Kapcsolat

Neked ajánljuk!

A boldogság titka kritika

Ki vagyok én?

A boldogság titka kritika
„Ki vagyok én igazából?”
– hangzik az örök kérdés. Milyen ember vagyok? Mi értékes és mi értéktelen a számomra? Mit tesz engem igazán boldoggá? Emberek millió teszik fel maguknak ezeket a kérdéseket időnként, vagy akár nap, mint nap. Sokak fejében időnként felmerül a kétely, hogy tényleg a saját életüket élik-e, tényleg a saját legbelső szándékukat és „útjukat” követik-e. A kérdésre a válasz rettenetesen bonyolult. A környezetünk és a minket körülvevő társadalom miatt felvett szerepeink nagyon szervesen összenőhetnek velünk, ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni, mi a tartozik hozzá ténylegesen a pszichéhez, és mi az ami  csak „álarc”. A problémával szorosan összefonódik egy másik dolog, munkatársaink, barátaink, vagy akár partnerünk ismerete. Tényleg tudjuk ki az az ember, akivel együtt dolgozunk, együtt töltjük időnket, vagy akár együtt élünk? Őt ismerjük, vagy csak azt a szerepet, amit a kedvünkért, vagy általában a világ kedvéért eljátszik?

A bonyolult kérdéseket nagyon szerethető és elgondolkodtató módon fogalmazza meg Daniel Burman, A boldogság titka című filmjében. Az alkotás két főhőse két férfi, akik időtlen-idők óta ismerik és szeretik egymást. Először csak barátok voltak, aztán üzlettársak lettek. Az ötvenes éveikbe járó Eugenio (Fabián Arenillas) és Santiago (Guillermo Francella) együtt vezetnek egy sikeres, műszaki cikkekkel kereskedő áruházat. Együtt érkeznek munkába, együtt reggeliznek, együtt mennek teniszezni és lóversenyre. Tökéletes az összhang van köztük, szinte összenőve élik látszólag sikeres és boldog életüket. Aztán egy nap  Eugenio hirtelen eltűnik. Üzlettársa és felesége Laura (Ines Estevez) együtt indulnak megkeresni. De hamar rájönnek, hogy ha meg akarják találni az eltüntet, akkor nem balesetek, vagy bűntények nyomába kell eredni, hanem rájönni, mi bujkált a lelke legmélyén annak az embernek, aki látszólag megosztotta velük az életét.

A boldogság titka kritikaA cselekmény nem túl bonyolult, nem tartogat izgalmas fordulatokat. De ettől függetlenül (vagy bizonyos értelemben inkább e miatt) A boldogság titka fantasztikusan jó film, aminek igazi értékei a részletekben találhatóak. A finom humorú alkotásban sokszor látszólag nem történik semmi, senki nem szólal meg, csak a szereplők teszik-veszik mindennapos dolgaikat, a háttérben halk burleszk-filmekre jellemző zenével. De ezekből a részletekből derül ki rengeteg a szereplők kapcsolatáról, közös életéről. Jellemeinek kibontása is zseniális, ezt legfőképpen az elhagyott feleség karakterére értem. A kezdetben roppant idegesítő, pszichésen sérült, gyógyszereken élő szépasszonyt fokozatosan megszeretjük, de úgy hogy azért nem írjuk felül első ítéletünket arról, hogy Laura valahol „nem normális”. A szinte csak az üzletnek élő Santiago is lassan kinyílik, persze alapvetően nem változik meg, de szélesedik a látóköre, rádöbben arra, hogy sok minden létezik a saját világán kívül is. Persze a hatáshoz elengedhetetlenül szükséges a két főszereplő színész, Ines Estevez és Guillermo Francella nagyszerű alakítása.

Laura és Santiago „megismerésen” kívül még rendkívül izgalmas, hogy a fizikai valójában jelen nem lévő Eugenio jelleme is fokozatosan kibontakozik előttünk. A néző a régi jó baráttal, Santiagoval együtt nyer betekintést az üzelettárs személyiségének azon oldalába, amit az addig gondosan titkolt a világ előtt.

A boldogság titka kritikaBelekötni, csak pár apró dologba lehet. Magának a „nyomozásnak” a története néhol bántóan „hamis”. Erőltetettnek tűnik az, hogy a masszázs szalonban dolgozó lány éppen véletlenül csak olyan dolgokat mond, amik roppant fontosak Eugenio megtalálásának szempontjából. Az meg végképp érthetetlen, hogy a meglehetősen egyedi módszerekkel dolgozó Oudukianban (Alejandro Awada) miért bízik meg a racionális Santiago, főleg úgy, hogy a karakter különcsége mögül nem süt úgy a bölcsesség, ahogy azt a rendező szerette volna. De ezek a részek a játékidő annyira kis szeletét ölelik csak fel, hogy könnyen átsiklik felettük az ember.

Írtam, hogy A boldogság titkának a története nem túlságosan bonyolult, és nem tartogat túl nagy meglepetéseket. A befejezésről talán elárulhatok annyit, hogy nagy és meglepő fordulatot ne várjunk a végére. Nem is hiányzik. Az alkotás utolsó jelenetében szavak nélkül, gesztusokkal gyönyörűen elmondják az a nagyon fontos üzenetet, hogy sok esetben az összetartozást úgy marad meg igazán, ha hagyjuk a másik elhagyjon minket.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2016. február 4.

Forrás és fotó: Cirko Film



Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!