Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Ifjúság kritika

Ifjúság – és öregség, legalábbis ahogyan szeretnénk

Ifjúság kritika
„Azt mondod, hogy az érzelmeket túlértékelik. Ez hülyeség. Csak az érzelmek számítanak.”

Nagyon sajnálom, de ilyet, mint az Ifjúság csak mi tudunk csinálni. Mi, európaiak. Nem tudom, mi kell hozzá, szociális és pszichés érzékenység, a történelmünk, a kitárulkozásunk, az önanalitikus és reflexív hozzáállásunk, vagy csak az, hogy merünk melankólikusak, mi több, szomorúak vagy depresszívek lenni – nem úgy, mint az „Újvilágban”.

Ifjúság jelenetfotóMűvészet, a művész állandó kívülállósága a gyakorlatias, praktikus dolgokon túl. Az idő múlása, az öregkor fájdalmasan összegző szembeállítása a fiatalsággal. A testamentum, amit halálunkkal maguk mögött hagyunk. A szülő legnehezebb feladata, az értékek átörökítése a gyermekekre. A vélt vagy valós tehetségünkhöz vezető rögös út. Ilyen és ehhez hasonló igen nehéz témapárokkal foglalkozik a film, és ólomsúlyú konzekvenciákkal válaszolja meg a kérdéseket. A rendező, Paolo Sorrentino 2014-ben lélektani drámájával, a Nagy szépséggel ugyan elvitte az Oscart, de azt a díjat inkább az Ifjúságért kellett volna megkapnia.

Ifjúság kritikaÉs micsoda párost sikerült megnyerni ehhez az eposzhoz… Michael Caine és Harvey Keitel. Felesleges méltatni őket, mert tökéletesek a szerepükben. A film egy világtól elszeparált, mennyei nyugalmú helyen játszódik, egy szanatóriumban a svájci Alpokban. Itt önkéntelenül is beugrik Thomas Mann Varázshegye, mert bizony hasonlóan extrém karakterekkel és kibontásra érdemes sorsokkal találkozunk, mint a regényben. Itt tengeti napjait átmenetileg az életébe belecsömörlött Fred (Michael Caine), aki világhírű karmester. Barátja, a lejtőn meginduló rendező, Mick (Harvey Keitel) is itt ejtőzik. Ő készülő filmjének forgatókönyvén, jobban mondva annak utolsó jelenetén dolgozik stábja néhány tagjával. Fred lánya és egyben asszisztense, Leda (Rachel Weisz) a kezelések és rehabilitáció során is egyengeti apja útját. Ám a klasszikus zenére hangolt finom és nyugalmas képsorok mögé bekúszik a probléma. Mindhárom szereplőnek megvan a maga kis (nagy) konfliktusa. Fredet maga a brit királynő kéri fel egy utolsó grandiózus fellépésre, melyet a karmester mélységes apátiájában visszautasít. Micknek nem sikerül eltalálni a mindent lezáró kulcsjelenetet, abbéli félelmében, mintha ezzel a saját életét is lezárná. Ledát elhagyja a férje, ezért kezelhetetlennek tűnő személyes válságba esik. Mindeközben megismerkedünk az intézmény bizarr és titokzatos lakóival, a tetovált hátú, kiöregedett és elhízott monstrum sportolóval (Maradona?), a levitáló szerzetessel (Dalai láma?), vagy az ugyanolyan érdekes, önmagát táncban kiteljesítő ügyes kezű, ám csúnyácska kis masszőrnővel.

Ifjúság kritikaAz Ifjúság elképesztően profi érzelmi kalibrációval készült. Hagymahéjakként egymásra pakolt jelentésrétegek, kíváncsiságot generáló kifejtetlen jellemek sorakoznak benne. Borongós művészi stílusjegyei hasonlóak Lars von Trier Melankóliájához, noha annál kicsivel impulzívabb és reménytelibb. A rendezői szándék egy markáns csapásvonalat követ, ez pedig az identitáskeresés. Mindenki kutatja az elveszített entitásait. A karmester az életkedvét, a rendező az értékes alkotás misztériumát, a lány a személyes boldogságát. Az ifjúság, mint fogalomkör ebben a filmben pusztán csak szimbólum. Egy lakmuszpapír, amelyen keresztül kirajzolódnak a szentenciák és konzekvenciák, miszerint akármilyen tragédia is történik az életben, csinálni, küzdeni, menni kell tovább – mert igenis van miért.

Paolo Sorrentino Cannes egyik nagy kedvence. Valamiféle árnyaltan rámutató/beavató esztétikus intellektualitással alkotja filmjeit, melyek nyomot hagynak az ember lelkében. Az ifjúság a legjobb értelemben vett művészfilm, vagy inkább művészi film. Drámai és nagyon finoman humoros, melankólikus és megrázó, filozofikus és szórakoztató egyben. Nosztalgikus és mélabús, fájóan gyönyörű és értékes darab. Tartalmában egy nagyzenekari kompozíció, látványában egy vizuális oratórium. „Ez az én érzelgős, intellektuális és erkölcsi testamentumom.” – mondja egy helyen Mick saját készülő projectjéről – és ez akár Paolo Sorrentino szájából is elhangozhatott volna az Ifjúság kapcsán. A dráma pont karácsonyra kerül a mozikba, és valóban méltó az ünnep magasztos hangulatához.

Szerintem: 

Szerző: Marity Mira

Hazai bemutató: 2015. december 24.

Forrás és fotó: Mozinet



Olvasd el ezeket is!

2 Comments on Ifjúság kritika

  1. Somody András // 01/15/2016 at 14:02 //

    Mira kritikáját olvasva – leszámítva a tartalmi elemeket – mintha nem ugyanazt a filmet láttuk volna. Magam részéről a felétől már a falat kapartam, a film nem vezetett sehova. Mint egy szürreális kép, melyen az egyes ecsetvonásoknak van értékelhető tartalma, de az egész kép tök értelmetlen. A rendező saját figyelmeztetését – forgatókönyvíró, ne csinálj filmet! – semmibe véve nullázza le magát ezzel a filmmel. Az értékelhető, maga Miss Universe a kifinomult vonalaival, amiért valljuk be, becsábultunk mindnyájan! Bravó, sikerült!

  2. Corrigendum: Stílusjegyei hasonlítanak Lars von Trier Melankóliájáéihoz 🙂

A te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: