Kapcsolat

Neked ajánljuk!

X-Men: Az eljövendő múlt napjai kritika

Trapézgatyák, dráma és náci nézetek

Xmen: Az eljövendő múlt napjai cover
Az biztos, hogy igazi fanservice: teli van utalásokkal, régi kedvencekkel és Farkas ellenállhatatlan modorával. A kérdés az, hogy hiányzik-e belőle valami. Az eljövendő múlt napjai, mint címe is mutatja, játszik az idővel, egyszerre játszódik a múltban és a jövőben. In medias res kiderül, hogy 2023-ban a mutánsok (és részben az emberiség) enyhén szólva kihaló félben vannak, alig néhányan élték túl az utóbbi évek vérengzését kedvenceink közül. Ennek az az oka, hogy ötven éve Mystique (Jennifer Lawrence) megölt egy tudóst, aki a mutánsok ellen vette fel a harcot, s ezért elkapták a lányt, és génjeit felhasználva megteremtették a tökéletes és igencsak hatékony mutánsölő robotokat. Hogy megakadályozzák a végleges pusztulást, Xavier (Patrick Stewart) és Magneto (Ian McKellen) visszaküldik a hetvenes évekbe Farkast (Hugh Jackman), hogy a fiatalkori énjeikkel (James McAvoy, illetve Michael Fassbender) karöltve, megmentse Mystique-et, és így megakadályozza a robotok elterjedését.

Ezután a bőrdzsekiké, a trapézgatyáké, valamint a fiatal Xavier szenvedéseié a terep. Farkas ugyanis a múltban egy többszörösen összetört, gyenge „Professzort” talál, akinek, hogy megmentse a világot, szembe kell néznie saját fájdalmával: együtt kell működnie azzal a férfival, aki elvette tőle a legfontosabb embert az életében (igen, szerintem is nyálas és eltúlzott kissé, pláne, hogy hé, mégiscsak ő küldte el Ravent az előző rész végén!).

A filmet látva leginkább azon gondolkoztam el, mennyire más a Marvel két univerzuma, a Bosszúállóké és a mutánsoké. Amerika Kapitány miatt nemrég még az előbbi volt aktuális, s bár az sem volt teljesen vidám és táncoló unikornisokkal teli, mégis sokkal inkább áthatotta egyfajta derű. Az a derű, amit az ad meg, hogy a Bosszúállók főhősei elfogadott jófiúk: a nők szinte versengenek azért, hogy Vasember ágyába kerülhessenek (mígnem azt kisajátítja egy bizonyos szőkeség), és az univerzumon belül Amerika kapitányos kártyákat lehet gyűjteni. Szereti őket a társadalom.

A mutánsokat ezzel szemben nem. Az X-Men a náci nézetek romboló hatását dolgozza fel újra és újra, és nem is titkolja a dolgot. Hiába mentik meg folyamatosan az emberiséget, a mutánsok mindig az ellenséget, az „őket” képviselik, legyen szó múltról, jelenről vagy jövőről. Ez adja Az eljövendő múlt napjainak alapkonfliktusát is, Magneto és Xavier egész kapcsolatát meghatározza az, hogy ezt a problémát hogyan közelítik meg és dolgozzák fel.

A film harmadik főszereplője, Mystique, a két férfi felfogása között őrlődik: egyrészt mindenáron szeretné megmenteni saját magát és társait, másrészt még nem az az ember, akit Magneto teljesen „kinevelt” és gyilkossá tett. Valahol mélyen ő a legnagyobb áldozata a kirekesztésnek, mivel nála okozza ez a legnagyobb meghasonlást: olyan mutációja van, ami nagyon feltűnő és látványos, ugyanakkor bármikor leplezheti azt. Ez az ellentét okozza belső konfliktusát is, hiszen jó ideig emiatt nem tuja elfogadni saját magát, majd emiatt kezeli annyira agresszívan azokat az embereket, akik nem fogadják el őt.

Az eljövendő múlt napjai tehát azokat a karakterdrámákat viszi tovább, amit Az elsők forgatókönyve felvezetett, bizonyos szempontból tökéletes folytatása annak, ugyanakkor idegesítően emberinek és esendőnek mutatja a karaktereket, amit egyes nézők nehezen fogadnak majd el. Azonban ez a film nemcsak Az elsőkre utal vissza, hanem a legelőször elkészült trilógiára is, s számtalan lehetőséget készít elő a folytatás(ok)ra. De valamit még mindig nem tesz helyre.

Az eredeti trilógiában Mystique és Magneto kapcsolata korántsem kapott annyira nagy hangsúlyt, mint az utóbbi két filmben, de az még mindig jóval hihetőbb, hogy az ő viszonyuknak ezek a filmek az előzményét jelentik, mint Raven és Charles esetében. A Professzor Mystique-et kicsit mindig úgy kezelte, mintha nem is ismerné igazán, aztán kiderült, hogy együtt nőttek fel, majd Charles tíz éven át szenvedett, amiért elhagyta a lány. Öreg korában azonban már szinte azt sem tudja, ki ő. Úgy érzem, van itt egy jókora rés, amit az iMDb szerint 2016-ra ígért folytatásnak be kell majd tömnie…

Ezt leszámítva a film kerek egész (számtalan átvezető résszel ellentétben). A 2023-as események nem kapnak akkora súlyt, mint a ’70-es évekbeli cselekmény, ez azonban nem meglepő, hiszen nem ott dőlnek el a dolgok. A hetvenes években azonban pörögnek az események, nem amolyan látványos-lövöldözős módon, hanem a hangulat szempontjából. Sötét, humoros és akciódús részek váltják egymást, amit Farkas jelleme és kellemes stílusa tart egyben, ő az a szereplő, aki lazaságával határozottan jót tesz a filmnek. Az utolsó néhány percben pedig olyan dolgokat villantanak fel, amikben nagyon sok potenciál van az elkövetkező kábé húsz részre, a következőt emiatt izgatottan pattogó kislányként fogom majd várni!

Szerintem: 

Szerző: Hargitai Ági

Hazai bemutató: 2014. május 22.

Forrás és  fotó: InterCom



Olvasd el ezeket is!