Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Dheepan – Egy menekült története kritika

Szép, új világ

Dheepan - Egy menekült története kritika
Jacques Audiard
, az idei évben Cannes-ből Arany Pálmával távozó francia rendező, egy nagyon aktuális témáról írt (Thomas Bidegainnal együtt) forgatókönyvet és rendezett filmet: a menekültkérdésről. A nem európai kulturális háttérrel rendelkező migránsok hosszú évek óta részét képzik a nyugat-európai országok lakosságának, köztük a francia társadalomnak is. Magyarországon az utóbbi években vált (igencsak viharos módon) a társadalmi közbeszéd részévé a migráció, legfőképpen az „arab tavasz” eseményei után ide érkező ezrek okán. A menekültek tömeges érkezése valóban több társadalmi és politikai kérdést is felvet, és nemcsak idehaza, hanem Franciaországban is. A Dheepan mégsem ezekről a kérdésekről szól elsősorban, hanem egy menekült szemszögén keresztül mutatja be azokat a megpróbáltatásokat, amikkel szembe kell néznie az új hazában, az új családjával. A film a semmiből újrakezdés története.

Dheepan - Egy menekült története kritikaA történet három főszereplője, három Sri Lanka-i menekült. (A központi figurák nem a 2015-ben legtöbbet emlegetett államból, Szíriából érkeztek, hanem az India melletti szigetországból, ami jelenleg nem „slágertéma”. Vagyis még nem is arabok, akik a legnagyobb arányban vannak a Franciaországba érkező migránsok közül, ennek következtében a közbeszédben, a politikai nyilatkozatokban és sajtóban róluk esik a legtöbb szó. A rendező ezzel is ügyesen elkerüli, hogy a migráció, mint közéleti probléma szerepeljen a filmben.) A három főhős, a harmincas éveiben járó férfi, Dheepan (Jesuthasan Antonythasan), fiatal nő, Yalini (Kalieaswari Srinivasan), és kilenc éves kislány, Illayaal (Claudine Vinasithamby), mint apa, anya és gyermekük érkeznek Srí Lankáról az új hazába. A valóság azonban az, hogy egy halott család papírjait szerezték meg maguknak, hogy így jussanak menedékjoghoz Európába. Igazából az indulás előtti napon látták először egymást. Így tettük valóban ugrás a semmibe, nemcsak az gyökeresen idegen új hazát kell megismerni, hanem azokat az embereket is, akikkel együtt fognak ezentúl élni.

Dheepan - Egy menekült története kritikaA helyzetük látszólag rendeződni látszik, lakást kapnak Párizs egyik külvárosának igencsak lepattant lakótelepén, Dheepan pedig munkába áll, mint az egyik tömbház gondnoka. Yalini is keresethez jut, az által, hogy a szintén a telepen lakó, mentálisan leépült Habib úrat (Faouzi Bensaidi) ellátja. Az egykor a Tamil Tigrisek kötelékében harcolt Dheepan szemszögéből bemutatott jelenetekből egyre inkább azt érzi a néző, hogy a férfi nem tud másképp tekinteni a telepre, mint egy ugyanolyan háborús hadszíntérre, mint egykor a Srí Lanka-i dzsungelra. Csak most nem a colombói kormány katonái az ellenség, hanem a telep lakói. Nem az idegenek gyűlöletéről van szó (a negyed lakosai különben is oroszlánrészt bevándorlókból állnak), hanem arról, hogy a helyi bűnbandák „katonái” folyamatosan jelen vannak, figyelnek, szemmel tartanak mindenkit. A háborúban edződött Deephan tudja, hogy vigyázni kell velük. Helyzetüket az sem könnyíti meg, hogy Habib úr lakásában intézi „üzleti” megbeszéléseit Brahim (Vincent Rottiers), az egyik gengszterszervezet „kiskirálya”. A film hősei próbálnak kimaradni, nem tudomást venni ezekről az ügyekről, de idővel képtelenség. A néző pedig elgondolkozhat, (a szereplőkkel együtt), hogy a polgárháború pokla, vagy a drogbandák egymást közti leszámolásai jobbak-e. Elég beszédes, hogy a francia hatóságok egyetlen képkocka erejéig sem jelennek meg, mintha a menekültek zárt világából ők kimaradnának.

A film vissza-vissza térő motívuma az értetlenség. A menekültek állandó gondja, hogy nem értik a környezetüket. Szemléletesek azok a jelenetek, amikor Dheepanhoz valaki (aki francia anyanyelvű) hosszan beszél, és nincs feliratozva semmi. (Francia nézők számára nem tudom ezt, hogy oldották meg.) A néző (a franciául beszélők kivételével) kicsit átérzi a főhős helyzetét, mert igencsak bosszantó, hogy semmit nem értünk. És számunkra csak egy mozi egy jelenetéről van szó, Dheepannak viszont sokkal többről. De ha értik is a szavakat, akkor is sokszor furcsának és nehezen felfoghatónak tűnik a külvilág viselkedése. És természetesen a külvilág sem mindig tudja hova tenni a Srí Lankai család gesztusait. A meg nem értés, a „nem tudom hova tenni a dolgokat” érzés alapelem a filmben. Ezt az is erősíti, hogy sok jelenete egy elmosódott képpel kezdődik, ami lassan élesedik, de még ezzel együtt is nehezen felfogható mit ábrázol.

A szereplők jelleme, megítélése sem egyértelmű. A rendező ítélkezés mentesség szorosan összefügg azzal, hogy a hősök viselkedésük alapján hol a „jó”, hol a „rossz” kategóriába sorolhatók. Dheepan próbálja a „családot” összetartani, komoly felelősségérzet alakul ki benne a „felesége” és a „lánya” iránt, de ez nem zárja ki, hogy időnként lekeverjen pár pofont az „asszonynak”, ha nem tetszik neki valami. (A film különben nem próbálja idealizálni a menekülteket. Az ő világukban gyereket, vagy nőt megütni természetes. – Mintahogy Európában is az volt, nem is olyan rég.) A gengszterek vezetője Brahim nagyon kedves a családhoz. Egy jelentében ő és Yalin saját nyelvükön beszélgetnek egymással a köztük levő nyelvi különbségekről. Egymás konkrét szavainak jelentését nem fogják fel, mégis összhang van köztük, a lényeget mindketten értik. A szinte katartikus jelenet nem akadályozza meg a rendezőt abban, hogy aztán Brahimmal agyonlövessen pár embert.

Dheepan - Egy menekült története kritikaAz új család alalulása is nehézkesen halad. Ez a szál néha követhetetlen is a néző számára. A két felnőtt mintha egyre közelebb kerülne egymáshoz, amiben a nő a kezdeményező. Aztán úgy tűnik, a nő igazából semmit nem akarna Dheepantól, csak „játszott”, miközben a férfi érzelmei egyre komolyabbak. A szülő-gyerek kapcsolat bemutatása még ennél is foghíjasabbnak tűnik. Itt azt is le kell írni, hogy Illayaal karaktere talán méltatlanul mellőzött a filmben. Pedig számára a legnagyobb megpróbáltatás és tragédia az új haza és az új család, hiszen gyerekként neki lenne a legnagyobb szüksége a biztonságra. Helyette a megölt szülei helyére két ismeretlen lépett, akik kezdetben semmi felelősséget nem vállalnak érte, csak felhasználják arra, hogy a megkönnyítsék a belépést az áhított Paradicsomba, Európába. Ráadásul azt is érezzük, hogy az iskola teljesen inkompetens abban, hogy egy traumatizált menekült gyereket segítsen a beilleszkedésbe. (Pedig nagyrészt migránsok által látogatott intézményről van szó.) A tanárnőtől csak egy bárgyú bólogatásra futja, amikor meghallja, hogy az Illayaal azért nem járt iskolába otthon, mert a kormánycsapatok felgyújtották azt. A pedagógusok szintén képtelennek látszanak kezelni az újonnan érkezett és a „pálya szélére szorított” kislány frusztrációjából fakadó agresszióját.

A film minden hibájával együtt elgondolkodtató alkotás arról, hogy milyen kérdésekkel és dilemmákkal kell szembesülni annak, aki mindent hátrahagyva elmenekül egy szebb és jobb világba. De végignézve a rendkívül lassú (néha szinte vontatott alkotást) az is kétségessé válik, hogy mennyire szebb és jobb ez az új világ, amit Európa nyújtani képes az ide érkezetteknek.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2015. október 29.

Forrás és fotó: CirkoFilm

Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!