Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Terminátor: A halálosztó kritika

Terminátor: A halálosztó kritika
A mai napon abban a fantasztikus élményben volt részem, hogy visszautaztam az időben, még hozzá egyenesen 1984-be, amikor is a tudományos fantasztikus filmek palettájának talán egyik legemblematikusabb alkotását hozták létre, a Terminátor kultikus szériájának legelső „Backdoor Pilot”-ját. A film rendezője az a James Cameron, akinek a nevéhez olyan filmóriások köthetőek, mint pl. A mélység titka a szikrázóan tehetséges Ed Harris főszereplésével, vagy A bolygó neve halál, Sigourney Weaver-rel, a „kapuk őrével” a főszerepben.

Terminátor: A halálosztó kritika2024-ben a Skynet névre keresztelt gonosz szuperszámítógép a fejébe vette, hogy kiírtja az embereket, majd ebből a megfontolásból sorra hozza létre a szuperfejlesztésű kibernetikus organizmusokat és szupertankokat, melyekkel folyamatosan tizedelik az emberiség megmaradt képviselőit, mindamellett egy kiborgot vissza is küldenek a múltba, 1984-be, hogy megölje Sarah Connort, John Connor anyját, aki a jövőben vezeti a lázadó csapatokat. A film legendás indító képkockáin egyrészt az emberi koponyákat szétzúzó lánctalpas tankokat láthatjuk a jövőben, illetve a könyörtelen terminátort alakító Arnold Scharzenegger (Kommandó, Az emlékmás, The expendables – A feláldozhatók) gyönyörűen kidolgozott pucér testét, ahogy villámok közepette megjelenik egy megfelelően rideg és indusztriális hátteret nyújtó gyártelep közepén. Ezt követően kisvártatva meg is indul az életre-halálra szóló hajsza Sarah után, humanoid tulajdonságokkal felruházott kiborgunk pedig a biztonság kedvéért az összes telefonkönyvben fellelhető Sarah Connort kiírtja, mielőtt a „lényegre” térne, és természetesen a kollaterális veszteségek száma is egyre csak nő.

Mindeközben Terminátorunk kezdetben oly tökéletes külsejét elég durván megtépázza a sok üldözéses és ütközéses jelenet, ám őt ez cseppet sem zavarja – a film egyik horrorisztikus jelenetében hipp-hopp eltávolítja a sérült vagy feleslegessé vált szöveteket – többek közt a szemét is – randa krómcsontvázáról. A foszladozó húscafatok láttán már-már kezdi úgy érezni magát az ember, mint ha egy korai preklasszikus zombifilmbe csöppent volna, ám viszonylag hamar visszazökkenünk az apokaliptikus-fantasztikus akció hangulatba, mivel rendes akciófilmhez méltón itt dinamikusan pörögnek az események, a csikorgó-száguldozó autókerekekkel összhangban.

Terminátor : A halálosztó kritikaKellemesen nosztalgikus érzések fogják el az embert a punk tupírfrizurák, a buggyos farmer, és a bőrszerkók láttán, sőt, Cameron a hölgyek és az érzelmesebb lelkületű urak kedvéért azért becsempészett egy kis romantikázást is két őrülten száguldó akciójelent közé. A Linda Hamilton (Dante pokla, A bátorság színe, Hercules) által megformált karakter nem egyedül menekül árkon-bokron át az őt üldöző zombisztikus robot elől, hanem van egy jókiállású segítője, a Michael Biehn (A mélység titka, A fegyelem urai, A szikla) által megformált Kyle Reese őrmester. Ő a jövőbeni ellenállás hősies katonájaként önként jelentkezett az időutazásra, hogy megmentse Sarah Connort, ezáltal biztosítva az emberiség jövőjét. Mindvégig ott lebeg a levegőben, hogy kettejük kapcsolata bár erőteljes és tiszta, tudjuk, érezzük, nem tarthat örökké, az ő találkozásuk egy magasztosabb célt szolgál; az emberi faj fennmaradását.

A film vége felé közelítve T-800-101-es halálosztó modellünk lassan minden emberi külsőségtől megszabadul, és a csupasz, pirosan világító szemű krómrobot bizony elég szakaszosan sántikál rendületlenül előre a filmvásznon, amely a korai, kockáról kockára rögzített technikának tudható be, ám ennek ellenére meg tudja őrizni hátborzongatóan fenyegető kisugárzását, amint az őt ért csapások ellenére újra és újra próbálja beteljesíteni végzetes küldetését. A Terminátor kiemelkedő mérföldköve, egyfajta elindítója az agresszív akciójelenetekben bővelkedő fantasztikus-apokaliptikus alkotásoknak, mely mind a mai napig megőrizte innovatív jellegét és időről időre újabb feldolgozásokra, folytatásra késztette a filmkészítőket. Az emberiség ősi ösztöne, a pusztításra való hajlam mellett Cameron nagyszerű rendezésében legalább olyan fontos szerepet kap az élet fennmaradásának missziója, mi nézők pedig szabadon dönthetünk arról hogy a két ellentétes pólus közül melyiknek a tükrében őrizzük meg a filmet emlékeinkben, mert az biztos, hogy erre a filmre még most, a nem túl távoli jövőben, több mint harminc év távlatából is nagyon sokan emlékezünk.

Szerintem: 

Szerző: Kolozsvári Flóra

Hazai bemutató: 2016. július 7.

Forrás és fotó: Pannonia Entertainment


Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!