Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Birdman avagy (a mellőzés meglepő ereje) kritika

Birdman, avagy Bábel-Inárritu letaglózó zsenije

Birdman avagy (a mellőzés meglepő ereje) kritika
Furcsa dolog lehet egy direktornak megrendezni élete nagy filmjét pályája zenitjén, és tudni, hogy hiába minden, ennél jobbat már nem enged ki a keze alól, bármeddig él is. Na, ez van Inárritu Birdman-jével is, és noha aki megnézi, valószínűleg a beharangozott Golden Globe-ok és Oscarok miatt teszi, a végén majd mindenkinek szépen leesik az álla, és átértékeli az egész eddigi médiafogyasztói szokásait.

Már nagyot szólt a Bábel is. Habár az elszigeteltségről, a magányról és a kommunikáció fájdalmas hiányáról szóló díjnyertes film súlyos, érett és komor dráma, inkább számít művész – és rétegfilmnek. Alejandro González Inárritu, a mexikói rendező egyébként meglepő szociális érzékenységről és pszichológia affinitásról tesz tanúbizonyságot a korábbi darabjaival is (Korcs szellemek, 21 gramm, Biutiful). Egy hatalmas huszárvágással készítette el most ezt a könnyedebb hangvételű, ám minden eddiginél hatásosabb és ütősebb korképét: a Birdman-t.

Egy hajdanán szebb napokat megért színészről szól, aki nem kíván egykori képregényhőst megalkotó alakításán, illetve annak babérjain ülni. A nagy come-back-et egy jóval nemesebb, színpadi szerepen keresztül kívánja megvalósítani, és ha lehetséges, akkor közben megnyugtatóan egyengetné kissé ingatag lábon álló magánéletét is. És még el sem kezdődött a film, de a képünkbe kapjuk a lehető legnagyobb fricskát, de akkorát, amekkorát TÉNYLEG csak a VALÓ élet tud produkálni. Riggan Thomson halálpontosan úgy vegetál a dicsőséges Birdman szerep után, amiképpen az őt alakító Michael Keaton egzisztált az elmúlt években (évtizedekben) a két Batman szerepet követően. Ez aztán a briliáns és öngyilkosan merész párhuzam, kérem szépen, vagy ha rendezői bravúr vagy direkt, személyre szóló megkeresés, akkor meg bizony big respect – mind Inárritu-nak, mind pedig Keaton-nek, amiért bevállalta ezt a sokkterápiának is felfogható, önelemző, ars poetica jellegű szerepet.

Vígjáték kategóriába soroltatott a film, a furcsa alcímmel együtt (Avagy a mellőzés meglepő ereje), de hogy mennyire nem tiszta zsánerű komédia ez, azt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mert aBirdman lehengerel. Letaglóz, telibe talál, megdöbbent, felzaklat, elgondolkodtat. Szánalmat ébreszt, meghökkent, empátiát kelt, felháborít. Megnevettet, elszomorít, önironizál, gúnyolódik, torokba gombócot gyúr, szívet facsar. Alighanem az utóbbi évtizedek legkíméletlenebb társadalmi és kulturális szatírája. Hihetetlen eleganciával, könnyedén és közönségesen, sokkoló evidenciával vág oda a médiának. Pikírten cinikus a tömegkultúrával, de laza vitriollal alázza a „highculture”-t is. Ad egy hatalmas gyomrost a megalkuvó filmkészítőknek, majd megsorjázza a mindent zabáló zombi-közönséget is, hogy végül kiherélje a szánalmas és őszintétlen kritikus bagázst. Meglepő intelligenciával kezeli a populáris kultúra, főképpen pop – és comic art és a képregény mítosz olykor indokolatlan és hisztérikus rajongását. Bölcs humorral szól ki a saját közönségének, felszólítva őket arra, hogy kellő fenntartással és önreflexióval kezeljék a saját médiafogyasztásukat. Az intertextuális utalásai, a szövegeken, képeken és zenéken túli kimutatásai látleletet adnak a kortárs film, színház, zene és szórakoztatóipar mételyeiről.

Az, ahogyan Michael Keaton játssza/átéli Rigan Thomsont, az nem pusztán a jutalomjáték überkategóriájába tartozó jelenség, hanem a totális és komplex eggyé válás, átszellemülés és átlényegülés a szereppel. De nem is jó szó az, hogy „szerep”, mert Keaton egyszerűen AZT adja, ami saját maga. Nem színészkedik, nem rendezői instrukciókat követ, hanem azt láttatja, AMILYEN az igazi élete. Egyszerűen így képzeltük el az 1992-esBatman visszatér után nélkülözött színészt civilben is. Ahogy vergődve próbál visszaevickélni a rivaldafénybe, ahogy szabadulna kényszeredetten a szuperhős skatulyától, ahogy görcsösen próbál valami nemesebbet alkotni. Habár kommerszen hangzik, de Keaton önmagát adta, de olyan pőrére vetkőzött lélekkel (és egyébként testtel is, amint a film egyik kulcsjelenetében látjuk), hogy a leghatalmasabb tisztelet mellett minimum egy Oscar is jár neki.

Nem árulunk el titkot azzal, hogy technikailag is meglep a film. A hosszú snittek mestere most egy egész filmhosszra szóló, egyetlen (vagyis inkább annak tűnő) vágással sokkolja a nézőt, és helyez be a történések kellős közepébe. Inárritu a hagyományos rendezői metódusoktól eltérő, újító szellemű és merész művész. Döbbenetes erejű filmjei az őszinteségnek, a realitásból sokszor szinte szuperrealitásba átbillenő pillanatoknak köszönhetik a sikerüket. A Birdman-nel Inárritu felkerült a legnagyobb és legjobb rendezők sorába. Szatírájával pedig egy olyan kultikus legenda született, melyet tanítani fognak minden jobb kommunikációs, filmes és esztéta szakon.

Szerintem: 

Szerző: Marity Mira

Hazai bemutató: 2015. január 15.

 

Forrás és fotó: InterCom

Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!