a Jurassic World és az új Star Wars-filmek sikerei, mivel ezek igazi win-win szituációk: az idősebbek ellehettek a nosztalgia kellemes akolmelegében, míg az ifjúságot újra el lehetett varázsolni ugyanazzal a történettel. Eddig egyetlen látványos kivétel akadt, a Trainspotting 2, de ugye az eleve más, „undergroundabb” kategóriában mozgott. Amúgy az tudatosult már mindenkiben, hogy készül az Amerikába jöttem 2? (Minek is?)

Ebbe a sorba került a Szárnyas fejvadász 2049 is, mely egy 35 évvel ezelőtt készült – egyébként a maga módján zseniális – film folytatása. Akartuk mi ezt? Maximum annyiban, hogy végre egyértelműen a szánkba rághatnák, hogy Deckard (Harrison Ford) replikáns, azaz egy mesterséges lény-e vagy sem. Erre a kérdésre a választ azonban egy kisfilmben is meg lehetett volna oldani, nem kellett volna hozzá egy 2 és fél órás opusz. Pláne nem egy ilyen, mint amit végül a mozikba küldtek.

Én mindig is megértő voltam azokkal szemben, akik az eredeti Szárnyas fejvadászt unalmasnak találták. Valljuk be, a tempója néhol valóban túlságosan is visszafogott és lassú, de talán ettől is olyan szép. Mert a sötét képek, a klausztrofób terek és a nyers brutalitás ellenére egy valóban szép sci-firől beszélünk. Mindemellett rendkívül okos is, mely olyan, a mai napig aktuális kérdéseket boncolgat, hogy mit nevezünk egyáltalán életnek? Hol van a határ az ember és gép között, ha utóbbit annyira a magunk képére teremtjük, hogy az már saját gondolatokkal és érzésekkel is rendelkezik?
Szárnyas fejvadász 2049 kritika
Nos, ehhez képest a folytatás grandiózusabb, látványosabb, de sokkal üresebb és vontatottabb lett. Nem kertelek, az első egy óra után szabályosan szenvedni kezdtem a film nézése alatt. Nagyon-nagyon lassú a cselekmény vezetése, ami ráadásul nem is szól semmiről. Pontosabban érezni azt, hogy az alkotók valamit nagyon el akarnak mondani nekünk, csak épp az üzenet elveszik az iszonyatosan béna dialógusok között. Egy konkrét idézet: „Seprűvel nem lehet megállítani az árvizet”. Még kínosabb, hogy a film annyira hülyének nézi a nézőt, hogy konkrétan a kulcsmomentumokat a szereplők 10 percenként elismétlik, egy idő után pedig ezeket vágások segítségével már vizuálisan is megerősítik.

A történet abszolút középpontjában Ryan „borostásan szexi” Gosling karaktere, a K nevű replikánsokra vadászó replikáns áll, amely már önmagában is érdekes lenne, csak éppen ezzel a morális dilemmával nem kezdenek jóformán semmit. Pedig valaki meg is kérdezi tőle, hogy mit érez ezzel kapcsolatban! Eleve Gosling nem aggódta túl a szerepét, hozta a Drive-ból és a Csak Isten bocsáthat meg-ből ismert szűkszavú, de kemény öklű figuráját oszt’ jó napot, szaladt rögtön a fizetési csekkért. Mindezzel annyi a baj, hogy 150 percben baromi fárasztó ezt az érzelemmentes színészi játékot nézni. Továbbá szintén érdekes lehetne a barátnőjével való kapcsolat is, aki voltaképpen egy élő hologram, ám ezt a fajta szerelemi felállást Spike Jonze már eszméletlenül ügyesen megoldotta anno A nőben, így az itt látottak meglehetősen sutának tűnnek.

Igazából már az alapfelállás is mítoszromboló: újra vannak replikánsok a Földön, melyek már sokkal engedelmesebbek, mint elődjeik, de valamiért még mindig élnek korábbi, kivégzésre ítélt modellek. Ezzel pedig jóformán semmissé teszik az első rész alapkonfliktusát, melyben a szökött gépek a saját életüket akarták meghosszabbítani, hogy ők is úgy élhessenek, mint az emberek. 2049-ben azonban ez már sikerült, ezek a lények már úgy öregednek, mint mi, mégsem boldog egyikük se, mert hát még mindig csak szolgák. Arról már nem is beszélve, hogy az emberek időközben már ránézésre meg tudják mondani, hogy ki „igazi” és ki nem, így a szemvizsgálat is már kvázi csak egyfajta formalitásnak minősül. Hogy akkor miről is szól a film? Röviden és spoilermentesen: Gosling keres valakit két és fél órán keresztül, aki nem Deckard. Komolyan ennyi.
Szárnyas fejvadász 2049 kritika
Külön elkeserítő, hogy az egész játékidő alatt még Gosling antiszínészi játéka a leghitelesebb, mert körülötte szinte mindenkit rossz nézni. Főleg szegény Fordot, aki mintha kómából frissen kelve és részegen állt volna a kamerák elé. Minden megmozdulása, minden szava kínos és fájdalmas. Jared Leto pedig ismét nem több egy nagy blöffnél, mint amilyennek az Öngyilkos osztagban is megtapasztalhattunk. Karaktere bár vak, de ennek semmi jelentősége nem akadt, mi több, nem is nagyon érzékeltették velünk fogyatékosságát. Helyette megkaphatta a szövegkönyv legagyzsibbasztóbb részeit, amit még túl is játszott. Egyedül Ana de Armas, a virtuális barátnő tudott valamit színészileg hozzátenni a filmhez. Hurrá.

Mindezek a kolosszális hibák tényleg fájnak, mert amúgy a látvány, a zene és az atmoszféra abszolút rendben van. Nem csak sikerült hozni az eredetiét, de tovább tudták gondolni hatalmas terekkel, elképesztő, monumentális díszletekkel, gyönyörű plánokkal és változatos tájakkal. Mindemellett a 3D most is csak egy parasztvakítás, szinte semmi térhatást nem érzékeltem, cserébe bosszankodhattam, hogy ha kicsit félrehajtom a fejem, akkor már nem látom jól a képet. Mindenesetre ez a film még látványpornónak is kevés, vagy sokkal inkább túlontúl hosszú. Csak óvatosan a megtekintésével!

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2017. október 5.

Hazai forgalmazó: InterCom

RelatedPost

A te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..