Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Mennyit ér egy ember? kritika

Mennyit ér egy ember? kritika
Mennyit ér egy ember? Teszi fel a filozofikus és megválaszolhatatlan kérdést Stephanr Brize rendező-forgatókönyvíró legújabb filmjének címében. A 2009-ban bemutatott Egek urában már láthattuk munkájuk elvesztése miatt kétségbeesett és reményvesztett embereket, de Jason Reitman alkotásának szövevényes története inkább a főhősök magánéletére koncentrál. A francia filmdráma mintha visszakanyarodna ezekhez az egzisztenciájukat veszett emberekhez, mesél az ő sorsuktól is, bővebben szól a társadalmunkat is mozgató nagyvállalatok HR politikájának embertelen voltáról. Mindezt pedig nagyon lassú, nagyon melankolikus és nagyon európai módon teszi.

Mennyit ér egy ember? kritikaAz ötven körüli Thierry (Vincent Lindon) elveszti a munkáját. Átképzésre jár, önéletrajzokat írogat, állásinterjún vesz részt és próbál valahogy lehetőségeket keresni, hogy a családja ne kerüljön anyagilag a tönk szélére. Aztán végül munkát kap, biztonsági őrként kezd dolgozni egy áruházban. Majdnem azt írtam, hogy rámosolyog a szerencse és állást kap, de sajnos nem ez a helyzet. Lehet, hogy a napi betevő miatt már nem kell aggódni, sőt még az is lehetségessé válik, hogy a főhős sérült fiának (Matthieu Schaller) az egyetemi tanulmányait finanszírozni tudják, de a kiszolgáltatottság élménye nem változik. Thierry egy gépezet fogaskereke marad, ami nem hoz boldogságot, vagy kiteljesedést számára és amiben magára kell erőszakolni azt, hogy „viselkedni tudjon”.

A filmben nincs benne az a történeti ív, ami sok alkotást (nemcsak mozit, hanem könyvet és színdarabot is) klasszikusan jellemezni szokott. Nincs konfliktus és ebből fakadóan nincs a konfliktusnak a feloldása sem. Valami (művészi szempontból jó értelemben vett) egynemű szürkeséget és apátiát érez a néző a másfél óra alatt. Az a pont nincs is megjelenítve, amikor Thierry megkapja a munkát, hiszen ez által talán valamiféle örömhöz és katarzishoz jutna a néző, ami a rendező szándékával ellentétes lenne.

Mennyit ér egy ember? kritikaA címben feltett kérdésre nagyon lehangoló választ kapunk. A modern, nyugat-európai munkanélküli ellátásban, a munkanélküliekhez való hozzáállásában látszólag mindenki korrekt és udvarias. De az ember, a valódi humánum, és a másik valódi tisztelete elveszik. Visszatérő jelenet, hogy Thierry ül egy íróasztalnál, vele szemben egy hivatalnok, vagy potenciális állásadó. Mindenki értékeli és megítéli hősünket, akinek ezt nem csupán tűrnie kell, hanem egyet is kell értenie. Az értékelés pedig nem a valódi emberről, a Thierry-ben (és bennünk is) meglelhető értékekről szól, hanem az interjú alatt felvett testtartásról és az önéletrajz strukturáltságáról. Hiszen a munkaerő piacon ezekkel kell értékessé tennie, eladni magát az embernek. Ott pedig a különböző HR-es oldalakról megtudható egyen válaszok hitelesnek tűnő visszadarálásán és a CV sablonján dőlnek el a dolgok. A szociális szféra dolgozói pedig előszeretettel írnák elő, hogy anyagi szempontból milyen lépéseket kellene megtenni, minek az eladása lenne előnyös a család számára, de megfeledkeznek arról, hogy ez sok esetben érzelmi döntés is. A munkanélkülivé válás inkompetensként kezelhető személlyé teszi Thierryt a rendszer szemében.



Mennyit ér egy ember? kritikaSzomorú, de az emberséget akkor sem tapasztalja meg a főhős, amikor végre munkát kap. Látszólag az igazságot és a jogot szolgálja, de mégsem érzi jól magát, amikor kopott kabátos, idős emberekhez hív rendőrt, mivel azok zsebre tettek pár euró értékben valamit. A vezetőség döntései sem arról árulkodnak, hogy értékesnek véli dolgozóikat. Hiába az áruház-igazgató szép szavai a nyugdíjba menő kolléganő búcsúztatóján, azért teljesen korrektnek tarja azt, hogy a biztonsági őrökkel figyelteti a pénztárosnőket. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy kirúghasson párat köztük. Lehet, hogy nem túl etikus a vevők által otthagyott kuponok zsebre tétele, akkor is vérlázító, hogy a pár hónapja ott lévő igazgató erkölcsileg megbélyegzi ezért a több évtizede pénztárosként gürcölő kolléganőt. Főleg úgy, hogy közben magában örül, hogy most már van alapja megszabadulni valakitől.

Thierry pedig nem lázad, munkanélküliként és alkalmazottként is teszi az előírtakat, meg akar felelni. Ha az otthonában, családja körében van, láthatjuk, hogy értékes és jó ember. Boldog a feleségével, szeretettel neveli és gondoskodik tinédzser fiáról, aki testileg sérült. (Nem bírom megállni, és itt leírom. Több helyen olvastam, hogy „értelmi fogyatékos fia”. Aki ezt leírta, annak elkerülte a figyelmét sok minden, például az, hogy Matthieu egyetemre készül, biomérnők szakra. Tragikus, de rengetegen vannak még, akik szerint, ha valaki tolószékkel közlekedik, és nagyon nehezen artikulál beszéd közben, akkor nyilvánvalóan szellemileg is sérült.)  Nem csoda, hogy az erkölcsileg vállalhatatlan helyzetek miatt pedig végig gyűlik a feszültség Thierryben, a film nagy kérdése, hogy meddig képes elviselni a kényszer szülte szerepet. A végére még mindenképpen le kell írni valamit. A nagyszerű film nem működne Vincent fáradt tekintete nélkül. A színész nem véletlenül kapta meg Cannes-ban a legjobb férfi szereplőnek járó díjat.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2016. február 25.

Forrás és fotó: Cirko Film




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!