Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Menla hagyatéka – Interjú Miklós Ádám rendezővel

Kelet és nyugat határán

Menla hagyatéka - Interjú Miklós Ádám rendezővel

Miklós Ádám rendező

A XXI. században is komoly kihívásnak számító, rosszindulatú daganatos megbetegedésekkel szemben nem csupán a különböző kórházak onkológiai részlegein veszik fel a harcot, hanem az alternatív, holisztikus szemléletűnek mondott orvoslás is „beszáll a küzdelembe” és ilyen-olyan módszer segítségével ígéri a gyógyulást. Nemcsak hazánkban, és általában a nyugati világban van így. Indiában is egymás mellett létezik a nyugati orvoslás és az alternatív gyógymódok. Ezek egyike, a tibeti gyógyászat, ez keltette fel Mikós Ádám érdeklődését és forgatott belőle dokumentumfilmet, melyről ebben az interjúban kérdeztük.

Az előző filmje, a Dolma lányai szintén a tibeti kultúra egy szeletét mutatja be. Honnan jön a vonzódás ez iránt a világ iránt?

A véletlen szerencsének köszönhetem, hogy megismerkedhettem ezzel a kultúrával. Még egyetemen kaptam egy e-mailt, hogy egy diák Nepálban járt a szerzeteseknél és annyira megfogta az élmény, hogy filmet szeretne forgatni róluk. Rövid diákfilmnek képzelte el akkor, de végül ebből lett A Dolma Lányai és a diák, Alex Co lett a film producere, én pedig a rendező, operatőr és vágó egy személyben. Ő vezetett be ebbe a témába. A forgatás alatt nagyon sokat beszélgettünk a buddhista filozófia különböző aspektusairól és volt egy pillanat, mikor éreztem, hogy ezzel az életfelfogással én is azonosulni tudok.

Honnan hallott először, hogyan „került képbe” a tibeti orvoslással kapcsolatban? Hogyan ismerkedett meg Dr. Dorjee Rapten Nesharral?

A Dolma Lányai beszélgetései alatt kiderült, hogy a producertársunk Alex tibeti orvosnak keszül. Mivel a forgatás olyan hatalmas élmény volt számunkra nem volt kérdés, hogy vissza kell térnünk a témához. A Menla Hagyatéka kezdeti fázisaiban még nem voltunk benne biztosak, hogy milyen szemszögből mutassuk be a tibeti gyógyászatot. Arra gondoltunk egy átfogó képet kellene festenünk az egész rendszerről, de ezt az ötletet elvetettük, mivel ilyen filmek már készültek, és kevésbé találtuk érdekesnek egy nagyobb réteg számára. A rák, mint téma személyes tapasztalatok alapján jött, mivel az én családomban is volt rá példa, sajnos haláleset is. Tudtuk, hogy ez az egész magyar társadalmat érintő probléma, így könnyebb lesz azonosulni a filmmel és azzal, hogy mi forog kockán.

Mi alapján választotta ki a filmben megszólaló betegeket?

Nagyon sok beteggel beszélgettünk a film készítése közben, de ennek csak egy kis töredéke került be a kész dokumentumfilmbe. A történeteik alapján választottuk ki őket, hogy mit adhatnak hozzá a filmhez. Így került bele a filmbe a mindig mosolygós indiai doktornő, a szókimondó páciens, és az idős hölgy, aki megpróbálta minden bátorságát összeszedni, de nem mindig sikerült.

Ön szerint a filmben látható orvosi szemlélet, vagy a betegek hozzáállása, mennyire elsajátítható egy nyugati kultúrkörben felnőtt ember számára?

Úgy érzem, hogy ez a szellemiség az, ahol a tibeti gyógyászat a legtöbbet adhat a nyugati embernek. Elsajátítható, de nagyon sokat és keményen kell érte dolgozni. Érdemes elkezdeni magunkba nézni többet, és törődni az elménkkel. Persze a legideálisabb az, ha ezt még egészségesen kezdi el az ember. A meditálás, a mantrák vagy a különböző vizuális gyakorlatok kevésbé kapcsolódnak a valláshoz szerintem, mint az elme „befogásához” és edzéséhez. Ezek tanulható és gyakorolható dolgok.

Érzi-e bármiféle súlyát, (vagy akár veszélyét) annak, hogy a film kételyeket támaszthat a nézőkben a hazai, „hivatalos” onkológiai gyógymódok, a kemoterápia és a műtéti megoldás iránt? Fél-e attól, hogy a film akaratlanul is a „csodás gyógyítók” malmára hajthatja a vizet?

Nagyon is érzem a súlyát és remélem senki sem fog úgy kijönni a moziból, hogy megtalálta a gyógymódot a rákra vagy akármilyen más súlyos betegségre. A vágószobában ez okozta a legtöbb fejtörést, hogy hogyan tartsuk meg azt az egyensúlyt, hogy ne a „csodadoktorok” malmára hajtsuk a vizet. A filmből azért kiderül, hogy itt is sokan meghalnak – sajnos az egyik szereplőnkkel is ez történt és az egyik tibeti orvos maga mondja el, hogy nincs varázsszer. Nagyon kényes téma ez és remélem a nézők a pozitív életfelfogást, és az önismereti részét viszik majd magukkal.

Kinek ajánlaná a filmet?

Elsősorban azoknak, akiket érdekelnek más távoli kultúrák és nyitottak egy másabb életfelfogásra, viszont azoknak is, akik kritikusak ezzel szemben. Nagyon fontos, hogy mindenhez kritikusan álljunk hozzá. Ahogy a filmben lévő szerzetes is mondta: “Nem szabad senkinek sem vakon hinni. Meg kell vizsgálni, darabokra szedni és alaposan megrágni mielőtt elkezdenénk hinni.”

Interjút készítette: Rácz Sarolta

Forrás és fotó: Vertigo Média, Arrabona Studio

Hazai bemutató: 2015. január 28.



Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!