Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Anyám és más futóbolondok a családból kritika

Anyám és más futóbolondok a családból kritika
A huszadik század magyar történelme bővelkedik olyan eseményekben, amikre a sorsfordító és tragikus jelzőket szokták aggatni. Ezzel kapcsolatban sokszor elmondták, hogy olyan nemzedékekre ható traumákat szenvedett a magyar társadalom, vagy ha úgy tetszik nemzet, amiket a mai napig nem tudott kiheverni. Egy család, az egymás után következő generációk sorsa (közhelyesen fogalmazva) a történelem viharában érdekes és értékes téma.  Fekete Ibolya egyértelműen vonzódik a történelem (vagy politika) okán sodródó emberi sorsokhoz, erről a Chico és a Bolse vita is tanúskodik. Az Anyám és más futóbolondok a családból főhőse Gardó Berta (Ónodi Eszter, idős korában Danuta Szaflarska), aki a század elején születik a Nagyvárad melletti Székelyhídon. Aztán folyamatosan költözik, ahova a sors és a politikai események veti. Összesen huszonhétszer. A film egy ember élete, amit a történelem sokszor és sok módon felborított.

Anyám és más futóbolondok a családból kritikaA moziba járóknak a Napfény íze juthat az eszébe először Fekete Ibolya alkotásával kapcsolatban. Az összevetés nem alaptalan, Szabó István filmje is három generáció sorsán keresztül mutatja be a múlt század viharait. Egyik alapvető különbség az, hogy a Ralph Fiennes főszereplésével forgatott mű egy budapesti zsidó család történetét meséli el.  A néző soron követheti, hogy a fokozatos jogfosztottság végül hogyan tetőződik a népirtás szörnyűségibe. A holokauszt témáját Fekete Ibolya filmje csak említés szintjén emeli be a filmbe, hiszen a központi karakterek keresztények (és vidékiek is), az események is az ő szemszögükből kerültek ábrázolásra.

A történet két idősíkon játszódik. A kilencvenkét éves Gardó Berta életébe utoljára költözik. Most egy budapesti bérházba, a lánya (Básti Juli) melletti lakás lesz az új otthona. Az idős nő már képtelen magát ellátni, állandó felügyeletre szorul. Nagyon idős emberekre jellemző demenciában szenved, sokszor nem tudja hol van, kivel beszél. A múlt viszont nagyon fontos számára. Így folyamatos mesél lányának. (Ezekből a történetekből bontakozik ki maga a film.) A saját nagyszülei és a saját szülei házasságáról, majd saját mozgalmas életéről, ami alatt sehol sem lakott pár évnél tovább egy helyen, hiszen mindig menekülni kellett. Vidám anekdoták is előkerülnek, de nem csupán azok, hiszen Gardó Berta és férje, Barkó Lajos (Gáspár Tibor) életébe minduntalan beleszól a politika. Még pedig úgy, hogy ők soha nem politizálnak, a „történelemből” csak annyi jut el hozzájuk, amennyi őket személyesen érintette. De ebből is kitellett huszonhét költözés.

anyam es mas futobolondok a csaladbol kritikaA házaspár alapvetően annyira vágyik, mint mindenki más. Békében és nyugalomban akarnak élni, mégis mindig történik valami, ami miatt félni és költözni kell. A múlt század történelme lepereg, sokszor láthatunk archív felvételeket. Mivel a szereplők szinte közönyösek az aktuális történések iránt, így a rendezőnő sem (vagy alig) foglalt állást a ma már érettségi témaköröket jelentő történések felett. (Ebből is következően brutális, kegyetlen jeleneteket sem láthatunk, de a film ezek nélkül is megrázó.) Néha viszont sok, hogy mennyi mindent szeretne belezsúfolni a játékidőbe és mennyi mindenre szeretne reflektálni. Kapott két percet az a jelenség, hogy a második bécsi döntés után visszakerült erdélyi és partiumi magyarsággal sok esetben milyen lenézően bántak a magyar hatóságok. Hasonló hosszúságú jelenetben foglalkoznak a harmincas években egyre terjedő antiszemitizmussal. Ezek a részek sajnos nagyon direktek, zsúfolttá teszik a filmet, ráadásul az itt felbukkanó mellékszereplők színészi teljesítménye is hagy kívánni valót maga után. Sokkal kifejezőbbek, és szívbe markolóbbak, azok a részek, amik nem ennyire nyíltak. Például, amikor Berta a hatvanas években kinyit egy amerikai rokontól kapott csomagot, és magára próbálja az elegáns és divatos ruhakölteményeket. Nézi magát a tükörben mosolyogva, majd elkomorul az arca, eszébe villan, hogy egy Isten háta mögötti kis faluban tengetik életüket. A mindenféle beszédet nélkülöző jelent van olyan költői, mint Faludy az a sora, hogy „Nyolc gyermeket akartunk, de végül csupán egy lett”, vagy Zorántól az, hogy „semmiért vesztek el álmok, mint a zálogban hagyott ruhák”.

anyam es mas futobolondok a csaladbol kritikaA film egyik nagy erőssége a fő karakterekben rejlik, és itt az elismerés, mind a színészeknek, mind a forgatókönyvírónak (szintén Fekete Ibolya) szól. Gardó Berta és Barkó Lajos hús-vér figurák. A feleség tűzrőlpattant, energikus, de sokszor már túlzásba viszi és joggal fárasztja környezetét. A férj viszont a megtestesült nyugalom. A néző elhiszi nekik, hogy több évtized után is szeretik egymást, hiszen szerelmük nem giccsbe hajlóan van tálalva, időnként egymás idegeire mennek, de az összetartozás érzése nem múlik el köztük. A kilencvenkét éves Bertát alakító Danuta Szaflarska játéka is csodálatos, remekül hozza az öregkorára saját maga paródiájává váló, demens és roppant fárasztó idős nőt, akit minden elviselhetetlenségével együtt is szeretni tudunk. Básti Juli pedig kettős szerepben (mint Berta anyja és lánya) remekel. Egyes esetekben viszont nagyon zavaró tud lenni a színészek kora, vagy a maszkmester munkája. A házaspár pontos születési évszámai az egyik utolsó jelentben feltűnnek, a néző önkéntelenül is nekiáll számolni. Amikor Barkó Lajos belép a történetbe ránézésre a negyvenes éveiben jár, elvileg pedig huszonéves. Talán női gonoszság a részemről, hogy ilyet írok, de Ónodi Esztert sem öregítették eléggé. Amikor ötven felett jár, jól karban tartott harmincasnak tűnik. Más, kisebb szerepeket játszó színészek esetében sem mindig ügyeltek erre. Részletkérdés, de sokszor nagyon rossz hatást kelt.

anyam es mas futobolondok a csaladbol jelenetfotó 4Az Anyám és más futóbolondok nagyon erős érzelmi film, sokakat meg fog érinteni. Például engem, akinek volt egy nagymamája, aki – mint a filmben szereplő Berta – folyamatosan mesélt. Saját nagyanyjáról, aki a Nádasdy grófok osztrák társalkodónője volt, saját szüleiről, akik 1920-ban a lezárt határon keresztül szöktek át Szegedről Újvidékre, dédapám szülővárosába. Aztán egy másik utazásról 1944 decemberében, amikor az egész család Újvidékről menükül Budapest, majd Németország irányába. Mesélt az újrakezdésről Magyarországon, amikor tanítónő dédnagyanyám egy alföldi tanya iskolájában egyszerre tanította a hat osztályt. De ő mesélte el nagyapám helyett annak akcióhősöket megszégyenítő szökését az orosz hadifogságból, és tőle tudom azt is, hogy ígéretes sportolói karrierjét hogyan törte derékba a politika az ötvenes években. Aki hallott ilyen történeteket és jelentenek neki valamit, az szeretni foga a filmet minden hibájával együtt. Hiszen emlékeztet arra, hogy – ha van még kit – kérje meg, hogy meséljen. És azt is eszünkbe juttatja, hogy majd mi se felejtsünk elmesélni, hiszen nekünk is lesz mit.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2015. november 5.

Forrás és fotó: Vertigo Média


Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!