Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Megléptek kritika

cover
Napjain egyik filmes slágertémája a coming-of-age sztorik. Érthető persze, hisz mindig lesz egy generáció, ami éppen felnő, és meglesznek a maga problémái, útkeresései, amik adott esetbe jó filmek inspirációi lehetnek. Vagy rosszaké. Ez a mostani finn alkotás jelen esetben nekem harmadik útnak tűnik.

Joni (Teppo Manner), az igencsak introvertált, dadogós fiatal fiú polgári szolgálatra érkezik egy problémás tinikkel foglalkozó intézetbe. Itt szinte azonnal megismeri Raisa-t (Roosa Söderholm), az igencsak extrovertált, szőke lányt. Hamarosan kapcsolat alakul ki a csöndes fiú és a lázadó, de helyét nem találó lány között. Egy napon úgy döntenek, meglépnek és nekivágnak a nagyvilágnak, hogy meglátogassák Raisa nagymamáját egy otthonban. Lopott Volvójukkal nagy utat tesznek meg, igazi roadmovie az ő történetük. Útjukat fiatalos lendület és kalandvágy vezérli, ám gondjaik is akadnak. Idővel egymáshoz csiszolódnak, de a gondok nem tűnnek el.

3A fiatalok az egyetlen főszereplői a filmnek, mindenki más, vagy epizodista lehet mellettük. Joniról alig tudunk meg valamit, hiszen szinte sosem beszél, Raisa viszont sokat csacsog. Még a szüleit is láthatjuk egy rövid ideig, de mintha idegenek lennének. Sok “kalandban” van részük, erdőben éjszakázás, lopás, betörés, menekülés a rendőrök elől, stb. Ezt többször szakítják meg lázálomszerű képek, szürreálissá téve az egész filmet. A gyermeki ártatlanság találkozik a drogokkal, és nem lesz jó vége. Minden felnőtt csak ellenség, csak egymásra számíthatnak. Nem tudják mit akarnak, vagy meddig tarthat ez az utazás, csak mennek előre.  A film utolsó negyede pedig egy igen éles fordulatot vesz, és a szomorúan kedves történet átvált meghökkentően és durván betegbe. Nincs rá jobb szó, sajnálom. Jukka-Pekka Valkeapää rendező talán így akarta a tudtunkra adni, hogy a szép felszín alatt világunk rohadt egy hely. Köszönjük, sikerült.

A film érdekes, de igazán kedvelhető szereplők nélkül nem sok érdekes momentum marad. Az alakítások ettől függetlenül igen finoman kimunkáltak, a színészekre nem lehet panasz. A fényképezés igazán mesés vagy inkább meseszerű. A szabadban játszódó jelenetek lenyűgözően természetesek, az álomjelenetek kellően éteriek, az egész film nagyon naturális. Néhol kicsit jobban, mint kellene. A zene csak rátesz egy lapáttal, hol andalítóan lány, hol pezsdítően harsány, de mindig összhangban van a látottakkal.

Érdekes utazás a film, betekinthetünk vele az emberi lélek egyes bugyraiba, de nem biztos, hogy tetszik minden, amit ott találunk. Megosztó film, de vannak értékei.

Az imdb-n 6,2 ponton áll, az RT még nem ismeri.

Szerintem: 

Szerző: Palenyik Krisztián

Forrás és fotó: Titanicfilmfest




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!