Kapcsolat

Neked ajánljuk!

A teljesség felé – Szendrő Szabolcs portréfilm

teljesseg gele
Kevés annyira emberi dolog létezi, mint a hegymászás. A hegyek csúcsaira törők minden kényelemtelenséggel, megpróbáltatással és veszéllyel szembe kell nézniük. Embertelen hidegben kell felfele kaptatni, sok kilóval a hátukon és ugyanilyen dermesztő körülmények között tölteni az éjszakát. Szinte mindennapos a hegyibetegség miatti rosszullét, az elfagyott ujjak. És azzal mindannyian tisztában vannak, hogy a hegyek sok áldozatot követlenek. A XVI. század felfedezői a gazdagságot hozó fűszerekért vállalták a kockázatot, az Amerikai kontinenst birtokba vevő pioneer-okat a szabad föld, a kiaknázatlan erőforrások utáni vágy hajtotta. A megmászott hegycsúcs nem nyújt ilyenfajta hasznot. A hegymászók tényleg a „hasznavehetetlen meghódítói”. Ha valaki mégis ennyi veszélyt vállal a látszólagos semmiért, akkor azt csak a szenvedély hajthatja. Az élőlényeket saját létüknek a fenntartása mozgatja tetteikben, csak az ember képes a szenvedélyétől hajtva cselekedni.

„A teljesség felé” portréfilm egy jelentős eredményeket elérő hegymászóról. Eredményei súlyát az is növeli, hogy lábprotézissel mászik. A Szendrő Szabolcsnál jóval ismertebb Erőss Zsolt is amputált lábbal ért el komoly eredményeket, de mégis van egy jelentős különbség a két sportember között. A legeredményesebb magyar hegymászóként számon tartott Erőss Zsolt majdnem harminc éve mászott, már országos ismertségre tett szert, amikor balesetet szenvedett a Tátrában, Szendrő Szabolcs viszont sok évvel egy súlyos vonatbaleset és egyik lába amputálása után kezdett mászni. Úgy, hogy amikor először jelentkezett mászótanfolyamra, elküldték, hogy ne is gondoljon erre a sportágra. Nagyjából tíz évvel később 8201 méter magasan, a Cho Oyu csúcsán állt.

A film különlegességet az adja, hogy a rendező Szendrő Szabolcs egyik közeli barátja és mászótársa, Babcsán Gábor. A jelenetek egyik részét az tesz ki, hogy ők ketten beszélgetnek, máskor pedig a mászásokról készített felvételeket, illetve fényképeket láthatjuk. Természetesen mutatnak gyönyörű hegyeket, de gyakoribbak, azok a felvételek, ahol magukat a mászókat láthatjuk a falon. Izgalmas, tényleg átérezhető, hogy milyen lenne, ha a talaj kilencven fokot fordulna a talpunk alatt, kézzelfogható mennyire embert próbáló feladat egyre feljebb és feljebb kapaszkodni. Más értelemben, de ugyanolyan érdekfeszítőek azok a részek, amikor Szabolcs beszél. Nem akar nagyokat mondani, nem akar példaképnek, vagy hősnek látszani, hogy neki amputált lábba is sikerült, de – talán a közeli barát rendezőnek is köszönhetően – érezzük, hogy nagyon fontosakat mond. Például azt, hogy nem is az a nagy dolog, hogy ő milyen csúcsokra jutott fel, hanem az, hogy egyáltalán nekiállt mászni. Beszél a feleségéről, aki nem mászott, de mindenben támogatta őt. És csak Katalin halálakor döbbent rá, hogy az idő nem végtelen, és vajon mit vett el a feleségétől azzal, hogy olyan sokszor távol volt. Ezek a mondatok tényleg az ember húsába vágnak, miközben nézi a filmet.

De a film nem minden képkockájában komoly, megcsillan Szabolcs humora is. Egy bizonyos eszmefuttatás a természetfotózás nehézségeiről és a fáról lehulló sárga falevelekről, nemcsak szórakoztató, hanem arra is jó, hogy az ember fejében megvillanjon az a gondolat, hogy a legnagyobb emberek nem veszik véresen komolyan önmagukat.

A „Teljesség felé” látható lesz május 4-én, hétfőn a Monkey Boulder-ben (Budapest, 1033. Szentendrei út 95.)

A rendezvény facebook oldala

Forrás és fotó: Hegyisport.com




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!