Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Gyalog Galopp kritika

Gyalog Galopp kritika
A legendás Artúr király (Graham Chapman) és rendíthetetlen lovagjai azt kapják küldetésül az Úrtól, hogy kutassák fel a Szent Kelyhet, a Grált, amiben a legenda szerint Jézus vérét felfogták. A hősök elindulnak, de boszorkányok, szörnyek és más gonosz szándékú teremtményekkel kell megküzdeniük útjuk során. Aki már magától utána olvasott annak, hogy mi Srí Lanka fővárosa és volt már rémálma nyuszival, az tudja, hogy a történet nem egy fennkölt, lovagok hőstetteiről szóló filmalkotás forgatókönyvének rövidített kivonta, hanem egy totálisan blőd és abszurd vígjátéké.



Gyalog Galopp kritikaA kezdetben Monty Phytonként összeállta színész-humoristák a hatvanas évek végén kezdték meg pályafutásukat a BBC-ne, a Repülő Cirkusz néven ismertté vált műsorral. Akinek bejött az esetenként angol humorként emlegetett abszurd viccek, az bizonyára jó néven vette, hogy a formáció agyzsibbasztásra kiválóan alkalmas filmeket is forgatott. Az 1975-ös Gyalog galopp második mozijuk volt. Azóta klasszikusnak számít, rengetegen imádják, rengetegen pedig nem igazán értik a humort a képtelenebbnél-képtelenebb, sok esetben senki és semmit nem tisztelő poénokban. A Gyalog galopp azzal (is) megnevetteti a nézőket, hogy görbe tükröt állít a (sok tekintetben igazságtalanul) sötétnek nevezett középkor elé. Az alkotók, nem titkoltan, Pasolini munkáiból „csenték” azt az ötletet, hogy a király, és a lovagok kivételével, szinte az összes szereplő nyakig sáros, az arcuk és a ruhájuk totálisan koszos. A ránézésre fürdővizet nem ismerő szereplők és a háttérben oly sokszor feltűnő, kerékbe tört emberek megalapozzák a hangulatot, és velük együtt még groteszkebbnek tűnnek a film történései.

Gyalog galopp kritikaAz alkotásban minden el van túlozva, vagy ki van facsarva. Tim, a varázsló tűzszórási „bemutatója” a már első gesztusaiban félelmetesnek tűnő varázsló alakját figurázza ki, Sir Bedevere (Terry Jones) „tudományos” fejtegetései pedig görbe tükröt mutatnak egyes középkori, természettudományos elképzelésekről. Az Artúr korába nem illő megnyilvánulások és történések pedig meghökkentenek és megnevettetnek egyszerre. (Nem gondolom, hogy a Monty Phyton társadalomkritikai éllel írta volna meg a forgatókönyvet, de a boszorkányt megégetni kívánó tömeg, aki semmi nem tud, semmit nem ért meg, csak annyi biztos számukra, hogy meg akarják égetni a boszorkányt, nagyon tipikus.) A Gyalog galopp forgatókönyve csak úgy íródhatott, hogy annak megalkotói valamilyen (nem kérdezzük milyen módon) felszabadították tudatukat a beléjük nevelt és rögződött társadalmi szokások, keretek és kontroll alól. Más módot nehéz elképzelni. De aki látta az Élet értelmét, vagy a Brian életét, vagy mást, ami a Monthy Python munkásságához köthető, az nincs meglepve.

Január végén kerül mozikba az abszurd humor klasszikusa, digitális felújított változatban. Két dolog miatt érdemes megnézni a képminőségre felturbózott változatot. Egyrészt így még inkább alkalma lesz a nézőnek gyönyörködni a forgatás helyszínéül szolgáló skót táj minden szépségében. Másrészt rengeteg kis részlet észrevehető, ami esetleg régebben még elkerülhette a figyelmünket.Például nekem most tűnt fel, hogy Sire Robin históriájában a „bátor” lovag a szörnnyel való találkozása előtt közvetlenül elhalad egy „certain death” tábla előtt, ami abba az irányba mutat, amerre a kerekasztal „hőse” és kísérői mennek. De számtalan ehhez hasonló geg van még eldugva a képkockákon, érdemes lesz figyelni őket.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2015. január 21.

Forrás és fotó: Pannonia Entertainment



Olvasd el ezeket is!

1 Comment on Gyalog Galopp kritika

  1. Érdekesség képpen megjegyzem, hogy ezt a filmet anno, a hetvenes években a MOKÉP bemutatta Magyarországon, és nagyon csúfosat bukott vele. Akkoriban még a magyar közönség nem volt felkészült erre a fajta humorra.

A te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: