Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Némaság kritika

Némaság kritika

Hollywood „fenegyereke” a mai napig tud meglepetést okozni, ellentétben mondjuk Spielberggel vagy George Lucassal. Martin Scorsese tudatos hozzáállása – mind a filmtörténeti hagyományokhoz, műfajokhoz, színészekhez (De NiroDiCaprio) és folyamatosan megújuló stílusához – már évtizedek óta okoz örömöt a mainstream és a réteg mozilátogatók számára. Scorsese mindenkivel kommunikálni akar, senkit nem akar kihagyni a mozi varázsából. Stílusa egyszerre míves és naprakész, nem próbálja meg a fogadatlan prókátor szerepét felvállalni, hogy ő még a mozi hőskorszakához tartozik. Ahogy a divatok mennek, ő úgy halad velük és úgy alakítja a maga stílusát. Legalábbis ott ahol akarja. Természetesen vannak visszatérő gyengéi, mint például a bűn és bűnhődés vagy a hit kérdésköre, vagy a kettő permutációja. Ez a permutáció jelenik meg a Némaság esetében, mely elsőre nem több, mint egyenes vonalvezetésű kosztümös filmdráma, hogy aztán átcsavarodjon egy meglehetősen atipikus szenvedéstörténetbe.

A Némaság egy patinás filmcsaládba tartozik: Scorsese az aktuális igényekre fittyet hányva – élén az Oscar Akadémia igényeivel – egy avíttasnak tűnő alapanyagra tette le a voksát, melyben jezsuiták küzdenek az igazukért a középkori Japánban. Scorsese már a 70-es években felfigyelt a japán eredeti regény és film változatra, és a saját bevallása szerint a sztori megszállottjává vált. Időközben viszont elkészült A misszió című film is, mely mintha csak a Némaság párdarabja volna, így Scorsese tovább halogatta a saját filmtervét. A Wall Street farkasa után nem is választhatott megfelelőbb időpontot arra, hogy valami gyökeresen mást készítsen. A filmhez aztán kiválasztotta a fiatal generáció két új zsenijét (Andrew Garfield és Adam Driver), miközben hagyott azért helyet egy veteránnak is (Liam Neeson egyébként A misszióban is szerepelt).

Némaság kritika

A történet szerint két fiatal jezsuita szerzetes az eltűnt mesterük nyomába ered Japán, farkastörvények által uralt társadalmában. Küldetésük célja, hogy kiderítsék, miért tagadta meg a hitét egy fumie rítus közben Ferreira atya, az egykori karizmatikus vezetőjük. A két fiatal pap a válaszok kutatása és megértése közben persze még nem is sejti, hogy miféle utazás is vár rájuk, és természetesen a gyanútlan néző sem.

A megtekintés után hidegzuhanyként jött a felismerés, hogy milyen gyakran kiemelik Scorsese-vel kapcsolatban a markáns zenehasználatot, a csend-használatát pedig nem. Hogy milyen, amikor a csend tagolja vagy éppen megtestesíti a drámát és a karaktereket, és így gyakran kifejezőbb, mint a folyamatosan zakatoló aláfestés. Nem meglepő, hogy a filmben megjelenő atmoszféra zenének és hangoknak elsősorban feszültségnövelő szerepük van. Emellett a film képi gazdagsága sem lehetne hatásosabb, mintha időutazáson vennénk részt. Az autentikusnak ható karakterek és közeg persze sokat emel a minőségen, melyek a Kurosawat vagy Mizoguchit idéző statikus és dinamikus totálképekkel (a képeket gyakran csak a szél zúgása vagy a köd alászállása dinamizálja) és barokk festményeket és ikonképeket idéző kompozícióikkal együtt csodálatos képi költeménnyé olvadnak össze a vásznon. És ezt attraktív CGI megoldások nélkül teszi (bár a természetes fények illúzióját azért digitálisan hozták létre). Eközben ahogy nő az arc-közeliek száma a cselekmény előrehaladtával, úgy a feszültség is, mely a film második felében szinte elviselhetetlenségig húzott.

Némaság kritika

Érdekes, hogy Scorsese még ebben a kosztümös filmben is kacérkodik más műfajokkal, mely biztosít afelől, hogy ne egy történelem-órát lássunk. Természetesen a kosztümös film fogalmával is gondban vagyok, hiszen leginkább egy hermetikusan lezárt babaházat juttat eszembe, amit csak kívülről lehet szemlélni. Scorsese azonban meglehetősen közelivé tette ezt a babaházat, talán éppen azáltal, hogy a nem látható dolgokról mesél. Igaz kevésbé allegorikusan, mint a Krisztus utolsó megkísértésében, mely valójában a Némaság előképe. Mindkét film túllép a Jób vagy Jákob féle szenvedéstörténeten, melyet Isten hallgatása kísér. Ezt a csendet ugyanis Scorsese lehetőségként mutatja meg, elsősorban a hitehagyott emberre fókuszálva. Még a mellékalakok, például Kichijiro mellékalakja is közel áll hozzánk, mint a hit és hitehagyottság között őrlődő modern ember képe. Persze, hogy mi lesz Rodrigues és Garupe atya – mint az érem két másik oldala – meglepő sorsa, az maradjon jótékony homályban.

A film ugyanakkor nem ítélkezik a szerzetesek, a kővetőik (annak ellenére, hogy néha úgy jelennek meg, mint a drog-dílerek és drog-függők) és fogva tartóik felett, csak megfigyel. Az ateista vagy éppen teista felhangok mellett tagadhatatlan, ahogy a Krisztus utolsó megkísértésében, úgy a Némaságban is egy vallásos, ámbátor nyitott szerző képe rajzolódik ki számunkra. Képsorai közben pedig boldogan konstatálhatjuk, hogy Scorsese színészvezetésből továbbra is klasszisnak számít: Garfield és Driver arcán felfedezett világok ellenállhatatlan pillanatokba sűrűsödnek össze, mely pillanatok betöltik a mozitermet és a gondolatainkat. Katartikus.

Szerintem: 

Szerző: Varga Ádám

Hazai bemutató: 2017. március 16.

Forrás és fotó: Freeman Film




Olvasd el ezeket is!

2 Comments on Némaság kritika

  1. Varga Ádám // 03/17/2017 at 16:00 //

    Semmi gond, örülök a kérdéseknek 🙂

    Sajtóvetítésen voltam a Puskinban.

  2. Burkus Dávid // 03/17/2017 at 15:05 //

    Hogyan írtad meg ezt a kritikát 14.-én amikor 16.-án volt a bemutató? Ez most nem támadás hanem tényleg egy őszinte kérdés.

A te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: