Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Kémek hídja kritika

Spielberg végre visszatért!

Kémek hídja kritika
Steven Spielberg az utóbbi időben nem állt a helyzet magaslatán, jobban mondva rendezői székén, lévén a korrekt, de érdektelen Lincoln, egy látványos, de megrendelt Tintin kalandjai és a bődületesen fájdalmas Hadak útján után leginkább produceri munkakörben tudta magát megvalósítani. Ráadásul, ahogy öregszik, egyre szentimentálisabb is lesz. Most viszont ismét reménykedhetünk, hogy talán visszatér régi mesemondó formájához, mivel kezébe került a Coen testvérek forgatókönyve és egy lenyűgöző figura igaz története, és persze ki másra bízná a főszerepet, mint visszatérő kollégájára, Tom Hanksre.

Kémek hídja kritikaKíváncsi voltam, hogy a Kémek hídja mennyiben fog kötődni a közelmúltban készült, kevés, ám jobban sikerült és klasszikusnak mondható courtroom drámák (A bíró; Eichmann Show) és kémfilmek sorához, mint például az Argo-akcióhoz, vagy éppen két személyes európai kedvencem (Anton Corbijn, Tomas Alfredson) két opuszához, Az üldözött-höz és a Suszter, szabó, baka, kém-hez. Jelen alkotás ez utóbbi esetben a klasszikus kémfilmes formához kapcsolódik, míg ez előbbi esetében a főszereplő, James Donovan valóságos alakjában, akit Hollywood Tony Mendez, CIA ügynök szintén valóságos figurája után kíván ismét mitikus rangra emelni. Ez egyben hollywoodi tradíciónak is számít, lévén a tárgyalóterem protagonistája – legyen az régen James Stewart, Gregory Pack, Henry Fonda, vagy jelen esetben Tom Hanks – alapvető mítikus kelléke a tárgyalótermi dráma műfajnak. Hollywood él-hal az igazság-bajnokaiért, az olyanokért, mint James B. Donovan, aki szintén töretlenül hisz az alkotmányban, és az alkotmányon keresztül az Amerikai Egyesült Államok liberális eszményében, még ha ezért közutálat tárgyává is válik.

Az alkotók ugyanakkor a megtörtént tárgyalótermi drámával összefonódó kém-akció történetet inspirációs szándékkal (inspired by) kívánták feldolgozni, így feltételezhetően több benne a fikciós elem, mint a megtörtént, vagy legalábbis, a hivatalos jelentésben megtörtént események. Ez önmagában nem is baj, mivel több teret engedhet az alkotóknak szerzői és/vagy tömegfilmes koncepcióik kibontásához. Kérdés, hogy a Coen testvérek mennyire klasszikus szemlélettel kívánták mindezt megvalósítani, akik (Matt Charman kollaborálásában) egyébként nagy, hollywoodi műfaj-revizionisták, és ritkább esetben deformálók vagy műfaj keverők (az Égető bizonyíték egy ilyen kivétel, ahol a kémfilmet dekonstruálják alapjaiban). Donovan összetett alakja meglehetősen nagy potenciált hordoz magában ehhez, nem is beszélve a film egyik másik enigmatikus alakjának – Abel ezredesnek – a szintén nem mindennapi életpályájáról.

KémekHidja_jelenetfoto (2)A történet szerint párhuzamosan elfognak egy orosz kettős ügynököt (Abel) Amerikában és egy U-2 kémrepülő pilótáját (Powers hadnagy) a Szovjetunióban. Eközben a kormányzat és a hírszerzés pedig James Donovan ügyészt bízza meg kezdetben a kettős ügynök jogi képviseletével, majd pedig egy lehetséges és egyben titkosított személycsere tervezetével, amelyre végül az éppen kialakulóban lévő és nem veszélytelen Berlinben kell sort keríteni

A kész film egyértelmű bizonyítéka Spielberg visszafogottságának és a visszatérő klasszicizáló szándékának, bár a visszafogott formai stílusjegyek használatát néha-néha megtöri az öregedő Spielberg szentimentális oldala, és persze a kitörölhetetlen infantilizmusa. Félreértés ne essék, a tárgyalótermi drámákban nem lehet elkerülni a patetikus szituációkat és védőbeszédeket, valamint a film humora olykor egészen zseniális, mégis a film integrált klasszikus-műfajkeveredési kísérletének egyenletességéhez is szükséges – és persze nehéz – a mértéktartás, főleg ha az realisztikus szándékkal párosul. A film ez esetben néha átesik a ló túlsó oldalára, mivel néha akkor szentimentális vagy vicces, amikor nem kéne, kirántva ezzel a történetből, valamint a realisztikus cselekményvilágból. Szerencsére ebből a momentumból nincs sok, és a film fenn tudja tartani önmaga által kitaposott színvonalát, így klasszikus kémfilmként és tárgyalótermi drámaként is megáll a saját lábán. Az integráció miatt persze e két műfajból bizonyos elemeket takaréklángon kell tartani, főleg a kémfilm esetében: elsősorban itt a lassan kibontakozó suspense hatáselemének és Abel ezredes mellékszálának hangsúlytalanságára gondolok.

Kémek hídja kritikaA Kémek hídja drámai ívében ugyanakkor a feszültség kellően fenntartott, és a kellő pontokon felerősített, még ha nyilvánvaló is kezdettől fogva a közlékeny elbeszélésnek és az ismert történetnek köszönhetően, hogy mennyire nagy a tét a termonukleáris háború elkerülése végett. A film elején párhuzamosan futó Abel ezredes, majd a Powers féle elegánsan összekötött cselekményszálak, és a később felbukkanó Frederic Pryor diák alakjának újabb mellékszála, csavarként emelve a téteket, szövi tovább Donovan történetét. Ezek a szálak önmagukban ugyan kevésbé érdekfeszítőek, így funkciójuk a fő vonalhoz hozzáadott értékükben keresendők. A szálak Berlinben futnak össze, majd a rendkívül feszült filmvégi átadási jelenetben összegződnek.

Képileg is teljesen kifogástalan munkát látunk, hiteles korrajzot mind Brooklynban, mind az NSZK-ban és az NDK-ban – és egy rövid időre a Szovjetunióban is – még akkor is, ha alapvető bakik is felbukkannak itt-ott: a berlini fal nem akkor épült fel, amikor Donovan nyélbe ütötte a tranzakciót. Nyilván a valóság betű szerinti visszaadása nem szükséges egy klasszikus műfajfilmben, vagy ha úgy tetszik, egy közönségfilmben, így a sarkító dramatizálás vagy az egyértelmű parabolikus jelleg ehhez, mondhatni, hozzátartozik. Egyébként a film elején látható egyes hosszú beállítások, majd a későbbi párhuzamos montázsok egészen parádésak, elegánsak, még ha be is csúszik ez esetben pár erőltetett keretező beállítás is (Hankset az újság mögül kémlelő nyárspolgár megvető/megbocsátó pillantásai). A zenehasználat is egészen visszafogott, főleg a film első felében, ahol non-diegetikus formában nem is nagyon, főleg atmoszféra zene- és hangok formájában van jelen, ami megint csak előnyére válik a filmnek. Persze amikor kell, akkor azért felcsendül John Williams-et váltó Thomas Newman pulzáló zongora alapja. Természetesen egy alapvetően dialógusokra épülő műfaj nem igényel különösebb audiovizuális trüvájokat, lévén a képi világ a dialógusok legkülönfélébb snitt-ansnitt variációiból áll. No, de milyen dialogók!

Kémek hídja kritikaEszméletlenül jó verbális csatározásokat írtak a Coen testvérek, amelyek funkciójukat és összetettségüket tekintve is sokfélék. Külön kiemelendő már a bevezető, a tornádó metaforájára épülő szópárbaj Donovan és egy aktuális ügyfele között, amely azon túl, hogy kiváló expozícó Donovan jellemrajzába, aki egyszerre blöffmester és védőügyvéd, de a kémfilm és courtroom dráma kettőségét is tökéletesen festi le nekünk: a kémfilmekben nem az a tét – a courtroom drámával ellentétben – hogy kinek van igaza, hanem, hogy ki tudja azt minél jobban elhitetni a másikkal. Ezen kívül imádtam Hoffman CIA-s megbízott és Donovan szúrós élcelődéseit, vagy az Abel ezredessel folytatott érzelemgazdagabb anekdotázásokat, de külön kedvencem a Donovan és a Szovjet nagykövet közötti szóváltás: intelligensen sziporkázó, és feszülten szikrázó, ahol mindkét fél folyamatosan a másik motivációja felől puhatolózik. Ja, és még humoros is. Ilyen színvonalú dialógok között nem lehet haragudni az olyan kicsit közhely ízűre sikeredett monológra, mint amit Abel ezredes ad elő ’álló ember’ címszó alatt. No, és hát Tom Hanks játéka.

Mondanom se kell, hogy a Kémek hídja Hanks jutalomjátéka, ami egyrészt indokolt is, mert az ő karaktere köré épül a cselekmény, mindenki más mellékalaknak számít – még Abel ezredes is, akinek kémes múltja jótékony homályban marad – de Hanks meg is hálálja pozícióját. Alakjával egyszerre tudunk azonosulni, és ezzel párhuzamosan csodálni sokféle kvalitását, egyszerre megfogható és megfoghatatlan. Annyira remek fickó, hogy bármikor elmehetnél vele egyet horgászni, miközben nyugodt szívvel rábízhatod egy komplett kémakció szereplőinek mozgatását is. Hanks-en kívül mindenki más csak asszisztál, kezdve Abel ezredes (Mark Rylance) kifürkészhetetlen pókerarcával, Hoffman cinikus vagy forrongó manírjaival (Scott Sheperd). Persze itt is becsúszik egy két túlságosan is elnagyolt, és/vagy hiteltelen mellékkarakter például Powers Hadnagy (Austin Stowell), vagy az NDK igazságügyi minisztere: előbbi elsősorban a kínos játéka miatt, hiszen a szovjet börtönben töltött kínzások közepette is csak olyan fejet képes vágni, mint akit a haverjai épp felkeltettek a fiúkoleszben. Utóbbi viszont írói baklövés, lévén annyira karikaturisztikus, ami egész egyszerűen elképzelhetetlen, még egy éppen csak formálódó NDK-ban is. Mindez persze csak kukacoskodás, mivel továbbra is Donovan történetét látjuk egy közönségfilm keretei között, és rá vagyunk kíváncsiak.

Bár az előbb felvázolt bakik néha kirántottak a történetből, és az alapvetően realisztikusnak szánt cselekményvilágból is, mégis tiszteletteljes darabot tett le az asztalra Spielberg (és Hanks) egy tiszteletreméltó figuráról. A hidegháborús tematikáért és a klasszikusabb hangvitelű filmekért rajongóknak kihagyhatatlan alkotás.

Szerintem: 

Szerző: Varga Ádám

Hazai bemutató: 2015. november 26.

Forrás és fotó: InterCom




Olvasd el ezeket is!

2 Comments on Kémek hídja kritika

  1. Varga Ádám // 02/16/2017 at 23:39 //

    Igazad van András.
    Itt egyébként megtekinthetőek a részletek: http://www.historyvshollywood.com/reelfaces/bridge-of-spies/

  2. Vendégh András // 12/13/2016 at 11:28 //

    A berlini fal 1961 augusztusa után kezdett kialakulni, igaz kezdetben csak drótkerítésként és a falat utána folyamatosan építették,fejlesztették. Abelt Powersre 1962 februárjában cserélték ki, így elképzelhető hogy a havas képi megjelenítés és a körülmények hitelesek. Kezdetben magam is gyanakodtam, mert azt biztosan tudtam, hogy Powers gépét 1960 május elsején lőtték le

A te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: