Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Whiplash kritika

Díjvadász film. Azokat a filmeket hívjuk így, amiket kifejezetten az Oscarra vagy egyéb, neves díjakra hajtva készítenek. Drámai történetvezetés, érdekes, testileg vagy lelkileg sérült karakterek, kiváló színészekkel eljátszva. Komoly médiakampánnyal megtámogatva, és már jöhet is a megcélzott díj. Vagy nem.

Andrew (Miles Teller) tehetséges és igen elhívatott dobos, aki a legjobb akar lenni. És ezek nem csak szavak, valóban képes mindent feláldozni a hőn áhított célért. Fletcher (J.K. Simmons), a zenesuli zenekarának vezetője, egy igazi rabszolgahajcsár. Nem tűri a kamuzást, nála mindenkinek, mindig a maximumot kell teljesítenie, vagy repül, és más jön a helyére. Kettőjük találkozása egy megvalósult álom Andrew számára, mert a karizmatikus dirigens lehetőséget ad neki. Ám hamarosan rémálommá válik az oly’ hőn áhított tagság. Még a barátnőjét is feláldozza a sikerért, egyedül apja tartja benne a lelket, de úgy tűnik Fletcher már-már szadizmusba hajló maximalizmusa teljesen felemészti. Végül nem bírja tovább, elszakad a cérna, és az álom véget ér. És akkor kap egy utolsó utáni lehetőséget a sorstól. Vajon képes élni vele? vagy csak újabb csalódás lesz a jutalma? Mivel amerikai, díjvadász filmmel van dolgunk, már sejthetjük a választ.

Igen, a történet ennyire egyszerű. A fiatal, vidéki srác a nagyvárosba jön, hogy bizonyítsa rátermettségét. Számtalan akadályt leküzdve már elbukni látszik, de aztán tököt növeszt, újra talpra áll és győz. Zászlólengetés, katarzis, Oscar, stb. Igen, van rá esélye. A történet nem nélkülözi a drámát, de a lényeg a két főszereplő közti kémia, ami valami iszonyatosan erőssé teszi a filmet. Valami hiba folytán Simmonst nem főszereplőnek jelölték, pedig az ő alakítása magasan a legjobb. Teller tehetséges, és kiválóan is játszik, de az öreg rókával egyszerűen nincsenek egy szinten. Persze “gonosz” karaktert mindig hálásabb játszani, az Akadémia is jobban szereti, de Simmons annyira zsigerből hozza a figurát, hogy az hátborzongató. Fletcher tudja is magáról, hogy milyen személyiség, de nem passzióból ilyen, hanem célja van vele. Ez teszi igazán emberivé, és átélhetővé a figurát. Teller a végére majdnem felnő hozzá és egy fergeteges finálét köszönhetünk nekik.

Zenészekről szóló alkotásnál nagyon fontos, milyen dalokat hallhatunk. Ezt a hozzáértők majd megfelelően kielemzik, de nekem tesztet, és teljesen hitelesnek hat. Teller valóban maga dobolt az egész filmben, igaz nem ma kezdte a zenélést.

Szemérmetlenül látható a szándék, de Damien Chazelle rendező (és egyben író is) nem esik ki a szerepéből, és remek érzékkel irányítja színészeit. Tudja, mit akar, és el is éri. Sikerül egy sablonos történetből egy igazán személyes, egyben erős filmet varázsolni.

Ajánlom bárkinek, aki egy kicsit is szereti a zenét, de ezek után a többiek is egy kicsit más szemmel néznek majd a dobosokra, vagy bármilyen zenészre.

Szerintem: 

Szerző: Palenyik Krisztián

Hazai bemutató: 2015. február 5.

Forrás és fotó: InterCom




Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!