Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Az utolsó boszorkányvadász kritika

Az utolsó boszorkányvadász kritika
Diesel úrfi relatíve furcsa állatfaj a blockbuster filmek forgatagában. Gyakorlatilag a Fast and Furious franchise milliárdos bevételén túl minden olyan filmje harmatosan szerepel anyagilag, amiben ő az első számú főszereplő (kivétel persze az első Pitch Black és nagy jóindulattal a XXX). Pedig próbálkozott ő ám szerzői filmekkel is (Find Me Guilty, Knock Around Guys, Boiler room) – sőt a jobb napokat is látott Matthiew Kassovitzel is összehozta a sors (Babylon A. D.) – de a piaci sikeren túl, a kritikai siker is eddig őt ebben a formában elkerülte. Pedig a másik izomtiborhoz, Dwayne the Rock Johnsonhoz hasonlóan neki is meg van a saját, eladható karaktere, ami semmivel se jobb, se rosszabb hasonszőrű társainál, de vagy a menedzsere fog mellé a filmválasztásaival, vagy Diesel maga a menedzsere megválasztásával.

Az utolsó boszorkányvadász kritikaLegújabb egyszemélyes próbálkozása Az utolsó boszorkányvadász. Az alkotók biztos úgy gondolták, hogy a boszorkányvadászos filmek (Hansel és Gretel, Season of the Witch) visszhangja lecsengett már, és a nézőközönség ismét készen áll bevetni magát egy amúgy is bőven elkoptatott akció-horror műfaj variációba. Ez még önmagában nem is lenne baj, csak éppen a történetváz épp úgy nem nyújt számunkra semmi olyat, amit eddig ne tapasztaltunk volna, és most nem csak az elmúlt pár évre gondolok, hanem évtizedekre. Igen, a film leplezetlenül épít A hegylakó című filmre is, ami már közel harminc éves. Így a film az átirat átiratának átirataként hatva két (és fél) választás elé került: vagy egy homage/trashfilmként próbálja meg aposztrofálni önmagát, vagy megpróbálja magát az önmagában vett látvánnyal eladni, miközben megpróbálja a lehetetlent: egy gyenge alapanyagból gyúr érdekes és izgalmas karaktereket, cselekményt és cselekményvilágot.

Már az előzetest látva is ez utóbbi lehetőségből csak a látványt láttam lelki szemeim előtt, úgyhogy meglehetősen szkeptikusan ültem be a moziba, ugyanis az előzetesben volt minden: először azt hittem a Hellboy 3-at látom, aztán a Da Vinchi- kód 3-at, aztán a Penge 4.et, aztán az Underworld és az újkori ördögűzők x-edik átiratát, akarom mondani folytatását. Szegény Diesel pedig úgy néz ki, mint aki a Vikings forgatásáról toppant volna be két kávészünet között, majd a felvételek után ugyanoda is ment vissza. És hát Breck Eisner rendező neve – akinek eddig egyetlen vállalható iparosmunkája a The Craizes – sem volt túl meggyőző. No, de mi a helyzet a kész filmmel? Azt kell, hogy mondjam, hogy gyermekbetegségek ide vagy oda, de kellemesen csalódtam.

Az utolsó boszorkányvadász kritikaA történet szerint 500 évvel ezelőtt háború dúlt az emberek és boszorkányok között, akik a világra akarták szabadítani a fekete halált. Boszorkányvadászok seregei harcoltak az ördögi ellenséggel az egész világon, köztük Kaulder (Vin Diesel), akinek sikerült megölnie a boszorkák mindenható királynőjét. Azonban a halála előtti pillanatban a királynő halhatatlansággal átkozta meg Kauldert, ezzel mindörökre elválasztva őt imádott feleségétől és lányától. Mára ő az utolsó boszorkányvadász. Egy pappal és egy boszorkánnyal az oldalán folytatja a törvényen kívüliek vadászatát. Meg kell állítaniuk Belialt, aki fel akarja támasztani a boszorkányok királynőjét, hogy az emberiségre zúdíthassa a fekete halált.

Már a nyitójelenet is kellően berántós hangulattal bír, ahogy egy gigantikus fába vonulnak be a kereszteslovagok Kaulderrel az élen, hogy pontot tegyenek, jobban mondva kardot mártsanak a főboszorkány szívébe. Az elkeseredett harcban Kaulder győz, viszont a boszorkány megátkozza, és egy laza vágással máris párszáz évvel később találjuk magunkat egy repülőn, ahol Kaulder immáron a Balta és Kereszt rendjének (!) halhatatlan szuperfegyvereként épp egy kezdő boszorkány óvatlanságától menti meg a repülő utazóközönségét. Ez az apró jelenet tökéletes bevezető a film cselekményvilágának erővonalaiba: a modern világunkban is fennálló boszorkányok és varázslók árnyéktársadalma meglehetősen vegyes nézetek vall az emberekkel szemben, de status quo jegyében megállapodás született arról, hogy a mágiát az emberi világban nem használhatják. Persze vannak olyan nekromanták, akik megszegik az egyességet – ráadásul sötét (értsd: ártó-) mágiát használnak – és őket üldözi a már említett rend, az elfogott varázslókat pedig örökké tartó börtönbe zárja. Ugyanis az emberek, többek között a Salem-i boszorkányégetés óta, már nem hányják kardélre a boszorkányokat.

Az utolsó boszorkányvadász kritikaA felépített cselekményvilág meglehetősen hangulatosra, átgondoltra és látványosra sikerült, ráadásul képesek voltak az alkotók mértéktartóan élni a látványelemekkel, és értendő ez az akciójelenetekre is, aminek meg pláne feltétlenül örülök. Nagyon tudnak fárasztani ugyanis az olyan jelenetek, ahol percekig kell néznem, ahol a protagonista kung-fu harcot vív a sátáni bestiákkal szemben, mondjuk eleve karakteridegen is lett volna Kauldertől mindez, aki alapvetően egy szakmunkás. Varázslat-feloldás és két nyisszantás, ennyi. Ebből áll ez a szakma. A belső helyszínek kialakítása is remekül sikerült, egyrészt mert nem erőltették mindenáron a látványos CGI megoldásokat, a díszletek így is kellően kellemesen varázslatos hangulatot árasztanak, másrészt mert tökéletesen belesimulnak a mi érzékelhető világunkba (mondjuk ehhez nagyon értett a Penge és a Hellboy is). Legyen az kocsma, cukrászda vagy divatbemutató pavilon, hordozzák ezt a hangulatot, és amely helyszínek másik arcát látványosan mindig a backstage-ben pillanthatjuk meg, például a cukrászda konyhájában félig varázsnövények és mindenféle bogarak, meg rúnák feketekereskedelme zajlik a mindig zseniális Isaach De Bankolé (Délibáb) tolmácsolásában. De a kedvencem mindenképpen a pavilon, ahol a backstage-ben kiderül a kifutókon sétálgató modellekről, hogy egytől-egyig mind rusnya banyák, akiket egy bűbáj tart jótékony állapotban.

Érdekes, hogy minden egyes helyszínbe az előbb említett jól kitalált mellékkarakterek vezetnek be minket, és igaz ez Micheal Cainere és az őt váltó Elijah Woodra, aki így a 37. Dolan lesz. Így hívja a rend Kaulder egymást váltó szolgáit. Caine karaktere egyébként egy az egyben Alfred a Nolan-féle bőregér filmekből, különösebben fontos szerepe viszont nincs a történetben, pusztán a film határidő dramaturgiájának katalizátoraként működik: megátkozza egy varázsló és 2 nap múlva az enyészeté lesz, ha Diesel és Wood nem akadályozza ezt meg. És természetesen mindez belefut egyben a világ megmentésébe is, grátisz.

Egyébként a Diesel és Wood közötti kémia feltűnően jól működik, és egyben rámutat a film újabb pozitívumára is, miszerint nem veszi magát komolyan (elég csak a gumimacit burjánzó boszorkányfára vagy éppen a Balta és Kereszt címerére gondolnunk). Természetesen nem hajlik a film dekonstruktív trash mélységekig, de jó látni, hogy az alkotók tisztában voltak az alapanyag milyenségével kapcsolatban. A jellem és szituatív humoron kívül az egysorosok is meglehetősen jól sikerültek. Kár, hogy Wood-ot idővel felváltja a női protagonista, aki ugyan szintén érdekes, és nem mellesleg bűbájos (Rose Leslie), viszont kevésbé humoros és az előbb említett kémia is kevésbé működik náluk, így ez a megkettőzött buddy movie felállás inkább kárára vált a filmnek, mint hasznára.

Az utolsó boszorkányvadász kritikaAmi csalódás a karakterek esetében, az egyértelműen Belial nem létező karaktere: komolyan nem hiszem el, hogy annyi volt a szerepe volt, hogy négyszer megjelenjen Diesel előtt és vészjóslóan ráförmedjen. Szegény Ólafur Darri ÓlafssonnalBaltasar Kormákur újdonsült izlandi zsánervadász házi színészével – is úgy bánik Hollywood, mint sok másik európai sorstársával (lásd: Michael Nygvist – Fantom Protokoll): érdektelen antagonistába csomagolják, de azért udvariasan elhelyezik őt egy blockbusterben. Julie Engelbrecht meg ki se lát a boszorkánymaszk mögül, így őt említeni se érdemes. Az meg, hogy csalódás-e, hogy Vin Diesel megint Vin Diesel, azt döntse el mindenki maga: én ugyanazt nagypofájú (és egyben nagyszívű) karaktert láttam tőle itt is, mint az összes eddigi szerepében, ahol orvérzésig szívatja haverjait/ellenségeit cinikus és fellengzős beszólásaival. Csak itt atlétatrikó helyett elegáns szövet kabátban teszi mindezt. Annak is meg van azért a külön pikantériája, ahogy módszeresen „kölyöknek” szólítja Caine színészmatuzsálem urunkat, mintha csak a megboldogult Paul Walkerhez beszélne. Egészen enigmatikus látvány ez, már csak ezért is érdemes megtekinteni a filmet.

Egyébként a film aranymetszéspontján történő duplacsavar is meglehetősen jól sikerült, és ha izgalmakkal nem is, de minimális mennyiségű feszültséggel tud szolgálni az arra fogékony mozibajárók számára. Az viszont nagyon érződik, hogy az alapanyaghoz sokat hozzá tett az írótrió: Cory Goodman, Matt Sazama, Burk Sharpless. Lehet, hogy ezért is volt megduplázva a buddy movie felállás és talán ezért kellett a végén még egy újabb, ámbátor elég vérszegény csavar. Volt ugyan annak is felvezetése, de teljesen felesleges volt. Az meg külön bosszantó, hogy erőltetett módon erre a filmre is franchise-t akarnak építtetni (ez mondjuk elsősorban a producerek vétke), a félig nyitva hagyott történettel. Ahhoz viszont jobb sztori kéne, így jobb is lenne, ha ezt itt zárnák le. Persze nem fogják. Egyébként a forgatókönyv 2010 óta ott porosodott Hollywood fekete listáján és a filmet eredetileg egy másik európai zsánervadász, Timur Bekmambetov rendezte volna. Utólag nem bánom, hogy nem.

Diesel fanatikusoknak gondolom kihagyhatatlan, és persze azoknak, akik egy könnyű-szombatesti boszorkányhentelést akarnak látni, ezerszer látott alapanyagokból, viszont kellemesen feltupírozott formában.

Szerintem: 

Szerző: Varga Ádám

Hazai bemutató: 2015. október 22.

Forrás és fotó: Big Bang Media




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!