Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Egy háború kritika

Nehéz a dolga a katonának

Egy háború kritika
Tobias Lindholm
dán rendező filmje egy újfajta szemszögből közelíti meg a közel-keleti háború témáját, ami miatt idén Oscar-díjra is jelölték a Legjobb idegen nyelvű film szekcióban. Az Egy háború nagyon érdekes keveredése a háborús film és a tárgyalótermi dráma műfajának, ez a kettősség teszi igazán egyedivé, valamint az is, hogy olyan kérdéseket vet fel amivel eddig egyetlen ilyen témájú alkotásban sem találkozhattunk. Ami nagyon tetszett, hogy Lindholm nem válaszolja meg ezeket a súlyos, morális kérdéseket, hanem bemutatja nekünk a szituációt, a szereplőket, és meghagyja nekünk nézőknek az ítélkezés jogát. A Krigen mentes mindenféle hatásvadászattól, és szerencsére hiányzik belőle az amerikai filmekben megszokott pátoszos hangulat is. A katonák itt nem faszagyerekek, akik keresik a csúnya gonosz terroristákat, hanem esendő emberek, akik néha hibáznak, és ezeknek a hibáknak a következményeit egy egész életen át magukkal kell, hogy cipeljék.

Claus Michael Pedersen (Pilou Asbæk) egy dán katonai különítmény (CPA) parancsnoka Afganisztánban. Csapatának feladata, hogy megvédjék a civil lakosságot a szélsőséges táliboktól, és szükség esetén orvosi és egyéb segítséget nyújtsanak a településen lakó embereknek. Nap, mint nap nehéz döntéseket kell hoznia, melynek során figyelembe kell vennie a saját emberei és a civilek érdekeit is. Egy rutinfeladat végzése során ellenséges tűzharcba keverednek, ahol Pedersen olyan döntést hoz, melynek később súlyos következményei lesznek.

Egy háború kritikaMár az első képkockáknál érződik az a feszültség, amit ezek a katonák átélhetnek: mennek a félhomályban, egy nyílt terepen, ahol mozgó célpontnak számítanak, és szinte mi is érezzük azt a félelmet, amit ők. Utoljára a Sicario című filmben láttam ennyire erős kezdést, és ez megalapozza gyakorlatilag az egész alkotás hangulatát, egy jó alap ahhoz, hogy jobban megértsük a későbbi történéseket. Pedersen már jó ideje őrzi a békét Afganisztánban, és a férfi teljes szívvel hisz abban, hogy amit csinálnak az fontos, és a lakosságnak nagy szüksége van rájuk. Nagyon jól bánik a katonáival, példát mutat nekik, egy igazán jó embert ismerhetünk meg, aki a civil lakosság problémáival is megpróbál foglalkozni. Egyetlen vágya, hogy végre láthassa feleségét és három kisgyermekét, akik már egyre nehezebben viselik a férfi távollétét. Szinte párhuzamosan láthatjuk azt, hogy milyen az élet Afganisztánban, és hogyan telnek a mindennapjai az otthon maradt családnak. Mindkét oldalon fontos döntéseket hoznak meg nap, mint nap, amik hatással vannak mások életére.

Egy háború kritikaA cselekmény lassan csordogál előre, hogy minél jobban megismerhessük a szereplőket, és a körülményeiket. A rendező bár tárgyilagosan mutatja be az eseményeket, mégis nagyon nehéz kívülállónak maradni, mivel az alapkonfliktus annyira nehéz helyzetet mutat be, hogy ha nekünk kéne dönteni valószínűleg mi sem tudnánk a jó választ vagy megoldást. Adott egy jó katona/ember, aki tűzharcba keveredik, és csúnyán fogalmazva, hogy saját- és társai bőrét mentse, légicsapást rendel el. Később kiderül, hogy a bombázásban 11 civil, köztük 8 gyerek életét vesztette. Ezután következik egy váltás, mind stílusban, mind történeti síkon, mivel Claus ez után az incidens után hamar otthon találja magát, és perbe fogják a katonai szabályzat megsértése miatt.

Egy háború kritikaAz Egy háború második fele gyakorlatilag egy tárgyalótermi dráma, ahol szinte cafatokra szedik a főhöst, és már az első bírósági jelenetben kegyetlenül az arcunkba vágják, hogy Pedersen a katonai szempontokat figyelembe véve kétségkívül bűnösnek mondható. A férfi őrlődik aközött, hogy bevallja-e, hogy a félelem vezérelte tettét, hogy nem akart meghalni az embereivel együtt, ezzel vállalva a börtönéveket és azt, hogy egyetlen hiba miatt valószínűleg egy életre háborús bűnösnek bélyegezik, vagy inkább hallgasson, és így családja mellett maradhat, láthatja a gyerekeit felnőni.

Egy háború kritikaMi nézők is tudjuk, hogy a férfi „bűnös”, de a probléma morális oldala sokkal bonyolultabb és összetettebb, mint amilyennek az elsőre látszik. A visszatérő című kritikámban már egyszer kifejtettem, hogy az ember, ha olyan helyzetbe kerül, mikor döntenie kell, hogy mit hajlandó megtenni az életbemaradásért, szinte bármire képes, és ezért tetteit nem lehet jónak vagy éppen rossznak bélyegezni. A háború is egy olyan élethelyzet, amit csak azok tudnak igazán megérteni, akik ott vannak, természetesen kellenek szabályok, hogy ne legyen értelmetlen vérengzés, de a félelem nagy úr. Senki nem akar meghalni, főleg nem egy értelmetlen háborúban, főleg, ha három gyerek várja otthon. A másik oldalon viszont ott vannak az áldozatul esett ártatlan gyerekek, akiknek semmi köze a háborúhoz, „csak” véletlen áldozatok.

Az Egy háború a nagyon mély, és súlyos etikai kérdések felvetése miatt emelkedik ki az átlagos, „belerokkantam a szörnyűségekbe” típusú filmek közül. A főhős itt is összeroppan, de nem mások, hanem saját tetteinek következményei miatt. Ahogy Pedersen, úgy mi nézők sem kapjuk meg az érzelmi/morális feloldozást a film végén, hanem kényelmetlenül feszengve állunk fel a moziszékünkből.

Szerintem: 

Szerző: Illés Heni

Hazai bemutató: 2016. március 3.

Forrás és fotó: Vertigo Média

 

 

Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!