Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban kritika

Who Am I jelenetfotó 1
Közhelyként beszélünk az internet okozta változásokról mindennapi életünkben: a technikában, a gazdaságban és a társadalomban. Az egész világunkat behálózó nettel kapcsolatban gyakran felmerül, hogy mennyire könnyű a segítségével elbújtatni magunkat, inkognitóban cselekedni, vagy éppen hamis identitással takarni valódi arcunkat, eltitkolni valós kilétünket. Tényleg ennyire új keletű a probléma? A technika adta keretek lehetnek újak, de (ha nagyon közhelyesen akarok fogalmazni) az emberiséggel egyidős az, hogy félreismerjük a másikat, nem látjuk meg valódi egyéniségét, sokszor magunkat sem tudjuk helyesen értékelni és értelmezni. A „Who Am I” című film CLAY nevet viselő hacker-csoportjának kalandozásai a virtuális valóságban igazából csak apropója annak, hogy feltegyük magunknak a kérdést: „Ki vagyok én valójában, és kivé lehetek?”

who am i jelenetfotó 2Elsőnek szeretném megvédeni Baran bo Odar filmjét. Még a bemutató előtt több helyen lehetett olvasni róla, hogy különböző filmekből vesz át ötleteket, megoldásokat, leginkább a „Harcosok Klubjával” hozták összefüggésbe. Igaz, hogy a film történetének kezdete (a cselekedni képtelen Benjamint a társadalmi korlátokat nem ismerő Max rángatja ki megszokott, bár boldogtalan világából), és a felnagyított idegsejtek látványa akár lehetne koppintás is, de szerintem a „Who Am I” inkább tiszteleg David Fincher klasszikusa előtt, mintsem utánozza azt. A két film mondanivalója teljesen más, a végső csavarnál pedig először lehet lemondóan legyinteni, hogy „ezt az ötletet a Harcosok Klubjából lopták”, de hamar kiderül, hogy ez a csavar igazából duplacsavar és így még hatásosabb a film befejezése. A Benjamin szobájába falra ragasztott „Harcosok Klubja” plakát pedig egyértelműsíti, hogy nem sunyi lopásról van szó, hanem valamiféle filmes parafrázisról.

who am i jelenetfotó 3A film főszereplőjének és narrátorának (az Edward Nortonra feltűnően hasonlító) Benjaminnak (Tom Schilling) az élete nem mondhatni irigylésre méltónak. Szüleit korán elvesztette, nincsenek barátai, az Alzheimer kóros nagymamáján kívül gyakorlatilag senkije sincsen. Pizzafutárként, nevetséges jelmezben keresi a kenyerét, az estéket pedig a számítógépe előtt ülve tölti. Egy nap megismerkedik a nagyszájú, mindenkit lehengerlő, gátlástalan Max nevű fiúval (Elyas M’Barek), aki rájön, hogy a szótlan és gátlásos srác mennyire tehetséges programozásban és a különböző számítógépes programok feltörésében. Benjamint beveszik abba a hacker csoportba, aminek Max is a tagja. Innentől kezdve együtt vesznek részt számtalan akcióban, aminek – egyenlőre- csak globalizáció ellenes, baloldali társadalomkritika a célja. Azon akcióik, amikor meghackelik egy neonáci csoport gyűlését azzal, hogy olyan kisfilmet nézetnek meg velük, amiben Hitler és egy uszkár kerül intim közelségbe egymással, vagy a világításért felelő rendszer megzavarásával elérik, hogy a „we kill animals” felirat jelenjen meg egy gyógyszergyártó cég székházának falán, a rendőrség szemében alapvetően ártalmatlan csínytevésnek minősül. De idővel Benjaminnak és társainak szembesülni kell valamivel. Azzal, hogy a net világában nem kell senkit sem a sötét sikátorban leütni ahhoz, hogy az ember a legkeresettebb és legveszélyesebb bűnözők közé sorolódjon, elég csak meggondolatlanul nyomkodni a számítógép billentyűzetét.

A film visszatérő kérdése az, hogy a különböző hacker nevek mögött kik a valós, hús-vér személyek. A CLAY meg akarja tudni, ki MRX, MRX tudni akarja kikből áll a CLAY, a titkosszolgálatok mindenkiről tudni akarják kik is valójában. Izgalmas nyomozást láthatunk, de közben kiderül az is, hogy nemcsak neten használt „művésznevek” mögé lehet elrejtőzni, hanem a szereplők igazi jelleme, igazi egyénisége is rejtve van. A környezete által hidegnek és karrieristának gondolt titkosszolgálati nyomozónő (Trine Dyrholm) attól a magánéleti tragédiától szenved, hogy orvosi okok miatt nem lehet gyereke, de lehull a lepel Max és Benjamin igazi énjéről is.

who am i jelenetfotó 4A film kezdetén Max az „egy rakás szerencsétlenségnek” tűnő társa mentorának a szerepébe tetszelgett, de fokozatosan kiderül, hogy a magabiztosság és fölényesség csak megjátszott. Már az gyanús, hogy a mindenkit kioktató Max mennyire kényszeres módon próbálja kivívni az általa csodált MRX elismerését. A szája mindig nagy, de ha jól odafigyelünk feltűnik, hogy igazából nincsenek ötletei, a CLAY működéséhez nem sokat tesz hozzá, csak akkor viszi a prímet, ha ivásról, kábítószerről, vagy prostituáltak felhajtásáról van szó. Belül tisztában van azzal, hogy mennyit ér és mennyire képes, élete folyamatos kompenzáció, amit a környezete sokáig elhisz neki. Vele ellentétben Benjamint nem tartják sokra, folyamatosan szerencsétlenkedik, mintha képtelen lenne bármit is elérni az életben. De azért a CLAY „nagy dobásai” mindig az ő halkan és kissé szégyenkezve elmondott ötleteiből születnek, magát a csoport nevét (Clowns laughing at you) is Benjamin találja ki. A történet előrehaladtával, az események sodrásában egyre többet és többet vállal magára, egyre bátrabban valósítja meg elgondolásait, amivel megmentheti társait és önmagát. A szürke fiú szinte hősnek tűnik a film végére, az a jelenet, amiben egy szöggel átütik a kezét, a krisztusi önfeláldozást idézi. A mozzanat talán fellengzős és túlzás, de jól érzékelteti az üzenetet.

Természetesen a filmnek megvannak a hibái is. A női főszereplő, Marie (Hannah Herzspurg) szerepe értelmezhetetlen. Van egy fiúja, akiről más nem derül ki, csak annyi, hogy nagyon-nagyon ellenszenves, de mellette boldog-boldogtalannal kavar, a néző nem igazán érti Benjamin epekedését a lány iránt. A másik gyenge pont a „végső nagy terv”. A filmet lezáró akció annyira bonyolult, annyi sok kis mozzanatnak kell hozzá egyszerre megvalósulnia, és annyi benne a kiszámíthatatlan emberi tényező, hogy a valóságban aligha működne. De a legvégső fordulatnál úgy elámul az ember, hogy még ezt is megbocsátja neki. És ez egy mozijegyet biztosan megér.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2015. július 9.

Forrás és fotó: Vertigo Média




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!