Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Rendíthetetlen kritika

Háborúba menni és túlélni

Az életrajzi filmek korát éljük (Mindenség elmélete, Foxcatcher, Amerikai mesterlövész, Kódjátszma), ami szinte mágnesként vonzza a nézőket a moziba. Ha egy rendező tutira akar menni, akkor elég csak megemlítenie, hogy igaz történet alapján készült a film és máris érdekesebbnek tűnik. Viszont ez még mindig nem elég a sikerhez, kell hozzá egy jó forgatókönyv, magával ragadó zene és egy jó rendező.

UnbrokenManapság divat lett bizonyos rendezőket az égbe magasztalni másokat pedig a mélybe taszítani csupán azért, mert nincsenek a kritikusok kedvencei között. Csak, hogy egy példát említsek: Christopher Nolan-t imádja a külföldi sajtó, teljesen mindegy mit tesz le az asztalra ők akkor is lefolynak a székről a gyönyörtől, ha csak annyit mond: “bikk-makk”. Pedig, hogy őszinték legyünk legutóbbi filmje a Csillagok között nem sikerült valami fényesen, de az „objektív” kritikusok természetesen ezt is imádták.

unbroken1Sajnálatos módon a külföldi sajtó már jóval a bemutató előtt elkezdett negatívan kampányolni Angelina Jolie alkotása ellen. Olyan jelzőkkel illették, hogy: “túl érzelgős, elnyújtott, túl pátoszos, unalmas”. Volt ahol szó szerint azt írták, hogy: “ezt a filmet egyszerűen kínszenvedés végignézni”. Gyakorlatilag még az előtt megbuktatták az Unbroken-t, mielőtt bemutatták volna. Pedig Angelina Jolie és a stábja kitett magáért: összehoztak egy jó kis háborús drámát, ami számos emlékezetes pillanatot tartogat a néző számára.

A film középpontjában Louis Zamperini olimpiai sportoló áll, aki túlélt 47 napot az óceánon egy mentőcsónakban és 2 évnyi kínszenvedést egy japán fogolytáborban. A sztori nem tartogat semmi újdonságot, de mégis remekül működik. Egy tisztességesen összerakott, egyenletes tempójú, szépen felfelé ívelő alkotást kapunk, ami egy gyönyörű drámai csúcspontban teljesedik ki. Angeline Jolie remek munkát végzett, bár érezhető a filmen, hogy túlzottan a tökéletességre törekedett és talán filmjének ez az egyetlen igazi hibája. Egy női rendezőnek nagyon nehéz, mivel duplán kell bizonyítania, főleg, ha háborús filmről van szó, főleg, ha Angelina Jolie-ról van szó. Az emberek már akkor ítéletet mondanak, ha meghallják, hogy ő rendezte a filmet, ezért valószínűleg Jolie úgy érezte, hogy Neki valami nagyon nagyot kell letennie az asztalra, hogy komolyan vegyék.

unbroken3Ez a maximalizmus egyrészről jót tett a filmnek, másrészről viszont néha úgy érezheti a néző, hogy Jolie fel akarja venni a versenyt a régi nagy elődökkel és rögtön a második rendezésével fel akar sorakozni a klasszikus háborús filmek mellé. Ami részben sikerül is Neki, és egy nagyon ígéretes rendezői szárnypróbálgatásnak lehetünk tanúi. Remekül megtalálja az egyensúlyt az érzelmes és a realistább ábrázolásmód között, így nem lesz túlzottan érzelgős, de öncélúan erőszakos sem filmje. Pont annyi van mindenből amennyi kell: pont akkor kúszik be a lassú vagy feszültségkeltő muzsika amikor kell, pont annyi könnyet morzsolnak el és szenvednek a főszereplők amennyit kell, pont annyit kapunk amennyit kell.

Természetesen ez nem csak Jolie-nak köszönhető, hanem a remek forgatókönyvíró párosnak (Joel Coen & Ethan Coen Nem vénnek való vidék), valamint a fantasztikus operatőrnek (Roer DakinsSkyfall, Remény rabjai, Egy csodálatos elme) és zeneszerzőnek (Alexandre Desplat Kódjátszma, Grand Budapest Hotel). A színészekről se feledkezünk meg, akik talán (még) nem annyira ismert nevek, de derekasan helytállnak a rájuk osztott szerepben (Jack O’Connell, Domhall Gleeson, Finn Wittrock) , Külön kiemelném a japán őrmestert játszó Takamasa Ishihara-t, aki igazából nem is színész, hanem egy japán popsztár (Miyavi).

Mindent összevetve ez egy egészen jól sikerült film. Kellő mennyiségben adagolja a drámát, és nem a háború borzalmai vannak kiemelve, hanem egy ember személyes kálváriáját láthatjuk, aki ugyan megtörik, de mindig talpra áll.

Szerintem: 

Szerző: Illés Heni

Hazai bemutató: 2015. február 5.

Forrás és fotó: UIP-Duna Film




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!