Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Pán kritika

Pán, a pszichedelikus

Pán kritika
A Pán grandiózus élmény. Vannak meghökkentő, néhol értelmetlennek tűnő jelenetei, melyek láttán kunkorodik a kérdőjel a rendezői koncepciót illetően, de pont ezzel együtt válik különleges és hatásos darabbá, mely kíváncsivá teszi az embert. Egyes képei alapján olybá tűnik, mintha a forgatókönyvet betépve írták volna, ám ezért is figyelemreméltó és továbbgondolós a sztori.

Pán kritikaNe hagyjuk magunkat megtéveszteni. A Joe Wright féle (eddig látványos brit kosztümösök rendezője) feldolgozás tulajdonképpen egy eredettörténet. Ha rémlik valami Pán Péterről meg Sohaországról, vagy beugrik a klasszikusnak tartott 1991-es variáns (Hook), amelyben kissé komikusan repdesett a felnőtt Robin Williams, akkor nagyjából képben is vagyunk. A J.M. Barrie skót regényíró által kreált mese eredetileg felnőtteknek íródott (ez egyébként fontos lehet a mostani adaptációt illetően), és nem olyan régen kaptunk belőle egy mérsékelt sikerű feldolgozást is (Neverland). A legtöbben gyerekmesének tartják, de tévedés ne essék: ez a Pán kimondottan nem kicsi gyerekeknek való. Annál sokkal komorabb, elvontabb, dinamikusabb, és hihetetlennek tűnik, több jelentésréteggel is bír. Meg merem kockáztatni, hogy a fiatal felnőttek is kimondottan jól fognak szórakozni rajta, és sokunknak majd értelmet nyer az a bizonyos krokodil, ketyegő óra, meg Hook kapitány kampójának létrejötte. Mondjuk nem ebből a részből, hanem a következőből, amire bár történik utalás a végén, mégis kétséges a leforgatása. A film ugyanis siralmas nézettségi mutatókat hozott Amerikában, ám ez csupán megint arra enged következtetni, hogy ezek ott a tengeren túlon mocskos módon „spoiled nation”, egyszerűen annyira el vannak már kényeztetve, hogy semmi nem jó nekik. Pedig ez a Pán bizony tobzódik hatásvadászatban, látványelemekben, jobbnál jobb zenékben és mozgalmasan színpompás jelenetekben.

Pán kritikaA történet ott kezdődik, ahol Péter még nem Pán, hanem elhagyott gyerek egy árvaházból. Ott próbálja túlélni a szomorú háborús időket legjobb barátjával. A lelencházból rejtélyes körülmények között tűnnek el sokan (a későbbi Elveszett Fiúk?), majd kiderül, hogy kalózoknak adják el őket. Egyik éjszaka Péteréket is elrabolják a magasból érkező, zeppelin szerű sokárbócos kalózai (az egyik leglátványosabb eleme a filmnek). Innentől kezdődik az igazi kaland, melyből kiderül, hogyan és miért is tud Péter repülni, ki volt az anyukája, és miért volt a legnagyobb ellensége, Hook eredetileg a legjobb barátja. A Pánra egyébként az a jellemző, hogy szárnyaló fantáziával van elmesélve és láttatva, noha sok helyen valóban a nagyobbaknak való módon mutatják be a történéseket (Feketeszakáll, vagyis Hugh Jackman majdnem minden monológja ilyen. Először is amikor először meglátjuk őt, és felhangzik a Nirvana – Smells Like Teen Spirit átirata az ő interpretációjában… hát, az valóban sokkolóan hat. Javaslom, próbáljuk túltenni magunkat az első megrázkódtatáson, és folytassuk a filmet, mert a zavaros karakter szépen kimunkálódik majd. Ám az szinte bizonyos, hogy a kisebb gyerekeknek meg kell majd magyarázni, hogy Feketeszakáll miért olyan, mintha ópiumot szívna, és miért viszonyul Péter Pánhoz olyan tudathasadásos módon.)

Pán kritikaKötelező kiemelni, hogy a látvány- és díszlettervezők, a jelmezesek és sminkesek olyan zseniális munkát végeztek, hogy ha más kategóriában nem, ezekben biztosan szó esik róluk az Oscar gálán. Soha nem látott fantáziavilágot kreálnak, melyben az etnodesing keveredik egy futurisztikus álomvilággal. Bár hangulatában egészen más, de a Csodás álmok jönnek című filmben láthattunk utoljára ilyen varázslatos képkockákat. Elképesztő színek és formák jelennek meg a vásznon, kivételesen egyedi figurákat látunk, és a kosztümök igazán elbűvölőek. Ez leginkább Tigrisliliom zsánerében nyilvánul meg. Őt az a legendás Rooney Mara játssza, akire a Tetovált lányban figyelt fel a világ. Óriási a kontraszt a fémszegecses, gótikusan-emos, fekete bőrruhás Lisbeth, és a szivárvány színeiben pompázó, halványrózsaszín csíkkal festett hercegnő között.

Pán kritikaVégül még nem mehetünk el szó nélkül a főszereplő kisfiú, a Pétert alakító Levi Miller mellett. Ha lehet azt állítani egy 13 éves gyerekről, hogy zsigerből tehetséges és színésznek született, az ő esetében ez nem túlzás. Nincs egy hamis megnyilvánulása sem, természetesen és egyszerre gyermeki bájjal és naivitással játszik, és a mimikája és a szemei sokszor elmondanak mindent. Biztosan sokat fogunk még hallani felőle filmes berkekben.

A Pán tehát egy nagyon különleges mű, egy egyedi és önfeledt repülés, egy pszichedelikus álom, főleg idősebb gyerekeknek és örökifjú felnőtteknek. Színek és érzelmek kavalkádja és csimborasszója, egy szecessziós mozgó festmény, egy vizuális és zenei orgia. Garantált kikapcsolódás két órán át, ahol csak kapkodjuk a fejünket a kellőképpen hatásvadász CGI-től és 3D-s látványtól. Egy tudatalatti filmvarázs, ahol sokszor talán rejtély övezi a készítők szándékát, de ez is csak egy felhívás arra, hogy engedjük magunkat elragadtatni, és kicsit kalandozni meg Sohaországban érezni, felnőttként is.

Szerintem: 

Szerző: Marity Mira

Hazai bemutató: 2015. október 22.

Forrás és fotó: InterCom

Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!