Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Mondd ki, hogy uborka! kritika

Az élet ízét csak a bolondok ismerik

Mondd ki, hogy uborka! kritikaAz ember fiatalon tele van nagy álmokkal és tervekkel, aztán múlnak az évek, elszürkülünk, feladjuk világot megváltó eszméinket, kispolgárokká válunk, akik számára a naponta tisztára porszívózott szőnyeg a létezés elengedhetetlen és fontos tartozékának számít. Eképp talán kapunk társadalmi megbecsülést, de boldogságot aligha, hiszen „az élet ízét csak a bolondok ismerik”. Ugye milyen irritálóan közhelyes mondatok? Dominik Moll rendezőnek mégis sikerült ezeket az unalomig koptatott gondolatokat nagyon friss, nagyon eredeti és nagyon európai (nagyon anti-hollywoodi) formában tálalni a Mondd ki, hogy uborka! című alkotásban.

A rendező a filmet forgatókönyv íróként is jegyzi, de nem egyedül, Gilles Marchanddal együtt alkotott. A páros előtt nem ismeretlen a közös munka, sok évvel ezelőtt együtt „bábáskodtak” a Harry csak jót akart megszületésénél. Dominik Moll rendezett már filmdrámát és thrillert is, de most visszatért a vígjáték műfajához. Talán nem véletlen, hiszen ebben a műfajban érte el eddig a legnagyobb sikereket, a Harry csak jót akart annak idején, ha neves díjakat nem zsebelt be, de nem egy, nagy megtiszteltetésnek számító jelölést magáénak tudhatott. (Ezek közül legjelentősebb az Arany Pálma jelölés volt Cannes-ban.)

Mondd ki, hogy uborka! kritikaA Mondd ki, hogy uborka! Főhőse Philippe Mars (Francois Damiens), egy jól menő cég informatikusa. Magánélete nem különösebben sikerek, elvált egyedül él. Kamaszkorú gyerekei, Sarah (Jeanne Guittet) és Gregoire (Tom Rivoire) sok időt töltenek nála. Például a film első jelenetében is átcuccolnak hozzá pár napra, mivel anyjukat külföldre szólítják a munkahelyi kötelességek. És ezzel már az első képkockákkal megkezdődik Philippe „kálváriája”: egyre-másra feltűnnek körülötte az emberek, akik viselkedése nem illik bele az általa normálisnak vélt kategóriába. Kezdődik azzal, hogy kiderül, 13 éves fia vegetáriánus lett, így tiltakozik a nagyüzemi állattartás borzalmai ellen. Apuka bepróbálkozik a vegetáriánusok számára hamar unalmassá váló „az embernek szüksége van húsra”– mantrával, de a fiúról persze lepereg. Sőt, akcióba is lép, hazahozza a biológia szertárból a boncolásra ítélt békákat.

Szegény Philippe kénytelen ahhoz is jó képet vágni, hogy festőművész nővére kiállítást rendez azokból a képekből, amiken elhunyt szüleiket festette meg meztelenül, túlméretezett genitáliákkal. De a legrosszabb még hátra van. Hősünket a munkahelyén egy szobába ültetik az algoritmusokhoz zseniálisan értő, de amúgy nem egészen beszámítható Jerome-vel (Vincent Macaigne). Az még hagyján, hogy a különc kolléga soha nem találja meg a szemetest az ételmaradékkal, de ennél is aggasztóbb, hogy a táskájában tárolt húsvágó bárd simogatásával tudja csak megnyugtatni magát, amikor feszültség éri. Általa csöppen be Philippe életébe a pszichiátriáról frissen kiengedett Chloe (Veerle Baetens). A fent felsorolt emberek lassan, de biztosan az őrületbe kergetik a jól szituált informatikust. De ahogy peregnek a filmkockák, egyre inkább megkérdőjeleződik benne saját normálisnak gondolt világképe.

Mondd ki, hogy uborka! kritikaEgy jó film (egy jó könyv, vagy egy jó vers) többféle síkon értelmezhető, többféle üzenetet is hordozhat, és a néző ízlésének, világképének, vagy éppen pillanatnyi hangulatának a függvénye, hogy melyik ragadja meg. A Mondd ki, hogy uborka! műfaja vígjáték, és valóban nagyon sokat lehet nevetni rajta. Humora nagyon finom és intelligens. De közben sokat mond a generációs ellentétekről, a szülő és gyerek kapcsolatáról. Philippe nem érti Gregoire-t, nem tartja jónak, ahogy a fia éli az életét, saját (korosztálya) értékrendjét és viselkedési mintáját gondolja etalonnak, ami ettől eltér, az szükségszerűen rossz. Az apa belecsúszik azokba a hibákba, amibe talán minden szülő a nevelés során. Úgy gondolja, hogy neki kell eldönteni mi a „jó” és mi a „rossz”, a gyerek ellenvetéseit meg sem hallgatja. Ami pedig a legrosszabb: sokszor ő maga sem felel meg az általa hirdetett etalonnak.

Izgalmas, hogy időnként Philippe elhunyt szülei is megjelennek, és ilyenkor az negyvenes éveibe járó férfi veszi fel a „gyerek szerepet”, nem őszinte a felmenőivel, a mosoly és a viszontlátás öröme mögött azért egyértelmű, hogy nem akarja őket beengedni az életébe. Ő maga jó példa arra, hogy milyen kapcsolatban lesz húsz év múlva Gregoire-val, ha nem változtat a viselkedésén. Ellentétként Jerome és Chloe odafigyel a kamaszfiúra, nem oltják le, ha az mond valamit, megértik céljait és eszméit. Jerome igazából egy alternatív apa-figura Gregoire mellett.

Mondd ki, hogy uborka! kritikaAz idősebbik gyerek Sarah és öccse szintén ellenpontok egymás mellett. Nagyjából egykorúak, de teljesen más elvek és eszmék szerint tervezik élni a közelgő felnőtt életet. A lány nagyon tudatos, rengeteget tanul, karriert akar építeni. Ezzel szemben a fiú a lázadó kamasz, akit az eszmék és az elvek éltetnek. (Persze egyikük világa a film végére össze fog omlani…)

És persze nagyon fontos vonulat a filmben az állatvédelem, és ezzel szorosan összefonódva azok a társadalmi problémák és igazságtalanságok, aminek mi is részesei vagyunk. Például azzal, hogy megvesszük a tojóketreces csirkék tojásait, vagy azzal, hogy olyan ruhákért adunk ki pénzt, amit egy harmadik világbeli országban gyártottak 10 éves gyerekek, nyolccentes órabérben. Persze erről nem illik beszélni, nem illik ennek tudatosításával megzavarni az átlagember békés mindennapjait. Provokálni neveletlenség számba megy, és a film hősei pont ezt a falat szeretnék áttörni.

Nagyon súlyos, nagyon komoly, mondhatni húsba vágó témák. A néző úgy jön ki a moziból, hogy visz valamit a fejében és a szívében, amit a filmtől kapott. De ezzel együtt mosolyog, és jó kedve van. Talán erre a hangulatra mondják azt, hogy az élet kis csodája.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2016. szeptember 8.

Forrás és fotó: Cirko Film




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!