Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Határtalan szerelem kritika

Nagy akarásnak, nyögés a vége

Határtalan szerelem kritikaVonzódsz a giccshez? Szereted a közhelyeket? Problémát jelent számodra a dolgok mélyébe nézni? Élvezeted okoz Neked, ha egy film tele van pakolva olyan – lassított felvételben leadott – jelentekkel, amiben valaki érzelmi felindulásból ordít, de ezt nem hallod, mert a hang le van véve, csak valami érzelmes zene megy a háttérben? Ha a fenti kérdésekre igen a válasz, akkor figyelmedbe ajánlom Christopher Papakaliatis Határtalan szerelem című filmjét.

A mozi története nagyon ismerős lesz mindenki számára, aki ismeri az Igazából szerelem című filmet. Három különálló, de valahol mégiscsak összefonódó szerelmi történetet látunk napjaink Görögországában. Három generáció „romantikázik”, az első történet főhősei huszonévesek, a másodiké középkorúak, a harmadiké pedig „idősek”. Mindhárom szerelmespárban közös, hogy az egyikőjük görög, a másik pedig külföldi. Az egyetemista Daphne (Niki Vakali) beleszeret a szíriai menekültbe, Farrisba (Tawfeek Barhom), a válófélben lévő Giorgosz (Christopher Papakaliatis) a svéd Elisevel (Osvárt Andrea) romantikázik, végül a hatvanon túl lévő német történész, Sebastian (J. K. Simmons) a vele egykorú Mariában (Maria Kavoyianni) találja meg álmai asszonyát.

Határtalan szerelem kritikaEgy nagyon jelentős különbség mégiscsak van az Igazából szerelem és a Határtalan szerelem között. Az előbbi nem veszi halálosan komolyan önmagát. Alapvetően könnyed, romantikával fűszerezett kikapcsolódást szeretne nyújtani a nézőnek. Ezzel ellentétben Christopher Papakaliatis alkotása valami nagyon mélyet valami, nagyon szívbe markolót, valami örök igazságokkal teletűzdeltet akar teremteni. Sajnos erre is igaz a mondás, hogy nagy akarásnak nyögés a vége. A rendező-forgatókönyvírótól ugyanis csak olyan unalmas és ezerszer hallott közhelyekre telik, minthogy a politikai gyűlöletkeltés rossz, a gyereknek el kell mondani az igazat és mindig van esély az újrakezdésre.

Határtalan szerelem kritikaEz önmagában még nem lenne megbocsáthatatlan bűn, mert akármennyire is elcsépelt frázisokról van szó, attól még igazak. A legnagyobb gond az, hogy az üzenet unalmas, kiszámítható és időnként kínosan érzelgős módon van tálalva. Túl sok az olyan jelenet, ami katarzist kívánna kiváltani, a néző hamar „telítődik”. Ráadásul ezek a jelentek egész egyszerűen rosszak. Példaként egyet leírnék. Apuka végre elmondja öt év körüli fiának, hogy anyukával válnak. Kisfiú szája persze lefele görbül, de apuka megnyugtatja, hogy ettől még szeretik őt, és sokszor fognak találkozni. A gyermek arcára ekkor kiül a megnyugvás, üdvözült mosollyal összebújnak apukával. Boldogan játszanak tovább, hiszen minden rendben van. Háttérben megy a katarzist fokozni kívánó andalító zene. Elvált, gyerekes szülők, ha lesz kő a kezükben, amikor nézik a filmet, biztos a mozivászonra fogják hajítani.

Határtalan szerelem kritikaA Határtalan szerelem reflektálni szándékozik a jelenkori Görögország társadalmi problémáira is, a migrációs krízis és a gazdasági válság szerepet kap a filmben. (Itt bizonyos tekintetben nehéz határozott véleményt nyilvánítanom, mivel nem ismerem annyira a görög társadalmi helyzetet.) A recesszióval nagyon sok ember vált, válik munkanélkülivé. Erről (is) szól a pár éve készült Egek ura. A Határtalan szerelem is igyekszik bemutatni munkahely féltésével és annak elvesztésével járó, cseppet sem könnyű élethelyzetet. De igazából csak annyira képes, hogy átemeli azokat a paneleket, mint amikkel Jason Reitman operált 2009-ben. Csak sokkal gyengébb színvonalon…

A migrációs krízis bemutatásáról talán hosszabban kellene szólni. Christopher Papakaliatis jó szándékot és humanizmusát egy percig sem akarom elvitatni, viszont nagyon csak a felületet kapirgálja. Mit tudunk meg a bevándorlási válságról a filmből? Azt, hogy jönnek a bevándorlók, akiket a gonosz „fasiszták” gyűlölnek és vernek, ami gonosz dolog. A mondat igazságtartalmával nem akarok vitatkozni, de azért egy filmtől, ami felvállaltan társadalmi üzenetet is szeretne közvetíteni, attól többet várnék. A legnagyobb gondom az, hogy a bevándorlókat gyűlölő embereket egész egyszerűen démonízalja.

Már maga az furcsa, hogy egész egyszerűen csak „fasisztákként” emlegeti őket. Vagy a rendező nincs tisztában a szó jelentésével, vagy a fordító vétett orbitális hibát, de valamelyik nagyon nem vágta, hogy a fasizmus sokkal összetettebb politikai eszmerendszer, mint a „szimpla” idegengyűlölet. Ezen felül mit tudunk meg róluk? Azt, hogy folyamatosan feketébe öltöznek, és ordenáré módon ordibálnak. Odáig el sem jutunk, hogy a gyűlöletüket az „idegenekre” fókuszálók társadalmi folyamatok vesztesei, akinek az indulata részben jogosak szoktak lenni. Persze az őket minősíti, de ha annyit teszünk, hogy megbélyegezzük őket, akkor nem oldunk meg semmit és nem késztettünk gondolkodásra senkit sem.

Van egy olyan sejtésem, hogy sokaknak tetszeni fog a film, hiszen érzelmes és olyan igazságokat sulykol, amiket mindannyian szeretnék minél többször és többször hallani. Ha valaki számára a legfontosabb, sőt talán az egyetlen fontos dolog egy filmben, hogy elérzékenyüljön, annak szívből ajánlom a Határtalan szerelmet. Mindenki mást óva intek tőle.

Szerintm: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2016. szeptember 22.

Forrás és fotó: A Company Hungary




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!