Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Szerelemsziget kritika

Vágyak szigete

Szerelemsziget jelenetfotó 1
„I can feel it everywhere/ Blowing with the wind of change”-énekelte 1990-ben a Scorpions az azóta klasszikussá vált, „Wind of Change” című dalában. De a változások nem csak 25 évvel ezelőtt akadtak, és nem csak konkrét politikai rendszerek cserélődnek fel, alakulnak át. Az emberi kapcsolatok és az ezekről alkotott erkölcsi megítélések is folyamatos változásban vannak. Ezeket a folyamatokat mutatja be Jasmila Zbanic új filmje, a Szerelemsziget, amiben többször felcsendül a Scorpions világhírű száma, ezzel szinte a néző szájába rágva, hogy már a változás szele fúj.

A bosnyák rendezőnőnek a 2006-ban bemutatott Szerelmem, Szarajevó című film hozta meg a nemzetközi hírnevet és elismerést. A film kőkemény háborús dráma, a délszláv harcok borzalmai miatt szétmorzsolódott sorsok kelnek életre a filmvásznon, mégis a szereplők által megélt szörnyűségek mögül is süt a fény, a hit abban, hogy az élet lehet szép. A néző nagy reményekkel ül be a moziba a Szerelemszigetre, arra gondolva, hogy aki ennyi szépséget és örömöt tud bemutatni egy háborús drámában, annak a vígjátékát is érdemes megnézni. Abban a tekintetben nincs is hiányérzet, hogy a vígjáték minden filmkockáján érezzük a boldogságot, az élet apró szépségeinek szeretetét. A Franco Nero által alakított Polesni úrnak igazából nincs szerepe a film történetének alakításában, időnként feltűnik és mond valami kedveset és szeretetre méltót, divatos szóval valami pozitívat. Szavai nem közhelyes bölcselkedések, hanem az élet „apró kis csodáira” mutat rá. A gyönyörű sziget, a gondtalan nyaralás pillanati által a néző is átérzi a létezés minden örömét. A pozitív életérzést megkapjuk a filmtől, de ezen felül igazából semmit nem kapunk.

Szerelemsziget jelenetfotó 2A film egy kis horvát szigeten, a „Szerelemszigeten” játszódik. Ide érkezik nyaralni a bosnyák Grebo (Ermin Bravo) állapotos feleségével, a francia Liliane-nel (Ariane Labed). A gondtalannak ígérkező nyaralást megzavarja a szálloda egyik alkalmazottjának Floranak (Ada Condeescu) a feltűnése. A lány túlzottan megtetszik a férjnek, de közben kiderül, hogy a feleség és a Flora egykor egy párt alkottak, és a kettőjük között lévő tűz meg nem hűlt ki. Tökéletes alaphelyzet mindenféle bonyodalom és dráma kialakulásához, de sajnos nem látunk se drámát, se bonyodalmat, megoldást meg még annyira sem. A filmbeli szituáció igencsak kemény helyzet lenne a valóságban, de ez nem jön át a nézőnek. Egyedül Grebon láthatóak igazi érzelmek, őt tényleg megviseli a helyzet. Látható hogyan őrlődik, hogyan próbálja magában lerendezni, „tenni valahová” a dolgokat. Ő (dacára hűtlenségi szándékának) szereti a feleségét, tele van érzelmekkel. A szálloda egyik alkalmazottjával (Leon Lucev) egyre elmélyülő baráti-homoerotikus viszonyuk értékes emberi kapcsolatnak tűnik, ezzel ellentétben a két nő mintha csak testileg akarná egymást, a lelki gyengédség az empátia, a másikra figyelés egy pillanatra sem villan fel közös jeleneteiknél. Igaz, ezeknek az ellenkezője sem. Ezért is nehéz bárhová tenni, „értékelni” Flora és Liliane szerelmét.

Szerelemsziget jelenetfotó 3Van két dolog a filmben, ami mellett (mint kétgyerekes anya) nem tudok szó nélkül elmenni. Az egyik a szülés bemutatása. Az még magyarázható, hogy az egész esemény három-négy perc alatt lepörög, hiszen egy film kétórás játékidejében nem igazán fér bele egy komplett szülés, és az is érthető, hogy a gyengébb gyomrú nézőket megkímélték a szülés naturális részleteitől, még köldökzsinór sincs, a baba úgy jelenik meg, mint aki épp a Kismama magazin fotózásáról jött, nem az anyja hasából. Még a sok teljesen irreális részleten (máig nem értem, mit akarnak az osztrigás kanállal) is túl tudnék lépni, de egy valami már túl sok. Jó lenne, ha egy, progresszív társadalmi üzenetet hordozni kívánó film úgy mutatná be a szülő nőt, mintha az egy kompetens lény lenne. Értem ez alatt, hogy ne ordítsanak a fülébe, hogy mikor nyomjon, (ő érzi a fájást, ő tudja mikor kell nyomni) és ne az legyen a természetes, hogy mint egy tárgyat teszik ide-oda és minden a megkérdezése nélkül történik vele. A másik, ami még ennél is fájóbb: a terhesség alatti dohányzás. Liliana többször is rágyújt a filmben. Ráadásul úgy, hogy a gyerekvárás alatti bagózás, mint a társadalmi korlátok alóli felszabadulás jelenik meg. Kismama fújja a füstöt, begyepesedett vénasszony csúnyán néz, kismama erre kihívóan rámered a korral haladni nem tudó vénségre és még mélyebbre szívja a cigarettát. A baba megszületése után is azonnal cigit nyomnak az újdonsült anyuka ajkai közé, aki ezt örömmel fogadja. Baba meg élete első élményei között tudhatja a passzív dohányzás örömeit. Bónuszként majd kap egy kis nikotinnak turbózott anyatejet. Hálás lettem volna a rendezőnőnek, ha ezeket a jeleneteket inkább kihagyja.

Az alkotás üzenete egyértelmű: félre kell rakni az előítéleteket, a bevett erkölcsi normákat. Mi, az emberiség, mind egyek vagyunk, nem kell törődni, hogy a régi értékrend szerint kit és hányat lehet szeretni. A Szerelemsziget lakói nemzetközi társaság, Grebo bosnyák (sokáig élt Svédországban), Liliane francia (de most Boszniában él, régen Németországban töltött hosszabb időt), Flora román (de Németországban él), Polesini úr olasz, de vannak itt magyarok, svédek, angolok, Európa minden szegletét képviseli valaki. De a sokszínűséget nemcsak a mindenféle nyelv és nemzet képviseli, a testi vágyak is mentesek mindenféle korlátoktól. A kultúrákban régóta bevett „a házasság egy férfit és egy nőt jelent” formula többszőrösen is felül van írva. Nő is szerethet nőt, férfi is szerethet férfit, és az sem baj, ha egyszerre többet szeretünk. A film végi közös nagy összeborulásban mindenki szeret mindenkit, van elfogadás, felülemelkedés minden előítéleten, ami elválaszthat a másiktól és vannak nagy közös ölelkezések. Sajnos egyetlen dolog nincsen: az intimitás. Az ember életének legbelsőségesebb és legszemélyesebb pillanatainak intimitása elveszik, közügy lesz. Sajnos ebből a szempontból a film nagyon-nagyon hasonlít az ötvenes években készült „remekművekhez”, amikben szintén nincs magánélet, a kommunista társadalom kollektívan együtt örül a film végén, nemcsak az új vasolvasztó első csapolásának, hanem magánéleti eseményeknek is. A Szerelemsziget ezt a nagy közös örömet leöntötte még egy kis szexuális szósszal, de ettől még nem úgy jöttem ki a moziból, hogy bármi okosat vagy humorosat láttam volna az emberi kapcsolatokról.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2015. július 16.

Forrás és fotó: Mozinet




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!