Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Fantasztikus négyes kritika

Fantasztikus négyes a kereszttűzben

Fantasztikus négyes kritika
Hálátlan egy „spoiled movie generation” a miénk. A kasszarobbantó filmélmények tömkelegében már aligha lehet csak szimplán elérni az ingerküszöbünket. A Fantasztikus Négyesnek ez most éppen hogy sikerült. Nem vagyok híve, ha egy mozit már bemutatása előtt elkaszál a szakma és a kritikusok, de a negatív visszhangoknak ezúttal volt némi alapja. Talán ott van a baj, hogy a Marvel igen magasra tette a lécet az utóbbi években. Futószalagon érkeznek a stúdióból a falrengető blockbusterek, és olyan, mintha a sűrű premierek miatt a minőség meggyengült volna. Nyilván nem tett jót a Fox-szal történő fúzió sem, az pedig végképp nem, hogy a Fantastic Four 2015-ös verzióját maga a rendező is megtagadta.

Fantasztikus négyes kritikaAz a legújabb trend, hogy az alap képregényeknek elkészítik az úgynevezett „young adult” verzióját is. Vagyis a régi, aránylag jól bevált comics-okat újraforgatják fiatal színészekkel. Mindez valahol hasznos, hiszen a régebbi színészek kiöregedtek a szuperhős szerepből, és az új és fiatal néző korosztálynak is meg kell ismernie a Marvel univerzumot. Ám valahol nimbusz romboló is az újraforgatás, mert vannak olyan verziók, melyeket egyszerűen nem lehet helyettesíteni, vagy szentségtörés újra hozzájuk nyúlni. Az F4-re ez annyira nem igaz. Mert bár az első rész, melyet 10 éve mutattak be Ioan Gruffud és Jessica Alba főszereplésével, kielégítő sikert aratott, a 2007-es 2. rész (Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó) mérsékelt tetszést váltott kis és feledhető alkotás lett. Valójában nem is volt indokolt, hogy a Marvel most ezt a csapatot húzza ki a kalapból, reboot céljából.

Fantasztikus négyes kritikaPedig aránylag jól indult a történet. A gyerek Reed-del és Bennel találkozunk, és szépen kifejtették, hogy miként váltják valóra gyerekkori álmukat – jelen esetben egy másik dimenzióba teleportáló készülék megépítését.  Tíz év elteltével a párosra és a találmányukra felfigyel a Baxter alapítvány, és Dr. Franklin Storm (Reg E. Cathey játssza, aki sajnos a legjobb pillanataiban is csak olyan, mint egy Morgan Freeman imitátor) felkarolja a projectet és a fiatalokat. A tudós csapathoz csatlakozik a professzor fogadott lánya (Sue/Kate Mara) és vér szerinti fia (Johnny/Michael B. Jordan) – ezzel együtt is van az F4 csapat. Van még egy dekadens tékozló fiú, Victor (Toby Kebbell), akiből ugye később a gonosz Doom válik. Megtörténik a kísérleti interdimenzionális utazás a Planet Zero nevű bolygóra, és ezzel együtt az első izgalmas jelenetnek is tanúi lehetünk – jó későn. A dráma bekövetkezik, egy robbanás miatt átalakul a fiatalok dns szerkezete, és innentől kezdve genetikailag módosult szuperhősökké válnak, akiket a katonaság használ fel önző céljaira.

És innen valahogy minden fronton kibillen a film önmagából. Követhetetlen dramaturgia, értelmetlen párbeszédek, értelmezhetetlen vágások, motiválatlan jelenetek, indokolatlan cselekmények váltják egymást, mintha csak kicsúszott volna a rendező kezéből a gyeplő. (Josh Trank ezidáig Az erő krónikája című megosztó scifin kívül nem sokat tett le az asztalra, és eléggé rutintalannak tűnik egy Marvel adaptációhoz.) Noha a fiatal színészek mindent megtesznek, a történetvezetés unalomba csúszik, és a helyenként drámainak szánt szcénák is csak hangos kacajt váltanak ki a közönségből. A Reed-et alakító Miles Teller például elég szépen bizonyított a Whiplash-ben, de itt túlzónak és indokolatlannak tűnik az a túljátszás, amivel a barátját cserbenhagyó, etikai kérdések között feszengő tudóst domborítja. Jamie Bellnek (Reed barátja, Ben) vannak egyedül őszinte és allűrök nélküli pillanatai. Meglátszik, hogy ennél jóval komolyabb filmekben tanulta a szakmát (Billy ElliotA nimfomániás, Mocsok, Tin-Tin kalandjai).

A szintén indokolatlanul rövid filmben az utolsó harmadnál van a legnagyobb malőr. Tisztán látszik, hogy bővítendő az egysíkú és érdektelen cselekményt, stúdiói utasításra bele kellett toldani valami pluszt. Így az utolsó 20 percben egy kapunk egy elképesztően gyér, és döbbenetesen silány CGI minőségű akciójelenetet, amely mintegy „vörös farokként” lengedez a film kétséges lezárása után is. Így a végső konzekvencia az, hogy az új F4 egy frappánsan kezdődő eredettörténetnek indult, ám végül szomorúan lapos és nívótlan feldolgozás szintjére süllyedt, ami bizony sajnos csak az 1990-es évek elején állta volna meg a helyét – vagy már akkor sem.

A Marvel fanoknak empátiából persze kötelező megnézni, még ha a végén hiába is várunk a bónusz jelenetekre. Elkeserítő, hogy még maga a rendező sem volt lojális a filmjével kapcsolatban. Talán etikusabb lett volna jobban megbecsülni ezt a mostohagyereket, mert félő, hogy a Fantasztikus Négyes hősei pusztán statisztaként fogják végezni az újabb Marvel adaptációban, önálló történet nélkül.

Szerintem: 

Szerző: Marity Mira

Hazai bemutató: 2015. augusztus 13.

Forrás és fotó: InterCom




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!