Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Szép álmokat kritika

Szép álmokat kritikaVajon lehet-e még újat mondani az élet és halál értelméről, a jó és a rossz küzdelméről vagy a saját démonainkkal való harcról? Erre a kérdésre keresi a választ a Szép álmokat című film. Az embert, ha valamiféle veszteség éri, szinte azonnal reagál, hol közönnyel, hol heves érzésekkel, mert az érzelmek elfojtása előbb-utóbb kiütközik.

A fiatal Massimo (Valerio Mastandrea) sajnos nem áll a helyzet magaslatán, amikor édesanyját elveszíti. A halállal most találkozik először, és ez egy csapással, szinte végérvényesen félbe vágja addigi felhőtlen gyermekkorát. A Főszereplőt, Massimot három élet szakaszban látjuk a filmben: Gyermekként még nincs tisztában a halál fogalmával, nem tudja azt elfogadni és dacosan ellene megy minden apai szigornak, és a keresztény neveltetésnek, amiben ez idáig része volt. Semmi sem képes kibillenteni depresszív lelki állapotából és feledtetni vele a szomorúságot és veszteséget, hiszen mikor még anyja élt minden örömet megadott neki az életben.

Szép álmokat kritikaKamaszként egy jól nevelt, okos fiút látunk, aki a múltját még mindig nem dolgozta fel, annak ellenére, hogy vannak barátai és hobbijává vált a foci utáni rajongás valahogy nem teljes az élete. Folyamatosan az igazi anyai szeretetet, visszacsatolást keresi minden nőben, akivel valamiféle kapcsolatba kerül, hiszen édesapja érzelemmentessége és szigora nélkülöz felé mindent, ami anyjában megvolt. Sőt néha többet is, szinte olyan mintha az őszinte gyermeki érzései egyfajta szerelemmé alakultak volna édesanyjával kapcsolatban. A film sokszor megpróbálkozik az anyai szeretet magasztalásával, de ez csak a látszat, ha mélyebbre ásunk egy komplexusokkal teli beteges képet kapunk, nem csak magáról a főszereplőről, hanem az egész környezetéről.

Szép álmokat kritikaMikor felnő, még mindig folyamatosan az egykori boldog, édesanyjával eltöltött napok után vágyakozik, újra akarja élni azokat, hol ott maga is mondja, hogy: “úgy érzi, a halálán van.” Pedig újságírói munkájában sikeres, mégis magának való, nehezére esik az emberi kapcsolatok ápolása. Legnagyobb elismerését a legőszintébb cikke hozza meg, ami egy válaszlevél. Itt végre kiadhatja magából mindent, ami az évek során felgyülemlett és még nem osztott meg senkivel, édesanyjával kapcsolatban. Megkönnyebbül, ezzel egy időben viszont össze is omlik, úgy érzi soha nem fognak begyógyulni, a lelki sebei. Csak akkor részesül valamiféle feloldozásban, amikor megismeri szerelmét. Nem csak Elisa feltűnése, hanem a régi, édesanyjával közös lakásának kiürítése is egyfajta számvetésre készteti, és ez által próbálja elengedni a múltat.

A halállal több módon találkozik élete folyamán, tanúja öngyilkosságnak, jár Szarajevóban ahol mindennapos a holttestek látványa, a halál szinte minden élet szakaszában jelen van, és ez által egy fojtogató közeget teremt, már-már félelemmé válik benne a halál gondolta is. Ezt remekül jeleníti meg a rendező (Marco Bellocchio) régi filmes képekkel, mint például a klasszikus Belfegor fantommal, vagy a Lugosi Béla-féle Drakula feltűnésével.

Szép álmokat kritikaA Massimot felnőttként alakító Valerio Mastandrea jól hozza a megtört, a folytonosan a múltján rágódó, a haláltól szorongó karaktert, de egy idő után alakítása sajnos egyhangúvá válik. Szerepének egysíkúságával, nagyon kevés eszköz áll rendelkezésére, ami arcának többszöri remegő simogatásában és a távolba meredő tekintetében kimerül. Guido Caprino az édesapát alakítja, méghozzá remekül. Legtöbbször a szigorú, szabálykövető, de ezáltal tekintélyt parancsoló karakter az övé, de ez nem teszi unalmassá játékát, többször van lehetősége megmutatni az érzelmes oldalát. Bár nézői szemmel egyértelműen nem ő a legszimpatikusabb szereplő, ügyesen bánik eszközeivel, könnyen formálja negatív (gonosz) karakterét, az ártatlan, szerető apáévá.

A legüdítőbb karakter talán Bérénice Bejo, akit a Némafilmesből ismerhetünk. Elisaként próbál szint-, és jelen esetben életet vinni a történetbe, több-kevesebb sikerrel. Nehéz dolga van, de így is a leghálásabb szerep az övé, hiszen mindvégig megőrzi báját és életkedvét Massimo mellett.

Összességében a film hangulata nagyon sötét és negatív. A téma ismétlődésével kicsit monotonná válik a történet, de hitelesen adja vissza veszteség után érzett üresség állapotát. Az élet pozitív oldaláról csak morzsákat kapunk a felhőtlen gyermekkor emlék képeivel, de azok is átcsapnak hamar közönyösség és szomorúság ábrázolásába, az anya, majd a főszereplő megtört karaktereivel. A későbbi jelenetekben mikor Elisa feltűnik, úgy látszik, van remény a történet pozitív kicsengésére, de ez sem képes kizökkenteni a nézőt Massimo töménytelen ránk rakódott bánatából.

Szerintem: 

Szerző: Árvai Fanni

Hazai bemutató: 2017. február 23.

Forrás és fotó: Cirko Film



RelatedPost

A te véleményed is számít!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..