Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Lámpagyújtogatók kritika

Lámpát, ha gyújtok…

coverlámpa

A közelmúltban többször is belefutottam a lámpagyújtás szimbolikus motívumába. Nem olyan régen (újra) slágerrá vált egy televíziós reklámban a Quimby: Lámpát ha gyújtok… kultikus dala. Aztán elém került a neten Reményik Sándor Lámpagyújtogató című verse. Most meg itt van ez a film, ez a meghatározhatatlan zsánerű Lámpagyújtogatók, amely megkoronázta és koherenssé tette ezeket a mozaikszerű, szellemi-lelki élményeket.

Hiszem, hogy az ilyesféle rátalálások okkal történnek az ember életében. Egyszerűen leosztja neked a sors, ha olyan állapotba kerültél, hogy nyitott vagy rá. Ámbár az is lehet, hogy csak kinyílt a szemed – és a lelked – hozzá. Ha tovább akarnám misztifikálni, azt mondanám, hogy „összeáll valami nagyobb kép a megatablóból”. Hát, valami ilyesmi történik az új, áldokumentarista jellegű magyar vígjáték-scifiben. Igen, vágom én, hogy bizarr a felcímkézése, de egyrészt a mai hazai mostohább kulturális viszonyok között igenis kell a fejet felkapó, ingert keltő propaganda. Másrészt ha azt írnánk, hogy méyinterjú montázs vagy spirituális mozi vagy önismereti film – egyikkel sem állítanánk valótlant, csak éppen kevesebb embert vonzana a mozikba.

A Lámpagyújtogatók számomra plakátlámpa2leginkább egy váteszfilm. Egy hitvallás és útmutató azoktól az emberektől, akiket valamilyen okból méltónak találtak a készítők kiemelni a hazai népszerű közéleti személyiségek széles táborából. Szubjektív lista, de mindenki beemelheti hozzá magában a saját kedvenceit, vagy eltekinthet a kevésbé kedvelt egyének véleményétől. Olyasmi, mint egy vizuális füveskönyv, amely szórakoztató keretbe fogja a magvas gondolatokat, érdekes tényeket, elgondolkodtató véleményeket, tiszteletreméltó érzelmeket. Tudniillik ezek az emberek, akik felvállalták, hogy részesei lesznek a különleges programnak, sokszor meglepően pőrére vetkőznek lelkileg, és becsülni valóan igazul tárják ki a legbelső emlékeiket, emócióikat, teóriájukat. Volt egyszer egy nagyon egyedi – és az akkori trendi „new age” korszakban úttörőnek számító – film, a Mi a csudát tudunk a világról? (What the Bleep Do We (K)now!?). Noha formailag más, hangulatilag és tartalmilag talán ehhez tudnám leginkább hasonlítani a mi kulto-egzisztenciális útmutató filmünket.

Persze ehhez kellett egy „reneszánszember” is. Olyasvalaki, aki intellektuális érdeklődése mellett még szociálisan érzékeny attitűddel is rendelkezik, no meg egy kis adag „néptanítói” hozzáállással. Aki kíváncsian analizál, jó érzékkel emeli ki a kulcskérdéseket, amelyek mentén haladnak a párbeszédek. Aki mindvégig kívülálló tud maradni, de emellett nagyszerűen összegez és szedi pontba a fontos motívumokat, melyek mintegy útmutatóként funkcionálnak az elhangzott tömény információtengerben. Dr. Százados Miklós ötletgazdája, rendezője, operatőre, vágója, szereplője a Lámpagyújtogatóknak, és mindvégig látszik, hogy ez a film az ő nagy vállalása, örömprojectje, melynek létrehozásával saját maga is valamilyen szinten (persze szimbolikusan és átvitt értelemben) Lámpagyújtogatóvá válik.

Sokat gondolkodtam azon, hogy szükséges-e kiemelni neveket abból a különleges negyvenkettőből, akik belementek a játékba. Úgy döntöttem, hogy megteszem, mert számomra olyan „kedvesek” is ott vannak, mint a már fent említett Quimby frontembere, Kiss Tibor. De mesél még Lovasi András és Lackfi János is, emlékezik Illényi Katica vagy Kamarás Iván, elgondolkodtat Laár András vagy Besenyei Péter, szórakoztat Növényi Norbert vagy Dombóvári István. Sorolhatnám még, de ebben a listában az a nagyszerű, hogy a számodra kevésbé preferált vagy ismert emberek is mélyen megismerhetőek és megszerethetőek a dialógusok vagy önvallomások során. Ezek a hírességek egyébként nincsenek is nevükön nevezve nagyon sokáig, hanem csak az hozzájuk tartozó attribútummal jelölve (énekember, elemzőember, vezetőember, versember, fotóember, kultúrdémonember…) hallhatjuk gondolataikat. A film közben pedig olyan útjelzőkbe és címkékbe botlunk, mint a Család, Tanítók, Ars Poetica, Tervek. Olyan fontos dolgokat is kiveséznek a szereplők, mint Önbizalom, Határok, Siker, Alkotás, Kudarc, Célok. Az őszinte, egyszerű reakciók során a történet soha nem válik didaktikussá, nem érzékelhető benne a „megváltom a világot” görcsös akarása. A mozi készítőinek elmondása szerint is a film nem több, mint kultúrscifi köntösbe bújtatott társadalmi motivációs film. És valami lehet is ebben a definícióban, mert a főcím után a nézőben egy dolog motoszkál leginkább: hogy jó lenne Lámpagyújtogatónak lenni. Kicsikét irányt mutatni, apró példakép lenni bárki számára. Jó lenne egészségesebben megélni a kudarcainkat, és később tán még profitálni is belőle. Jó lenne a szürke hétköznapok egyhangú taposómalma után megmászni egy kicsit a Maslow piramis felső csúcsait is, és nem csupán boldogulni, hanem boldognak is lenni. Élni, megélni, önmegvalósulni, továbbadni, örökül hagyni. Amint azt a filmben tették.

Szerintem:

Szerző: Marity Mira

Hazai bemutató: 2015. április 23.

Forrás és fotó: Lámpagyútogatók




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!