Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Rio, szeretlek! kritika

A kevesebb néha több” tipikus esete"

Megérkezett a „Cities of Love” – sorozat legújabb része, és érdektelenebb, valamint unalmasabb, mint a csigák párzási szokásai. Sajnos a (túl sok) cselekményszálat még a szép rioi képek sem tudták feldobni. Rio, szeretlek! kritika

A „Cities of Love” – sorozat valami olyat próbál meg elérni, amit nagyon becsülnék, ha rendesen sikerülne. Nagyon jó ötlet, gyönyörű, kicsit talán misztifikált, felszínesen mindenki által ismert városok életének kvintesszenciáját rövid, mégis érdekes és megérintő történeteken keresztül bemutatni. Illetve, nagyon jó ötlet lenne, ha sikerülne. Sajnos a Rio de Janerót bemutató résznek ez nem jött össze.

A film Rio madártávlati képével indít, amely annyira lélegzetelállító, hogy a néző azonnal megfogadja:„egyszer még el kell jutnom ide!”. Aztán összeismerkedhetünk a világ egyik legszabadszelleműbb nagymamájával, egy párocskával, két párocskával, nőkkel és férfiakkal, akiket nem lehet egymástól megkülönböztetni, Vanessa Paradise zavaros, közhelyeket halmozó párkapcsolatával, egy idegesítő vámpírral (igen, jól olvastad!), egy elszánt kisfiúval és egy meleg párral.

A számtalan történetből alig néhányat jegyez meg igazán az ember, és abból a néhányból még kevesebbet szeret. Ilyen például a Jézus telefonhívására várakozó, szegény kisfiú története, amely bájos és vicces, és taktikusan a film végére rakták be, hogy az ember még se akarja felvágni az ereit egy óra érdektelenség után. Vagy a homoszexuális páros bimbózó kapcsolatát bemutató epizód, amely beleillene egy chick flickbe (csak most épp mindkét főszereplő pasi. Néha az az érzésem, hogy a mai filmek már nem merik kihagyni ezt a szálat – jelen esetben viszont jól sült el!). A szobrász fickóról szóló részlet pedig egészen művészi és érdekes filmes megoldás. A gond ott kezdődik, hogy ezek az epizódok a 110 perces filmnek csak minimális hányadát teszik ki.

A részletek többsége unalmas és nem fogja meg az embert. Nem különösebben érdekel például Vanessa Paradise szerelmi élete, mert már távolról is teljesen sablonos, akárcsak a táncoló páros szenvedése; de még a hátrányos helyzetű bokszoló sorsa sem igazán vonzza be a nézőt. Ráadásul vannak olyan szálak, amiket nem fejtenek ki eléggé ahhoz, hogy egyáltalán meg tudjuk különböztetni a benne lévő szereplőket. Az egész film valahol itt hibázik egy nagyot: sokat akar bemutatni, éppen ezért nem látunk eleget. Néhány cselekményszállal kevesebbet kellett volna beletuszkolni ebbe a 110 percbe, és akkor talán nemcsak a szereplőket ismerjük fel, de még a történetük is megtöltődik azzal a többlettel, amely a szimpátia és a katarzis kialakulásához, valamint az érdektelenség és az unalom elkerüléséhez kell(ett volna).

Sajnos ezt az érdektelenséget a Rióról készült gyönyörű felvételek sem tudják elfeledtetni. A filmben sorozatosan váltják egymást az útikönyvbe illő képek, csak éppen egy idő után már ezek is egyhangúak lesznek, egyrészt, mert a cselekménytől vesznek el időt, másrészt mert ezt láttuk már. Úgy két perce.

Nem mondom, hogy a Rio, szeretlek! egy pocsék film. Éppen csak nem éri el a célját. A város szerelmeseinek azért lehet, hogy bejön majd.

Szerintem: 

Hazai bemutató: 2015. március 5.

Forrás és fotó: Vertigo Média

Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!