Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Eurocenter kertmozi

Avagy, kerti idill a budai betondzsungelben

Eurocenter kertmoziJúnius 11-én este 20.30-kor megnyitotta kapuit az Eurocenter kertmozija, és természetesen mi is ott voltunk az ünnepi vetítésen, hogy az első tesztcsoport alanyaiként átélhessük a szabad ég alatti mozizás felemelő élményét. Kicsit a motorozás-autózás közti különbséget juttatja eszembe a kerti és a sima mozik összevetése; van, aki szeret a szabad ég alatt hasítani, mások viszont a kaszni oltalmazó biztonságán belül élvezik a vezetést. Nos, én mindkettőt szeretem, mindamellett kertimádó ember lévén fokozott kíváncsisággal vártam, mit nyújt majd az open-air mozizás élménye.

Kifejezetten nagy volt az érdeklődés, mert fél kilenc körül már hosszú sor kígyózott a bejáratnál, amit én olyan szinten rühellek, hogy inkább lementem a kétbetűs drogériába, és vettem egy kis nassolnivalót, hogy jobb szájízzel induljon a vetítés. Mikor visszaértünk, beálltunk a gigászi sor végére utolsónak, aztán mi is elkezdtünk befelé araszolni. Szerencsére sokan lehettek még éhesek rajtam kívül, mert az emberek fele megállt a kertmozi kijárata előtt, még a belső térben elhelyezett kis asztalkáknál, hogy fogyasszon a csini hostessek által kínált pezsgőből és aprósütikékből. Egy jó mozi-házigazda valószínűleg kellő figyelmet szentelt volna a gasztro-tematikára, és pogik meg sallangok helyett inkább klasszikus mozikaját kínált volna; popcornt, nachost és azokat a finom mogyoróval töltött kis csokigolyócskákat, természetesen valamilyen szénsavas cukorlöttyel kísérve, ám tény és való, akkor senki nem kényszerült volna arra, hogy ezeket a táperővel nem igen rendelkező, ám a mozizás során annál nélkülözhetetlenebb étkeket a büfében szerezze be.

Kint kellemes élményként fogadott bennünket, hogy volt egy pár hintaágy is a rózsaszín és kék székekből álló műanyag ülőgarnitúra szerves részeként prezentálva, azonban ezeket a kényelmes és színesen ringatózó kerti ülőalkalmatosságokat a szemfüles harci amazonok gyorsan kisajátították, ha engem kérdeztek, szerintem már előző este azon aludtak, csak hogy biztosítsák a helyet. No de félre a tréfával, annak ellenére, hogy a berendezés kimondottan low-cost elvek alapján lett megvalósítva, egészen bájos volt a színek, formák és anyagok harmóniája. Ebből a bájból még az általam igen kis méretűnek titulált vetítővászon sem vont le egy fikarcnyit sem, az már viszont annál inkább, hogy a két kisméretű hangfal nem igazán tudta túlharsogni az esti forgalom zaját. Mindezt még tetézte az is, hogy egyszerűen nem akart besötétedni, csak igen-igen lassacskán tért nyugovóra a nap, így a vetítés első fél órájában a vászon mögött a júniusi szellőben ringatózó faágak finoman átsejlettek.

Az első vetítésre választott film egy Peter Bogdanovich komédia (Megőrjít a csaj – Hazai bemutató: 2015. június 18.) volt, mely lássuk be, nem igazán volt elég erős ahhoz, hogy emelje az est fényét, ám ezen feltehetően javított volna, ha van valamiféle bevezető szónoklat, vagy üdvözlet, vagy bármi, ami verbálisan felvezette volna a jelenlevők számára az estét. Úgy háromnegyed órája néztük már a filmet, amikor egy durranást hallottunk, és hirtelen se kép, se hang, megállt a vetítés. Kisvártatva megjelent a mozi vezetője, és udvariasan elnézésünket kérve tájékoztatott bennünket, hogy technikai hiba miatt a vetítést a 2-es teremben folytatjuk. Őszintén szólva ez a kis technikai malőr a legjobbkor jött, mert lássuk be, a júniusi éjszakák azért még nem tartoznak a legforróbbak közé, és igen sokan burkolóztak oltalmazó kardigánjuk melegébe. Egy szó mint száz, a malőrt hibátlanul és gyorsan áthidalták, így a vetítés hátralevő részét már a kényelmes benti fotelekben élvezhettük tovább. Összességében véve üdítő kezdeményezés a kertmozi gondolata és a nyáresték színes program-opciójaként sokaknak fog még örömteli élményeket nyújtani, természetesen a vetített filmek színvonalának függvényében. A megvalósítás tekintetében néhány apróbb módosítással egész kellemes környezetet lehet kialakítani egy nyáresti kikapcsolódáshoz. Ám ahhoz, hogy ne érezze magát az ember úgy, mint ha a budai forgalomban csücsülne a tévéje előtt a szabad ég alatt, mindenképp erősebben kell egy kicsit hangsúlyozni mind a kert-, mind pedig a moziélményt. Minimális parkosítással, jobb hangtechnikával, zajvédelemmel, nagyobb vászonnal biztosan lenyűgöző élményt nyújtana a kertmozi, azonban ne felejtsük el, hogy egy igazi mozirajongónak nem kell más csak egy jó film és egy kis popcorn, és máris kerek a világ.

Forrás és fotó: Big Bang Média

Szerző: Kolozsvári Flóra




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!