Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Egy német sors kritika

Egy német sors kritikaFraulein Pomsel – mint annyi más ember – nehéz napokat, nehéz hónapokat élt át a világgazdasági válság ideje alatt. Ő még szerencsésnek mondhatta magát, hiszen volt munkája. Igaz alkalmi munkák, sok bizonytalansággal, de legalább valami volt. Az egyik napról a másikra élés ennek ellenére kezdte felőrölni. De sorsa jóra fordult Egy kedves ismerőse felajánlotta, hogy munkát szerez neki. Ehhez azonban be kellett lépnie egy bizonyos politikai pártba. Fraulein Pomsel soha nem foglalkozott a társadalmi kérdésekkel, hiszen megtanulta, hogy az nem a nők dolga. De kellett a munka, így kiváltotta a NSDAP-tagkönyvét és boldogan foglalta el új, a filléres gondoktól megóvó munkahelyét. Az Egy német sors címet viselő osztrák dokumentumfilm nagyon súlyos, húsba maró erkölcsi kérdésekről szól.

A rendezők riportot készítettek a 103 éves Brunhilde Pomsellel, aki a háborút megelőzőleg és a háború évei alatt Gobbels titkárnőjeként tevékenykedett. Az idős hölgy egyetlen dologról beszél: saját magáról, saját életútjáról és a munkájáról. Kitekintés világtörténelmi eseményekre (aminek az idős hölgy a legközepében tartózkodott) alig van. Pont ez teszi feledhetetlenül érdekessé az alkotást. Hiszen a film alapkérése az, hogy mit fog fel a világból, hogyan értékeli a körülötte zajló eseményeket az, aki a világtörténelem egyik legembertelenebb diktatúrája az egyik hóhérjának a munkáját segíti.

Az üzenet és a tartalom pedig egyértelmű. Az Egy német sors két dologra kristálytisztán rávilágít. Ez egyik az, hogy Brunhilde Pomsel (és rajta kívül rengeteg más ember a történelem folyamán sokszor és sok helyen), nem azért állt a „Rossz” szolgálatába, mert gonosz lett volna. Ő is ugyanolyan hétköznapi ember, mint bárki más. Viszont felmenteni sem akarja a hölgyet.

Egy német sors kritikaA főszereplő hölgy nagyon sok mindent tisztán lát. Saját maga mondja ki azt, hogy rosszul lett nevelve. A tekintélytisztelet, az engedelmesség megkövetelése és a politika (és általában a közügyek) iránti teljes érdektelenség vezetett oda, hogy a riportalany elvállalta a felkínált egyre magasabb presztízsű állásokat. Ült az íróasztal mögött és tette, amit a tekintélyes, magas társadalmi ranggal bíró főnökei mondtak neki. Viszont a végső konklúziót mégsem vonta le. A film végéig mentegeti magát. Nála nem következett be a katarzis, mint Traudl Junge, Hitler titkárnője esetében, aki Sophie Scholl emléktáblája előtt döbbent rá, hogy nem takarózhat fiatal korával és azzal, hogy nőként „el volt tiltva” a politikától, hiszen a „véderőbomlasztás” címén meggyilkolt Sophie egy évvel fiatalabb volt nála. A rendezők viszont egy pillanatig sem akarják titkolni, hogy interjúalanyuk és a többi, hozzá hasonló milliók (akár a náci Németországban, akár bárhol máshol a világban, ahol tisztességtelen hatalom uralkodott) igenis felelősek tetteikért.

Ez a kettősség a képi világban is megjelenik. Időnként szemből mutatják Brunhilde Pomselt. Ilyenkor az idős nőn látszik, hogy valaha nagyon vonzó lehetett, a szemei most is nagyon szépek. Máskor más szögből, időnként csak arcának egy-egy részlete tűnik fel a mozivásznon. Kissé groteszk az ábrázolás, egy mesebeli boszorkány arcának tűnik az, amit látunk.

A majdnem kétórás mozi nem csupán a beszélgetésre épül. Korabeli filmes anyagokat is látunk, mindig kommentár nélkül. Belekóstolhatunk a korabeli propagandába és „privát” felvételeket is mutatnak. Nagyon jól összeválogatott anyagok, amik sokat hozzáteszek a mondanivalóhoz és a megértéshez.

Egy német sors kritikaEseménytelensége” ellenére az Egy német sors lebilincselően izgalmas alkotás, szinte beleszögezi a székbe a kicsit is értelmesebb és igényesebb mozilátogatót. De nem csupán érdekfeszítő, hanem gondolkodásra is késztet. A néző nagy adag szellemi és erkölcsi munícióval távozik a film végeztével. Sokféleképpen meg lehetne fogalmazni, de én ezt (személyes okokból) Philip Zimbardo egy mondatával teszem. A neves pszichológus szerint aki hőssé akar válni, annak deviánsnak kell lennie. Ha Brunhilde Pomselnek annak idején nem számított volna, hogy a társadalom minimum furcsán néz rá egy visszautasított jó állásajánlat miatt, vagy megkérdőjelezte volna a társadalmi ranglétra nagyon magas fokán álló főnökei szavait, akkor mindenki (és valószínűleg a saját maga) szemében jóval nagyobb ember lenne. Értelmetlen és igazából embertelen lenne azt kívánni a 103 éves főszereplőnek, hogy nézzen szembe saját múltjával. Viszont mi még levonhatjuk a tanulságot.

Szerintem:

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2017. június 1.

Forrás és fotó: Cirko Film

Olvasd el ezeket is!

2 Comments on Egy német sors kritika

  1. Rácz Sarolta // 06/15/2017 at 18:09 //

    Kedves András Márton! (Vagy Márton András?)
    Köszönjük a hozzászólásodat. Teljesen egyetértünk. Pont az Általad leírtak miatt van égető szükség ilyen filmekre.

  2. Igen, lebilincselően izgalmas és erősen elgondolkodtató film. Remek kritika.
    Ugyan egyetértek az egyén felelősségének hangsúlyozásával, de az emberek többsége nem születik hősnek. A tömeg manipulálásának pedig mostanra még nőttek is a (technikai) feltételei. Látjuk is az “eredményét”.

A te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: