Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Arany kritika

A nagy Matthew McConaughey show

Arany kritikaMár a True Detective előtti időszakában láttam, hogy több van ebben a fickóban (Matthew McConaughey), mint a nyálaskodás és a pózerkedés. Elég nagy veszteség, hogy Hollywood sokáig elhitette vele ezt, hogy csak erre való és ezt kell csinálnia, ha sztár akar lenni. Stephen Gaghan jól sikerült politikai thrillerre (Sziriána) is bizonyította, hogy ő is több egyszeri csoda-írónál (Traffic), még akkor is, ha a 2002-es Elhagyatva finoman szólva sem sikerült túl jól. Gaghan ezúttal egy életrajz-filmet választott az általa kedvelt globális összeesküvések számára, csak a kőolaj és a kábítószer helyett most az aranyé a főszerep. No meg persze az-azt áhító Matthew McConaughey-é.

Az Arany első látásra a Sziriána által kivágott ösvény folytatása, azonban szellemi rokona meglepő módon inkább a Wall Street farkasa vagy a Haverok fegyverben. Az Arany esetében ugyanúgy látjuk egy haszonleső, szenvedélyes figura életének és karrierjének minden piszkos részletét: az államhatalomba vetett bizalom megrendülése helyett most is az egyénbe vetett hit kerül terítékre. Az arany egyébként is egy hálás szimbólum ehhez, mely gyakorlatilag körbejárta a teljes filmtörténelmet (lásd: Gyilkos Arany, Sierra Madre kincse, stb): sok alkotót megihletett már az arany, mint a hatalom és dicsőség tárgyi gazdagságként való kifejeződése. Egyébként Gaghan eddigi összeesküvéses koncepciójába is tökéletesen illeszkedik, hiszen mi mással lehet a legjobban érzékeltetni az összeesküvések hálójában megbúvó mohóságot. Viszont a konfliktus ezúttal személyközi szinten jelenik meg: Kenny Wells (a valóságban David Wells) kontra mindenki.

Arany kritikaEgy olyan ambiciózus vállalkozóról beszélünk a 80-as években (a valóságban a 90-es), aki a kalandon túl egyvalamire vágyik igazán: sok-sok pénzre. Egy nap fogja magát és egy geológust, Michael Acostá-t (Edgar Ramirez), akivel együtt nekivág az indonéziai dzsungelnek, a más geológusok által körberöhögött „tűzgyűrű” elméletet követve. Az elmélet beigazolódik, miközben Wells bánya-vállalatának részvényértékei az egekbe szöknek. Ezt követőn jön az, amit Wells még a pénznél is jobban kezd élvezni: a pénz elköltését, aminek egyedül az FBI nem örül. No meg az indonéziai kormánnyal kokettáló üzlet és versenytársak.

A több szálon futatott cselekményt (Sziriána, Traffic) ezúttal felváltja az egyszemélyes (ez a film formájából is következik), miközben Gaghan észrevétlenül oldotta bele az FBI mellékszálát is: a néző csak kapkodja a fejét a pörgő események között, miközben nem is veszi észre, hogy az arany buliba beszállni kívánó „befektetők” között ott az FBI is. Wells filmes narrációjára is itt derül fény: nem a nézőkhöz, hanem az FBI-hoz beszél, miközben közösen próbálják felgöngyölíteni az elsőre marha egyszerűnek tűnő arany bizniszt.

A történetszövés egyébként remek, tökéletesen passzol az amúgy is izgalmas sztorihoz, így a film tétnélkülisége igazából nem is magában filmben keresendő, hanem más filmekben: túl sokszor láttunk már hasonlóan előadott sztorit, hogy valódi súllyal töltődjenek meg a látottak és a film nem is igen kíván kilépni ebből a komfortzónából. Viszont amikor ezt megteszi, akkor nem a legjobb irányba teszi: a filmvégi csavart követő befejezés szempontjából jobb lett volna ha Gaghan nem a producereknek, hanem a személyes projekciók konfliktusaiba vetett koncepciójának hódolna be.

Arany kritikaMcConaughey persze továbbra is kiváló: a szerep kedvéért pocakot eresztett (ez egyébként jól sült el George Clooney esetében is a Sziriánában) valamint leborotválta a fejtetőjét, hogy kopasznak tűnjön. Roppant szórakoztató látványt kelt, ahányszor csak kinyomott pocakkal feszít, vagy amikor egy fogadás alkalmából közelebbi ismertségbe kerül egy élő tigrissel. Ezek persze külsőségek, amit viszont McConaughey a külsőségek „alatt” művel az parádés: Wells 24 órás delíriumos alkoholmámorában felváltva táncol a szerethető és a nagyon nem szerethető sfej között. Isteni csoda, hogy egy ilyen toprongyos alak képes egybetartani egy vállalatot és szembeszállni mindenki mással. Talán Wells pszichéjében éppen az alkohol mossa el a határt a kétségbeesés és a hamiskártyás stiklik között, különben hogyan magyarázható, hogy még a maláriától is megmenekül. Na jó, ebben talán az arany-imádata is segíti. Egyébkén Edgar Ramirez (Acosta) is remekel, még úgy is, hogy a karaktere kissé didaktikus. Sajnálatos, hogy rajtuk kívül mindenki más felejthető.

A Wall Street farkasa és a Haverok fegyverben után az Arany nem sok új dolgot kíván berakni a közösbe, így ha a rendező tényleg be akar futni a nézők körében, akkor legközelebb több kell hozzá, mint egy zseniális Matthew McConaughey. Ez azért is dühítő, mert a film nyomokban tényleg egy jó és szórakoztató filmet tartalmaz a másokba és önmagunkba vetett projekciók tragédiájáról.

Szerintem: 

Szerző: Varga Ádám

Hazai bemutató: 2017. február 16.

Forrás és fotó: Freeman Film



Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!