Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Szenilla nyomában kritika

Szenilla nyomában kritikaSzomorúan vehetjük tudomásul, hogy a kevés animációs filmtől (Agymanók, Dínó Tesó) eltekintve a Disney-Pixar meseüzemében mára már végérvényesen rögzült az újkori blockbuster hagyomány futószalagja. Most egy pillanatra tekintsünk el a mozi mellett párhuzamosan futó kismillió kisfilmtől, mert a márkanevet mindig az egészestés film adja. A Pixar legújabb üdvöskéje a Szenilla nyomában hasonló babérokra igyekszik törni, mint a Szörny Rt. mulatságos, ámbátor feledhető folytatása, és így a kezdeti jól bejáratott filmek sikerének megismétlésébe. Számolhatjuk már a másodperceket nézőbarátaim, hogy az eredeti, és aztán folyamatosan kibuggyanó sikersztorik, mint A bogár élete, a Wall-E, a Lecsó vagy akár a teljesen kompakt Fel mikor kapja meg a maga felhígított újra-figyelmét (hivatalosan Brad Bird szuperhős famíliája van terítéken, vagyis A hihetetlen család bejelentett folytatása).

Azonban a biztonsági játék és biztonsági játék között is van különbség. Ha már képtelen a stúdió ugyanazt az energiát belefektetni egy eredeti projektbe (Agymanók, mint üdítő kivétel), akkor a csapat előtt két út szokott állni: vagy hazudjunk magunknak egy új filmet (Dínó Tesó) vagy pedig ismételjük meg azt, ami eddig bevált (Toy Story, Verdák, Szörny Rt.), de mellette folytassuk a történetet vagy éppen építsünk univerzumot. A Dínó Tesó a maga klasszikusabb Disney elbeszélőformájával minden volt csak nem Pixar (de emellett az eredetiséget is nélkülözte), és mivel felemás kritikai és pénztári sikereket könyvelhetett el, így kérdéses ennek az útnak jövője. Marad tehát sorozatgyártás és annak szakmailag sikeres (Toy Story) vagy feledhető (Verdák, Szörny Rt.) végkimenetele, melyből az egyik lineárisan követte az eseményeket, a másik előzményfilmként jelent meg.

Sorozatgyártásba fogni persze nem veszélytelen vállalkozás: egyrészt kockára tesszük az eredeti film, másrészt az alkotóbrigád hírnevét. Kockára tesszük azonban a mi élményanyagunkat is, amint leülünk újra a moziszékünkbe. A folytatásoknál ezért az alkotók (nevezzük inkább producereknek) elsősorban az ismétlés kényszert igyekeznek felébreszteni a nézőben (ezt a Marvel járatta csúcsra az utóbbi időben), az újszerűség pedig másodlagossá válik. Persze az újszerűség lehetséges a folytatásban is, hiszen a szerzők ott még ki tudják bontani mindazt, amit az első részben még nem tudtak. Ennek veszélye azonban, hogy az alkotók olyannyira kiélik magukat a vásznon, hogy gyakran egyben fel is égetnek maguk mögött minden hidat (Star Wars: A birodalom visszavág, Terminátor, A sötét lovag). Az újszerűség muníciója azonban legfeljebb is csak kétszer lőhető el.

Többnyire ezzel is magyarázható, hogy a harmadik etapok annyira erőtlenek hatnak: hiába kapunk ott mennyiségben (és akár minőségben) is többet és többet, ha egyszer a második részben már teljesen kiégtünk (lásd: Verdák, vagy akár említhetünk egy konkurens monstrumot is, a zöld ogrénk kalandjait, a Shrek-et). Tisztelet a kivételnek persze, ami egyben azt is mutatja, hogy érdemes olykor-olykor visszatérni az alapokhoz (Toy Story) és ezzel egy történetet lezárni. Természetesen a Szenilla nyomában még nem tart itt, és áldatlan állapotában rejti magában a még ki bontatlan lehetőségeket, amit a Szörny Rt. és a Verdák nem tudott meglépni.

Szenilla nyomában kritikaA film felvezetése már önmagában érdekes és biztató: Szenilla, a doktorhal, szüleivel való intim kapcsolatába kapunk betekintés visszaemlékezések formájában. Szenilla később elvetődik szüleitől, majd egy hosszadalmas vándorlás után belefut Pizsibe, a Némó Nyomában főszereplőjébe. Itt ezúttal az előzékeny előre tekintések segítenek abban, hogy a Némó Nyomában befejezését lineárisan követve a hármas kompánia (mert ezúttal Némó is csatlakozik) folytassa azt, amit Szenilla abbahagyott, jobban mondva azt, amit elfelejtett.

A felnőttkori coming of age drámát ezúttal felváltja az identitás-keresés a véletlenek és a szórványos emlékek kereszttüzében, így a film a személyes hangvétel és érzelmi töltés mellett ezúttal a néző kíváncsiságát is fenn tudja tartani meglehetősen hatásos módon. A filmben továbbra is felbukkanó flashbackek, mint identitás szilánkok viszik közelebb és közelebb Szenillát szüleihez és rajtuk keresztül önmagához. Ez az amnézia szituáció ugyanakkor emel a téteken is, hiszen Szenilla célba jutását elsősorban nem külső, hanem belső erők nehezítik: a megmaradt, de folyamatosan eltünedező emlékekbe való kapaszkodással kénytelen navigálnia magát a végtelen óceánban. Nem csoda, hogy a film érzelmi tetőpontjánál el is felejt mindent, amit eddig tudott.

Szenilla nyomában kritikaTermészetesen Szenilla nincs teljesen egyedül, viszont Pizsi és Némó alakjai kissé feleslegesek vagy inkább didaktikusak a történetben, ahogy egy – két új szereplő is (Sors, a cetcápa és Béni, a beluga delfin). De nem úgy, mint Hank, a polip. Szenillával való párosuk a film legeredetibb és legszórakoztatóbb része. Hank beemelésével egyébként a film road movieból átmegy láthatatlanul egy heist filmbe, amihez pedig pazar hátteret kölcsönöz a remek új környezet: tengerbiológiai intézmény óriás akváriuma. Nem csodálkoznék rajta egyébként, hogy Hankkel később is találkoznánk, mondjuk egy Hank Nyomában.

A humor ugyanakkor nem tolakodó, kellően levegős vagy sűrített, ahogy azt a történet engedi, bár elsősorban a gyerekekre kalibrált. Mondjuk, ebben (is) a film hasonlít az első részre. Az egyedüli problémám a filmmel, hogy körülbelül háromszor van befejezve, és bár dramaturgiailag indokolt, mégis elnyújtott, mint a rétestészta. Jobban mondva a második, mert az első film, ami azért még mindig jobb. Andrew Stanton rendezőnek viszont úgy tűnik, jót tett az élőszereplős szárnypróbálgatással egybekötött mélyrepülés (John Carter), hogy aztán visszatérhessen a pixelek világába, és szerencsére ott folytatja ahol abbahagyta.

A Szenilla nyomában több egy tisztes iparosmunkánál, így egy jóval tudatosabb és értékesebb alkotással van tehát dolgunk, egy egész uszonycsapásnyira a Toy Story 2 nyomában. A Pixar újra bizonyított, hogy a folytatásaikban is lehet hinni, és nem csak abban, ami eddig is működött.

Szerintem: 

Szerző: Varga Ádám

Hazai bemutató: 2016. június 16.

Forrás és fotó: Forum Hungary




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!