Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Jupiter felemelkedése kritika

Jupiter elveszve a Mátrixban

A Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) egy lenyűgözően dinamikus, lélegzetelállító vizuális orgia, mely kielégüléssel szolgálhat mindenki számára, aki a tökéletes CGI látványra vágyik. A gond csupán annyi, hogy a Wachowski-testvéreket – akik a forgatókönyvet írták és rendezték a filmet – most már mindig a Mátrix etalonjával mérjük, és ők azzal bizony olyan magasra tették a mércét, hogy azt nagyon könnyű alulteljesíteni. A Mátrix olyan, hogy attól nem lehet elvonatkoztatni, még ha ez méltánytalanság is a néző részéről. Leszögezzük, hogy a Jupiternél jelenleg nincs látványosabb és grandiózusabb sci -fi, tehát érdemes megnézni, főleg IMAX-ben. Ám az is bizonyos, hogy a film tartalmi kivitelezése olyan, mintha Wachowskiék méregdrága, öncélú magamutogatása lenne.

Jupiter_FB_cover_3

Essen pár szó a történetről, bár totál felesleges, mert alig van történet, és ami meg van, az feledésbe merül hamarosan. Jupiter egy orosz származású lány (Mila Kunis), aki a bevándorlók keserű sorsát éli, a kissé klisészerű vécépucolással szemléltetve. Az ő életébe toppannak be hirtelen idegen galaxisból származó gonosz lények, meg egy kitaszított űrkatona, Caine (Channing Tatum). Ez utóbbit megpróbáltam hasonlítani a klasszikus sci-fi harcosok/zsoldosok figuráihoz (Han Solo, Rick Deckarda a Szárnyas fejvadászból, Star Lord a Galaxis őrzőiből…), ám sajnos még csak meg sem közelíti az ő karakteres személyiségüket. Kiderül, hogy az egoista és önfényező Abrasax dinasztia tagjai ki akarják nyírni Jupitert, mivel ő egy reinkarnált leszármazottja az uralkodó családnak, így vér jogán változtathatna az emberiséget veszélyeztető, Földe leigázó megalomániás terveken.

JupiterFelemelkedese_jelenetfoto (37)Van egy olyan paranoid érzésem, hogy a színészek kiválasztásánál nem vezérelte egyéb motiváció a készítőket, semmint hogy gyönyörű és fiatal (no meg eredetileg modell karriert befutó) legyen mindenki, aki a főbb szerepekben tündököl. Mila Kunis valóban csodálatos, de egyszerűen nem jó választás. Nem fedi át sem belsőleg, sem külsőleg a karaktert, olyan, mintha kilógna a Hamupipőke jellegű hercegnő elképzelt zsáneréből. Egészen sok jelenetben átlengi a hiteltelenség érzete az embert, és rá pontosan az jellemző, mint az egész filmre: tartalom és forma abszolút nincs harmóniában. Feltűnik még Sean Bean is – nála meg az a furcsa gondolata van az embernek, hogy némely szerep billogként marad egy-egy jó karakterszínészen – na ilyen Boromir is a Gyűrűk urából. A színészt egyébként méltatlanul hanyagolták az elmúlt időszakban, és talán nem ez lett volna a megfelelő come back számára.

A főgonoszt, a Balemet alakító Eddie Redmayne vérzik el a legcsúnyábban a színészkedés oltárán, és ez dühítően ambivalens érzéseket generál a mozilátogatóban. Némely jobb pillanatánál reménykedünk, hogy az Ötödik elem imádnivalóan ocsmány, karakteres Zorgjának (Gary Oldman) típusát adja, de aztán olyan mértékben túljátssza a szerepét, hogy felugró szemöldökkel csak annyit kérdezünk: „Hol volt ilyenkor a rendező (legalább az egyik), hogy a modell fiút instruálja? És leginkább: hogyan lehetséges ennyire alulteljesíteni, amikor ezt az embert épp most jelölték a legjobb színésznek járó Oscar-ra, a Mindenség elméletében nyújtott eszméletlenül jó alakításáért…?!

JupiterFelemelkedese_jelenetfoto (11)A díszletek, berendezések és kellékek viszont szívet gyönyörködtetően grandiózusak, és bár néhol hajszál híján átbillennek a giccs esztétikai kategóriájába, mégis elégedettséggel töltik el a nézőt. Jórészt a sci -fi szubzsánerének, a steampunk-nak a hangulatos nyomait látjuk benne. Viktoriánus gőzgépeket, XIX. századi miliőt, szegecseket, csavarokat, óraműveket, pompásan megművelt bőr és rézanyagokat. Az aprólékos pontossággal cizellált részletek a kosztümökre, a külső és belső terekre egyaránt jellemzőek. Az utóbbi pozitívumok ellenére a Jupiter bizony egy young-adult SyFy, és nem több. Pedig kár érte, mert van egy-két brilliánsan eredeti ötlete, mint például az uralkodói pecsét vagy a házassági gyűrű tetoválása, vagy az új generációs kapszulás űrruha. Ám ha mégis eltekintenénk attól, hogy nincs meg benne a jó tudományos fantasztikus művekre jellemző elgondolkodtató erkölcsfilozófiai és társadalomtudományi szál, emellett sajnos híján van a karakteres főhősöknek, epikus párbeszédeknek, és fájóan – a humornak is. A főhősök száguldoznak (na jó, repdesnek és karcolják az eget), becsapódnak, szétlőnek és rombolnak. Szomorú, hogy mindössze ennyire fogunk emlékezni fél év múlva a Jupiterből.

Olyan elcsépelt frázisokkal tudnék élni, hogy sok hűhó semmiért, meg hogy ilyen az, aki sokat markol, de keveset fog, és hogy a dollármilliók (esetünkben a Warner által megszavazott 170 millió) bizony nem garancia arra, hogy felejthetetlen és jó mozi szülessen. Meglehet, hogy Lana és Andy Wachowski komplett galaktikus világokat felölelő űroperát szeretett volna készíteni Jupiter történetéből, de ez a film harmatgyenge koncepciója miatt nem tűnik kivitelezhetőnek. Ha csak nem történik csoda, és nem szereznek a következő részekhez egy fantáziadús forgatókönyvírót, és jóval markánsabb színészeket. Addig viszont marad a közönségnek a „guilty pleasure” látványorgazmus – és tulajdonképpen az sem baj, ha valaki csupán ennyire vágyik. De azt azért reméljük, hogy nem ezt szánták a Wachowski-testvérek életük fő művének.

Szerintem: 

Szerző: Marity Mira

Hazai bemutató: 2015. február 5.

Forrás és fotó: InterCom




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!