Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Gagarin kritika

Gagarin kritikaA rövidnek nevezett huszadik században volt két meghatározó élménye az emberiségnek. Az egyik a hidegháborúnak nevezett szembeállás, a folyamatos versengés a szögesdróttal és falakkal kettéosztott világ két fele között. A másik a technika diadala, az érzés, hogy a tudomány révén képesek vagyunk uralni és irányítani a világot. A két élmény talán sehol máshol nem kapcsolódott olyan szorosan egybe, mint az űrkutatás során. Azoknak a mérnököknek és tudósoknak, akik az univerzum megismerésén (vagy csúnya szóval meghódításán) dolgoztak, nem csupán a fizika törvényeivel kellett megküzdeniük, hanem a másik tábor szakembereit is meg kellett előzniük. Kezdetben úgy tűnt, hogy a szovjet világ hatalmas lépéselőnyben van, nekik sikerült először embert küldeni a világűrbe. Jurij Gagarin nevét ma is mindenki ismeri, és egyike azon kevés szovjet hősöknek, akin nimbusza a kommunista világ szétesése után sem kopott meg. Se odahaza, se szerte a nagyvilágban. Nem véletlen, hogy róla még a XXI. században is készítenek heroizáló filmet.

Pavel Parkhomenko Gagarin – első az űrben címet viselő alkotásának keretét a Gagarin (Jaroslav Zhalin) űrutazása adja, az a híres 108 perc, ami alatt első emberként megkerülte a Kék Bolygót. A szovjet kozmonauta elindul, visszatér (remélem, ez most nem spoiler) és közben visszaemlékezik gyerekkorára, a felkészülés nehéz pillanataira, feleségére és két kislányára. A középpontban az ember van, akik küzd és akar valamit. A Gagarin talán legfőbb erénye az, hogy a néző átérezheti azt az átlagember számára elképzelhetetlen testi és lelki megpróbáltatást, amit az űrutazás (legfőképpen a kezdetekben) jelentett. Szó esik pulzusról, terhelésről, izolációs paraméterekről, amit az orvosilag alulképzett néző nem feltétlenül ért, de párhuzamban látja a főhős elgyötört arcát, az időnkénti beszédre és gondolkodásra való képtelenségét és átérzi, hogy már magának a fizikai terhelésnek az elviselése mekkora feladat volt.

Gagarin kritikaEhhez társult még annak tudat, hogy senki nem lehetett biztos benne, hogy Gagarin visszatér-e. (Például nem nagyvárosi legenda, hogy az Apollo 11 küldetése előtt Nixon két beszédet íratott magának. Az egyikben a Holdra szállást ünnepelte, a másik a három űrhajós gyászbeszéde volt. Szerencsére az előbbit mondta el, de még Neil Amstrong is csak 50% esélyt adott arra, hogy vissza fognak majd térni.) Gagarinon inkább az elszántság tükröződik, a félelmet és a kétségeket pedig a projekt többi résztvevőjén látjuk. Az érzések megjelenítése hitele és átérezhető.

Gagarin kritikaAz első űrrepülés, az emberiség első lépése – Ciolkovszkijt idézve – a bölcsőjén kívül  óriási tett volt. A téma mindenképp vonzza a pátoszt és sajnos ebből a kelleténél egy kicsivel többet is kapunk, valahogy minden szereplőből hőst akarnak faragni, túlzottan ragaszkodnak ahhoz, hogy Gagarin – és mindenki, akihez köze van – nagyon tiszta és kikezdhetetlen. Csillagvárosban, ahol a lehetséges jelölteket készítik fel, béke, barátság és szeretet honol. (Csak Gagarin legnagyobb „riválisa” Titov – Vadim Michman – féltékenykedik egy leheletnyit) A Mikhail Filippov által életre keltett Szergej Koroljov (a szovjet űrprogramot irányító mérnök, ha van valaki, aki nem ismeri ezt a nevet) apai szeretettel és féltéssel őrködik felettük. Tőle ugyanazt kapja hősünk, mint becsületes és egyenes apjától, aki számára mindig első volt a gyerekei boldogsága. Édesanyja pedig az anyai szeretet és gyengédség vegytiszta megtestesüléseként óvta fiát. Gagarin felesége is Földre szállt angyal, aki karjában újszülött gyermekével nyilatkozza ki, hogy ha férje számára fontos az életét kockára tévő küldetés, akkor ő nem kéri, hogy maradjon. A kép annyira vattacukor rózsaszín, hogy még a meny meg az anyós is mély szeretetet éreznek egymás iránt.

Gagarin kritikaA film témája elkerülhetetlenül adja, hogy a szovjet rendszerről mondjon valamit. Itt viszont azt a hatalmas űrt találjuk, amit Gagarin is megjárt. Politikáról nagyon kevés szó esik, egy-két megjegyzés utal arra, hogy egy diktatórikus rendszerben járunk, ahol az eredmény felmutatása megelőzi az emberi életet. De a szereplők nem úgy viselkednek, mint akik a világtörténelem talán legkeményebb elnyomása alatt élnének évtizedek óta. Hanem például a szovjet siker hírére, spontánul, örömujjongások közepette felvonulást rendeznek az utcán. (Olyan emberek, akik abban nőttek fel, hogy négyen-öten nem állhatnak le beszélgetni az utcán, mert akkor gyanúsak lesznek, hogy „gyülekeznek”. Ez a népünnepély a film leghiteltelenebb és legzavaróbb része.) Azt el kell ismerni, hogy Hruscsov azért nem egy Sztálin volt, de talán nem is az a jóvális vezető, amiként ábrázolva van, aki például egy szolid mosollyal nyugtázza, hogy Koroljov elköszönés nélkül rávágja a telefonkagylót.

A Gagarin zavaró momentumoktól nem mentes film, mégis mindenkinek érdemes megnéznie, akit egyszer is ámulatba ejtette már az érzés, hogy a világegyetem mennyire hatalmas és mennyire ismeretlen. Aki nem csak arra gondol, hogy mennyire „mindenhatók” vagyunk a bolygónkon, hanem az is eszébe jut néha, hogy mennyire kicsik és tehetetlenek a világegyetemhez képest.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2016. október 20.

Forrás és fotó: Pannonia Entertainment



Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!