Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Veszettek kritika

A magyar Amerikai história X

Veszettek cover photo
Goda Krisztina-Divinyi Réka
kettőse eddig alapvetően könnyedebb műfajokban, a vígjátékban, mérettetek meg magukat. A Szabadság, szerelem-ben pedig a szerelmi történet legalább akkora hangsúllyal szerepel, mint a történelem sokszor véres eseményeinek bemutatása. A Veszettek viszont nagyon kemény témához nyúlt, a társadalom fasizálódást hívatott bemutatni. (Az alkotásban lévő romantikus szál szinte súlytalan.) A filmet a sajtó (és a közbeszéd) „gárdafilmként” emlegette, ami ellen az alkotók tiltakoztak. Ők nem egy konkrét szervezetről akarnak mozit készíteni, hanem egy általános jelenségről. Teljesen jogos, amit mondanak. Nem tipikusan a XXI. század hajnalának, a tipikusan magyar jelensége, hogy egy gazdasági és morális gondokkal küszködő társadalomban a rendrakás jelszavát meghirdetve egy félkatonai szervezet jön létre.

Veszettek jelentfotó2A Veszettek című filmet igazából egyszer már leforgatták Magyarországon. Sas Tamás az ezredfordulón készült alkotása, a Rosszfiúk története finoman szólva is sok párhuzamot mutat Goda Krisztina filmjével. Mindkettőben egy képzeletbeli kisvárosban, Szakcsán (Rosszfiúk), illetve Tarnádon (Veszettek) játszódik a történet, ahol nincs munka, helyette viszont van kőkemény bűnözés és káosz. Ám a településre érkezik a nevelőintézet új tornatanára (Rosszfiúk), illetve az új rendőrfőnök (Veszettek), aki először „egy kis küzdősporttal levezetjük a kallódó fiatalok energiáját” – felkiáltással nekiáll szervezni a helyi fiúkat. Aztán fokozatosan, a város védelmére hivatkozva kvázi katonai szervezetet hoz létre belőlük. Mindeközben persze beférkőzik egy helyi, fontos és befolyásos nő bizalmába és ágyába, akit persze csak kihasznál a saját kapcsolatainak az építésére.  Közös még a két alkotásban, hogy a helyi gazdasági elit anyagilag is támogatja a közbiztonság javítását, és a „beszervezett” fiúknak le sem esik, hogy a „rend védelme” igazából azokról a súlyos pénzekről is szól, amik aztán a „főnök” markát ütik. (Már az alkotások címe is nagyon egymásra hajaz. Mindkettőben a „diktatórikus rendszert” kiszolgáló fiúkra utal, méghozzá nagyon pejoratív módon.)

Veszettek jelentfotóA két történet további alakulásában is rengeteg közös van, de ezek inkább a moziban ülve derüljenek ki. Az alapvető különbséget a Veszettek és a Rosszfiúk között nagyon röviden és velősen meg lehet fogalmazni. Az előbbi jó film, az utóbbi rossz. Sas Tamás mozijának a legnagyobb hibája talán az, hogy életidegen, erőltetett, mindent megtesz, hogy a néző egy pillanatig se érezze, hogy amit lát az esetleg az őt körülvevő világra is vonatkozhat. Nagyon keményen szeretne szólni a magyar társadalom anomáliáiról, úgy, hogy közben igazából elő sem veszik azokat. A Veszettek ennél sokkal bátrabbra és őszintébbre sikerült. Ezért se vetné az szemére azt, hogy koppintott a Rosszfiúkból, mert a történet lehet, hogy ugyanaz, de a lényeg (a fasizálódás okai és folyamata) ha nem is tökéletesen, de hihetően van ábrázolva.

A Veszettek elsősorban az okokra koncentrál. A kisváros, ahol nincs munka, nincs pénz, nincs szórakozási lehetőség, nincs kitörési pont. Még a tehetséges atlétának, Madaras Máténak (ifj. Vidnyánszky Attila) sincsen, hiszen az országos versenyen való jó szerepléshez kellene egy olyan futócipő is, amiben nem sérül le a lába. De nemcsak a szélesebb léptékkel vett környezet sivár, a család sem nyújtja azt a biztonságot, amit kellene. A két főszereplő testvér, Máté és Joci (Klem Viktor) anyja meghalt, apjuk börtönben ül. Egy másik fiút a nevelőapja brutálisan ver, a harmadik anyja drogozik. A fiataloknak nincs semmiféle normális példa a szemük előtt, helyette marad a drogozás és a kisebb bolti lopások. (Itt mondjuk, kicsit kritizálom a filmet, hiszen azt sugallja, hogy csak a szélsőségesen lecsúszott fiatalok hajlamosak a társadalomra veszélyes politikai eszmék szolgálatába állni. A nem valamelyik magyarországi válságkörzetben élő néző így könnyen úgy érezheti, hogy a film „távol van tőle”, nem az ő világáról szól.

Veszettek jelenetfotó3Ellenpéldának ott van az Amerikai história X, ami ennél sokkal bátrabban nyúlt a témához. A skinhead vezérré váló Derek középosztálybeli, „jó családból” származik.) A lényeg, hogy a fiúk úgy érzik: ők senkik, nem számítanak sehol és semmiféle tekintetben. Ám ekkor megjelenik a színen Ács János (Fenyő Iván) az új rendőrkapitány, aki alapvetően azzal fogja meg a fiúkat, hogy azt ígéri: vele valakik lehetnek. Olyan emberek, akik számítanak és fontosak a társadalomban. Igazából ez, ami miatt egyre többen csatlakoznak a szervezethez, a közbiztonság megteremtése csak eszköz a „számítok” – érzése eléréséhez, nem cél. Ács kvázi apaszerepet is betölt a gyökértelen srácok mellett. A filmről több helyen lehetett olvasni, hogy az új rendőrfőnök „karizmatikus vezető”. Sajnos Fenyő Iván játékából ez nem jött le. Igazságtalan lennék, ha azt írnám, hogy rosszul játszott, de az a bizonyos plusz hiányzott belőle. A néző fejében a moziban ülve egy pillanatra sem fordul meg, hogy Ács Zoltán személyiségének varázsa is hozzájárul a „sikerhez”, az hogy eléri, amit akar, az érvelésének köszönhető, nem a karizmájának. Pedig mindenképpen hozzáadott volna a történethez, a rendőrfőnök kisugárzása is mozgatná az eseményeket. (Például azért, mert az otromba bunkónak ábrázolt Sztálin és a tikkelő szemű, idegbeteg pukkancsként bemutatott Hitler általános ábrázolása hamis. Mindketten a valóságban nagyon megnyerő modorú és vonzó személyiség voltak. És mindkettőért rajongtak a nők – még mielőtt hatalomra kerültek volna. A film talán egy picit elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy szembesítsen minket azzal, hogy az ördögnek nem feltétlenül vannak patái és nem mindig áraszt kénkőszagot.)

A létrejövő szervezet tagjai megkapják azt, ami mindig is hiányzott az életükből: az elismerést. Ebben „fürdőzve” észre sem veszik sem azt, hogy mivé lettek, sem azt, hogy mi megy a háttérben. Ők büntetnek és ítélnek olyan tettekért (bolti lopás, drogozás) embereket, amiket maguk is elkövettek egykor. És közben észre sem veszik, hogy a háttérben a dolog a pénzről és a hatalomról szólnak. Ami persze Ács Zoltán által lesz „begyűjtve”.

Veszettek Fenyő IvánKét dologról viszont kevés szó esik. Fájdalmasan hiányzik magának a folyamatnak a bemutatása.  A kezdetben csak küzdősportot gyakorolni összegyűlő fiúkból szinte egy másodperc alatt válnak agresszív „rendcsinálók”. (Igazából helyi kiskirály karhatalma.) Maga az átmenet ábrázolása szinte elhanyagolható. A másik hiány nem válik egyértelműen hátrányára a filmnek. (Vagyis inkább hosszan és kimerítően lehetne vitatkozni azon, hogy jó, vagy rossz-e a „hallgatás” ebben a tekintetben.) A Veszettek nem mutatja be a politikailag szélsőséges szervezetek ideológiáját. A leglényegesebb pontot nem hallgatja el: ez az ellenségkép gyártása. A hazai szélsőjobbos szervezetek ezt elsősorban a cigányságban találja meg. A téma annyi indulatot és fájdalmat szül, hogy a film készítői érzik, darázsfészekbe nyúlnának, ha nagyon nyíltan beszélnének erről a kérdésről. Szerencsére volt annyi bátorságuk, hogy ne hallgassák el. De inkább azt a megoldást választották, mint a mesebeli okos lány, aki vitt is ajándékot, meg nem is. A „roma”, vagy a „cigány” szó egyszer sem hangzik el a filmben. Helyette emlegetik a „telepet”, illetve a „telepieket.” (Akiket rendre roma származású színészekkel játszatnak el.)

A szómágiát leszámítva a Veszettek sok párhuzamot mutat az Amerikai história X-el ebben a tekintetben. Egyik sem akarja kizárólag áldozatként ábrázolni a romákat/ feketéket, láthatunk a soraikból kikerült bűnözőket és az előítéletek miatt szenvedőket egyaránt. Ráadásul az elárvult főhős mellett kvázi apaszerepet betöltő, őt támogató „mentor” az ellenségként megnevezett csoport tagja. (Arról külön és hosszan lehetne írni, hogy az apa nélkül maradt Máté „lelkéért”, hogy harcol egymással a két „apafigura”, Ács és a fiú roma származású edzője. Mint ahogy arról hely hiányában nem írok, hogy mennyire remekül van ábrázolva a két főszereplő testvér közti – minden vitát és veszekedést túlélő – szeretet. Ez a szeretet az, ami a rendőrkapitány kvázi alvezérévé váló Jocit megmenti a végleges erkölcsi bukástól.)

A szélsőségek (akár jobból, akár balról származnak) ideológiájának másik fontos eleme a történelem torzítása, ezzel kapcsolatos sérelmeknek a folyamatos felemlegetése. Ez az elem teljesen hiányzik a filmből, de a javára válik. Az alkotás inkább általánosságban szeretne szólni a tekintélyuralmi, diktatórikus rendszer kiépítéséről. Ha konkrét történelmi események miatt háborogtak volna a szereplők akkor könnyen letérhetett volna erről az útról. A másik dolog az, hogy ha a rendező elővesz egyet is a magyar történelem traumáik közül (vagy kitalál egy fiktívet egy valóban megtörtént mintájára), annak kifejtésére, „körbejárására” túl kevés lett volna a játékidő, túl zsúfolttá vált volna a film. Ha viszont csak a felszínt kapargatta volna, az megint csak felesleges érzelmi hullámok kiváltására lett volna alkalmas.

A Veszettek című filmet mindenképpen érdemes megnézni, hiszen fontos témáról szól, és értően nyúltak hozzá. (Ráadásként ott van a két főszereplő testvér, ifj. Vdnyánszky Attila és Klem Viktor kitűnő alakítása.) Egy dolog miatt viszont nagyon fájdalmas hiányérzet alakult ki bennem az alkotás kapcsán. Ahogy peregnek előre a képkockák, annál inkább több a szürke, többet esik az eső és egyre több a nyomasztó zene. A diktátor átveszi az irányítást, a rossz felé haladunk, ahonnan nézve már a kezdeti állapotok is kívánatosnak tűnnek. Közben elsikkad az, hogy a kezdeti állapotot ugyanolyan elviselhetetlennek érezték sokan, mint ami bekövetkezett. Sőt, a város polgári elismerik, és a végsőkig honorálják Ács Zoltán és követőinek tetteit. És itt rendező mintha elfeledkezne egy nagyon fontos dologról. A diktatórikus és szélsőséges szervezetek alapvetően jó kérdéseket tesznek fel. A sikerüket annak köszönhetik, hogy olyan problémákról beszélnek, amik valósak. (Tarnádon is valós probléma káosz, a közbiztonság és a munka hiánya.) Nem a felvetéseik vállalhatatlanok, hanem az azokra adott válaszok.

Mivel nagyjából csak annyira képesek, hogy kikiáltanak bűnösnek egy csoportot, és ígérik, hogy ha hatalmat kapnak, akkor majd jól odacsapnak. Végsőkig elkeseredett és dühös embereket pedig könnyű ilyen módszerrel megfogni. Legalábbis jóval könnyebb, mint egy olyan (jóval bonyolultabban megvalósítható) társadalomkép felvázolásával, amit József Attila is akart, ahol a szabadság szüli a rendet. A film kísérletet sem tesz arra, hogy barmiféle megoldást felmutasson, csak annyit mond, hogy „ha a diktátor hatalomra kerül az rossz és nem szabad engedni”. (A főhős is inkább menekül, változtatási kísérlete kudarcba fulladt.)  A magyar valóságban élő néző ezt kevésnek érezheti. Amíg a jó kérdésekre nincsenek jó válaszok, addig sokan hallgatni fognak a rossz válaszokra. Nekem csak az a mondat jutott eszembe, amit nem is olyan rég, egy nagy hullámokat vert időközi választás margójára jegyzett meg egy politikus. A beszélgetős műsorban a volt pártelnök tömören és lényeglátóan ennyit mondott: „Lehet fasisztázni, de az önmagában nagyon kevés”.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2015. október 22.

Forrás és fotó: Hungaricom




Olvasd el ezeket is!

5 Comments on Veszettek kritika

  1. Ács Zoltán van írva valamiért következetesen, pedig a filmben szereplő karakter neve még mindig Ács János:) ha lehet javítást kérni…

  2. A rosszfiúkat láttam, de nem igazán tetszett, bár a történet jó. Az előzetes alapján nekem ez jobbnak tűnik.

  3. Nádas Kálmán // 10/21/2015 at 22:30 //

    Godolkodtam, milyen megoldást nyújthatna egy film, ha még a szakértők sem tudnak megoldást a társadalmi problémákra. Sőt, még gerjesztik őket. Talán ez a film válasza.

  4. Ha jól tudom, mindkét filmet vállaltan Czető Bernát László kisregényéből írták, szóval én nem csodálkoznék rajta annyira, hogy hasonlítanak egymásra. Nem lesz egy vidám film, de legalább érdekes.

  5. Brand Noémi // 10/21/2015 at 14:54 //

    Örülök, hogy jó a film, annak viszont nem, hogy ennyi spoiler van a cikkben. 🙁

A te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: