Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Batman Superman ellen – Az igazság hajnala kritika I.

Megerőszakolt képregényhősök

Én azon kevesek közé tartozom, akiknek kifejezetten tetszett Az acélember. Vállalom. Tetszett, hogy Superman karaktere esendő és emberi volt, aki mert ölni. Akik ez utóbbit kritizálják, azok nem igazán merültek el a Superman képregényekbe, ugyanis a közhiedelemmel ellentétben a kriptoni srác igen gyakran ölt, igaz mindig joggal. Zod tábornokot és csatlósait – a sors iróniája – kriptonittal végezte ki, mert tudta, hogy nincs köztes megoldás. Egy hozzá hasonló képességekkel megáldott lényt ugyanis másképp nem lehet megfékezni.

Aztán jött a másik mutogatás: Superman hagyta, hogy Zod egy nagyváros közepén mérkőzzön meg vele! Érdekes, amikor a Bosszúállók tették ugyanezt, akkor senki se háborodott fel ezen… De az persze más, mert ez a földöntúli lény oly nemes, hogy azt szavakkal ki sem lehet fejezni! (Jó, Kent papa halála nekem is egy WTF-pillanat volt.) Olyan elvárásokat támasztanak szerencsétlen karakterrel szemben, ami azért már túlzás.

BatmanVSuperman_jelenetfoto (15)Mindenesetre a Batman vs. Superman alapkonfliktusa pont ez a városi összecsapás lesz, mert hogy a hős nem kért bocsánatot azon ártatlan áldozatok miatt, akik az életüket vesztették a harc közepette! Maga Bruce Wayne is felháborodik, és személyesnek tekinti az ügyet, mivel az egyik épülete is összedőlt, benne jó pár alkalmazottal. Azt az aprócska tényt bezzeg mindenki elfelejti, hogy ugyanez a lény MEGMENTETTE AZ EGÉSZ EMBERISÉGET A KIHALÁSTÓL! Innentől kezdve pedig én végig értetlenül álltam az egész film előtt, és nem hittem el egy szavát sem.

Mert szavakból volt aztán bőven, te jó ég mennyi! Az ember egy olyan kaliberű filmtől, amiben gumiruhába öltözött emberek püfölik egymást sokkal kevesebb pofázást és sokkal több akciót várna el. Komolyan mondom, egy két órás drámát simán ki lehetne hozni ebből az anyagból úgy, hogy abban egy csepp akció se lenne, csak érdektelen párbeszédek és szomorú tekintetek. Nem (csak) az a bajom, hogy ennyire dialógus-központú lett a végeredmény, hanem még annak is rossz.

BatmanVSuperman_jelenetfoto (32)A karaktereket ugyanis úgy, ahogy vannak, mindet szép sorban egymás mellé fektették, majd jött Snyder és mindegyiket análisan megerőszakolta. Lássuk, hogy kiből mi lett: Superman egy nagyra nőtt csecsemő, aki Lois lábai közt ragadt. Szinte nincs is saját döntése, aki csak tudja, befolyásolja. Ez már nem acélember, hanem lufiállatka. Lex Luthor egy tenyérbemászó paprikajancsi. Olyan, mint egy gonosz Mark Zuckenberg-klón, aki zavarosan beszél és idegesítően kattant. Semmi elegancia, semmi sznobizmus, semmi szoknyapecérség. Lois Lane ugyan még mindig elszánt oknyomozó újságíró, de mégse éreztem olyan keménynek és vagánynak, amilyennek az eddigi változataiban ismerhettük meg. Perry White lett a vicces sidekick karakter, akinek olyan poénokat adtak a szájába, amin senki se nevetett a nézők közül, és ezt nem csodálom. Wonder Woman egy csinos biodíszlet. Izzadságszagú a jelenléte.

BatmanVSuperman_jelenetfoto (8)Batman meg… atyaúristen mit műveltek szerencsétlennel… Egy hipokrita szociopata. Ráadásul még Bruce Wayne-ként sem az igazi, nem képes jópofizni társaságban, nincs az a látványos átalakulás, ami kettősség eddig a védjegye volt a karakternek. Egyszerűen rossz nézni. És ez nem Affleck hibája! Ő kihozta a maximumot abból, amit megírtak neki. Csak éppen az alapanyag volt bűnrossz. Végig azzal vádolja Supermant, hogy nem tiszteli az emberi életet, de ő azért lazán legépfegyverez egy csomó zsoldost, ha úgy alakul! Egyedül Alfréd figurájával voltam kibékülve, sokkal cinikusabb lett, mint az elődei, ami egy ilyen munkaadó mellett nem is csoda…

BatmanVSuperman_jelenetfoto (17)Akad azért akciójelent, de annak a fele totál érdektelen, mert igen, megküzd végül egymással a két hős, de azt azért nem hihetjük, hogy bármelyik is megöli majd a másikat! Pedig lehet, hogy még azzal jártunk volna a legjobban, mert a bunyó feloldásának gordiuszi csomóján majdnem felsírtam. Az álomjelenetekről volt már szó? Mert ebből is van vagy 20-30 percnyi ám! De minek…?

A lényeget azonban muszáj hangsúlyoznom: ez a film hihetetlenül unalmas. Két és fél órás szenvedés a nagy büdös semmiért. Ez egy olyan pettingje az Igazság ligájának, amiben a feleknek elmegy a kedve a szextől, meg úgy minden mástól is. Nem ezt vártam, és most hihetetlenül csalódott vagyok.

Szerintem: 

Szerző: Kis Szabolcs

Hazai bemutató: 2016. március 24.

Forrás és fotó: InterCom


Olvasd el ezeket is!

4 Comments on Batman Superman ellen – Az igazság hajnala kritika I.

  1. Illés Heni // 03/24/2016 at 12:42 //

    Azért jelentettünk meg két kritikát, hogy lássák az olvasók, hogy még szerkesztőségen belül sem egyezik néha a véleményünk. Amúgy meg máskor azzal “vádolnak” minket, hogy minden filmről túl jókat írunk, de ha meg rosszat írunk akkor meg az a baj. Ki érti ezt? 😀

  2. Kedves Illés Heni, inkább maradjunk a szubjektív kritikáknál. Az hogy 1+1=2 lehet objektív 😀

  3. Illés Heni // 03/23/2016 at 13:41 //

    (Kedves) szabray,

    Hamarosan érkezik egy pozitívabb hangvételű kritika is, hogy teljesebb legyen a kép. A kritikaírás mivel objektív műfaj, így nem biztos, hogy a az író véleménye a tiéddel egyezni fog, és úgy gondolom ez nem az ő hibája. A személyeskedést kérlek mellőzd, mert nem ide való.
    Köszönjük!
    MovieAddicts Csapata

  4. Szabika anyu nem vett neked pop-cornt a filmre ugye? Legközelebb hangosan kérd akkor majd kapsz és ne a filmet okold , hogy nem érted mert még kicsi vagy. A hisztiddel meg ne firkáld tele az internetet így is elég szar van rajta.

A te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: