Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Ragyogó nekropolisz kritika

Téren és időn kívül

Ragyogó nekropolisz kritika
Bizonyos körökben divatnak számít bizonyos vonzódás az ázsiai (elsősorban indiai) kultúrához; a bölcsesség és a tudás forrásának, vagy letéteményesének tekinteni az európai gondolkodástól eltérő, a buddhizmussal (is) fémjelezhető kultúrákat. Hosszan lehetne vitatkozni ezeknek a gondolatoknak az igazságtartalma, vagy éppen közhelyszerűsége felett, de az biztos, hogy aki végigüli a Ragyogó nekropolisz című, két órás alkotást, az bepillantást nyerhet egy olyan világba, ami (a mienktől szöges ellentétben) nem az ok-okozati összefüggések és nem relativitásmentes tér és idő síkjára van felfűzve.

Ragyogó nekropolisz kritikaApichatpong Weerasethakul, thaiföldi rendező, angol-francia-német-amerikai-dél-koreai koprodukcióban készült, és minden bizonnyal Thaiföldön is játszódó filmjének főhőse egy ötven körüli asszony, Jen (Jenjira Pongpas), aki a helyi kórházban önkéntesként dolgozik. A kórházban katonának ápolnak, akik különös álomba merültek. Időnként felébrednek, majd váratlanul ismét visszazuhannak a kómaszerű állapotba. Szinte folyamatosan jelen van Keng, a médium (Jarinpattra Rueangram), aki belelát az emberek gondolataiba, így a katonák hozzátartozói tőle tudakolnak meg olyan információkat, hogy hány chillipaprikával készítsék el az álomban lévő családtagnak az ebédet. A filmnek igazából nincs „sztorija”, a szereplők jönnek-mennek, élik mindennapi életüket. Olyan fajta történetre, ahol van egy konfliktus, ami (lassan, vagy gyorsan) kibontakozik, aztán valamiféle megoldás zárja le a filmet, ne számítsunk. A mozijegyet megváltva, arra se gondoljunk, hogy bármiféle titok, vagy megdöbbentő felfedezés kerül napvilágra, akár az alvó katonák (vagy bármi más) kapcsán. Viszont vannak lassú események, kis epizódok, néha olyan szereplőkkel, akik csak feltűnnek egy-egy jelenetben. Nem tudjuk meg kik ők, honnan jöttek, se azt, hogy mi lesz velük később. Mint ahogy (szinte) nincsenek nagy érzelmek, nincs katarzis, vagy érzelmi tetőpont. Bármi történik, a szereplők nyugalommal és teljes elfogadással veszik tudomásul.

Vannak olyan típus emberek, akik élvezetüket lelik abba, hogy leülnek egy padra és nézelődnek. Ők biztos értékelni fogják a Ragyogó nekropoliszt, hiszen sokszor tényleg úgy érezzük magunkat a nézése közben, mintha csak üldögélnénk az utcán és figyelnénk körülöttünk a jövés-menést. Kis apró, mindennapi részleteket mutatnak hosszan, tyúkok kaparásznak kiscsibéikkel, futók edzenek a folyó partján, de reklámplakátokat hosszas szemlélésére is alkalom nyílik.

Ragyogó nekropolisz kritikaA film talán arra is kiválóan alkalmas, hogy egyfajta cukormázat lemosson az ázsiai kultúrákról. A keletről jövő mindenek feletti bölcsesség híveinek talán furcsák lesznek az a jelenet, amikor az ottani istennők oltárára olcsó műanyagból készült giccses állatfigurákat áldoznak az ottaniak. Mint ahogy az a jelenet is meglepő lehet számukra, amikor a két thaiföldi szereplő nagy vihorászások közepette megegyezik abban, hogy Jen amerikai férje mennyire fél a koleszterintől, biztos a kólát is az ital koleszterintartalma miatt kerüli. Viszont a film előrehaladtával egyre inkább átszűrődik a mozivászonról az az üzenet, hogy mindenki és minden egy. Az idősíkok keverednek, a kórházként üzemelő intézmény valaha iskola volt, az előtt pedig királyi palota. De mintha a régmúlt és mai kor összecsúszna, mintha egyszerre lenne jelen mindegyik épület. A szereplők, az egyének közti éles határvonalak is egyre inkább elmosódnak. Nemcsak a médium lát bele a mások gondolataiba, hanem mások is birtokába kerülnek ennek a tudásnak. Az egyének, egyéni gondolatok megszűnnek, összemosódnak valamiféle közös létezésbe. És a szereplők ezt mindenféle heuréka élmény nélkül, teljes természetességgel veszik tudomásul.

A művészfilmek megszállottjai bizonyára lelkesek lesznek az alkotás iránt, de sokakat elriaszt majd a Ragyogó nekropolisz kvázi történet nélkülisége és lassúsága. Ennek ellenére szeretnék nekik is érvelni a mozijegy megváltás mellett, hiszen megnézni úgy egy filmet, hogy semmi nincs benne, amit egy filmtől elvárnák: kihívás. Kihívás, hogy megtaláljuk a kétségen felül benne rejtőző értelmet és élményt. Egyfajta kulturális kaland.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2015. december 3.

Forrás és fotó: Cirko Film

Nézd meg a film teljes adatlapját a Magyar Film Adatbázis oldalán!




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!