Kapcsolat

Neked ajánljuk!

A 44. gyermek kritika

44cover
Valahol, valamikor olvastam egy mondást: „Különös teremtmény az ember. Képes volt vadállatokat megszelídíteni, de önmaga gyakran megmaradt vadállatnak.” A 44. gyermek című film megnézése közben végig ez az idézet járt a fejemben. A film által bepillantást nyerhetünk a legsötétebb, legvadállatibb ösztönökbe. Láthatunk egy olyan embert, (vagy inkább humanoidot) aki sorozatban gyilkol ártatlan gyerekeket. És láthatjuk, amikor a vadállatiság „magasabb szintre emelkedik”. A történelem során nem egyszer előfordult, hogy pont az emberi együttélés szabályainak betartatására létrehozott állam vált vadállattá, és követett el kegyetlen tetteket saját polgárai ellen. Ha ezekre az államalkulatokra gondolunk biztos elsők között jut eszünkbe a sztálini (és a későbbi) Szovjetunió, ahol a film játszódik.

CH44_D10-2640.CR2Nem mondok nagy dolgot azzal, hogy a filmnézők szeretik azokat a hősöket, akik szembeszállnak a gonosszal. Azokat a hősöket még jobban szeretik, akik egyszerre több gonosszal is felveszik a harcot. Ilyen hős Leo (Lev) Dimitrov, aki egyszerre száll szembe egy sorozatgyilkossal és a sztálini titkosrendőrséggel, ami mindent megtesz, hogy eltussolja az elmebeteg bűnöző tevékenységét. Hiszen az ilyenfajta gaztettek, nem történhetnek meg a mindenki számára boldogságot hozó kommunizmusban, a „gyilkosság kapitalista csökevény”. Főhősünkről nem mondható el, hogy az első képkockáktól kezdve az igazsága bajnoka lenne. A történet elején még a rettegett MGB-nek (a KGB elődszervezetének) a tagja, részt vesz „politikai bűnözők” letartóztatásában és vallatásában. A film nemcsak egy izgalmas krimi, hanem az ő fejlődéstörténete is. Lev feleségét egy „imperialista ügynökként” letartóztatott férfi bűntársaként nevezi meg a vallatás során. A férfi ezek után „felsőbb nyomásra” sem hajlandó tanúskodni a nő ellen. A gerincességet természetesen nem díjazzák, Levet lefokozzák és egy Isten háta mögötti kisvárosba helyezik át, mint egyszerű rendőrt, tanárnő feleségének pedig egy takarítónői állás jut a helyi iskolában.

CH44_D7-2272.CR2A legsötétebb diktatúra közepén hőseink örülhetnének, hogy megúszták ennyivel, és igyekezhetnének meghúzni magukat. Lev mégis úgy dönt, hogy kideríti ki az a sorozatgyilkos, aki több orosz városban is kisfiúkat gyilkolt. Ennek érdekében szembe kell szállni az állami rendszerrel, át kell lépnie azokat a kereteket, amit számára felülről kijelöltek. Elsőként el kell hagynia kényszerlakhelyét, hogy a pszichopata vadállat nyomába eredjen. Innen már nem írom tovább a történetet, a többi inkább derüljön ki a moziban!

Számomra a film gyengeségei és erősségei erősen összefonódnak. A sztálini diktatúra félelemmel, feszültséggel, hazudozással teli légkörét néha mélyen átérezzük mozinézés közben, de néha a film szereplői úgy viselkednek, mintha nem tudnák, hogy két óvatlan szóból könnyen lehet húsz év Szibéria. Amikor Lev és Raisza a pályaudvaron próbálja megúszni az igazoltatást, szinte tapintható az a feszültség, amit a szereplők éreznek, holott egy normális ország lakó nemigen szoktak megijedni egy rendőri rutinellenőrzéstől. De egy elnyomó rendszerben mindenki félelmet kelt, akin egyenruha van. A mindent átjáró rettegés beférkőzik a privát szférába is, több jelenetet látunk, ahol egy család tagjai félelemtől vezérelve hazudnak egymásnak, alakoskodnak egymás előtt.

CH44_D17-3668.CR2Néha viszont úgy tűnik, mintha a történet hősei nem egy barbár, elnyomó rendszerben szocializálódtak volna. Lehet diktatúrák között bizonyos szempontok alapján különbséget tenni, kategóriákba sorolni őket, de egy biztos: egyetlen diktatúra sem szereti a gerincességet, az önállóan gondolkodó és cselekvő embert. A diktatúrák azt szeretik, ha az emberek meghúzzák magukat, nem gondolkodnak, nem állnak ki semmiért, nem cselekszenek egyénileg. És az emberek hajlamosak ilyenné válni elnyomás alatt. Ezért hiteltelen, amikor politikai „bűnözőt” letartóztatni jött MGB ügynököknek a szomszédasszony bátran a szemébe mondja, hogy a szomszéd milyen jó ember. A megkínzott „imperialista ügynök” esetében sem hiteles, amikor (vértől ragacsosan) kifejti elítélő véleményét a politikai rendőrség működési mechanizmusáról. A különböző rendőrök és MGB ügynökök is meglepő nyíltsággal beszélnek egymásnak olyan terveikről, gondolataikról, amik miatt könnyen „államellenes bűnözőkké” nyilváníthatnák őket. Nem szándékom lelőni a történet végét, de ezeknek a gondolatoknak a jegyében számomra a film befejezése agyoncsapja az egészet. A diktatúra egy önjáró embert el fog taposni.

A történet izgalmas, sodró lendületű, „mindig történik valami”. Az akciójelenetnél viszont sokkal érdekesebbek a főszereplő belső történései. A politikai őt is meghurcolja, rájön, hogy feleségével való viszonya hazugságra épült, és az általa üldözött sorozatgyilkos is a szemébe mondja: ők ketten, a pszichopata bűnöző és az MGB ügynök voltaképpen ugyanazt csinálja. Nem csoda, ugyanonnan is jöttek: mindketten árvaházban nőttek fel, borzalmas szenvedéseken mentek keresztül gyerekként. Lev pedig rádöbben: ha jobb világot akarunk, akkor jobb világot kell nyújtani a gyerekeknek. Ha ezeket a belső folyamatokat a film készítői igényesebben és nagyobb odafigyeléssel kidolgozzák, akkor nagyon jó film születhetett volna.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2015. április 16.

Forrás és fotó: Big Bang Media




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!