Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Utazók kritika

Ádám és Éva az űrben

Utazók kritikaMorten Tyldum sok más alkotótársával egyetemben a modern skandináv krimivel robbant be a nemzetközi köztudatba. A friss és ropogós skandináv irodalmi háttér persze önmagában kevés az-azt kibontandó tehetségek nélkül, és aminek egyik legsikerültebb példája a zseniális Fejvadászok (Martin Scorsese már a megjelenése óta tervez belőle egy remake-t), mely egy thriller közegébe ágyazott groteszk elemekkel teletűzdelt krimi adaptáció. Tyldum saját zsánertermészetét gyarapítva készítette el aztán – immár nemzetközi porondon – az enyhe visszalépésnek vagy tisztes iparos munkának is felfogható Kódjátszmát. Persze nem csak ő volt az egyetlen ebben a skandináv körben, aki bebocsájtást nyert a hollywoodi álomgyárba (lásd: Baltasar Kormákur, Niels Arden Opley, Jonas Akerlund vagy akár Nicolas Winding Refn). Egy azonban biztos Tyldum esetében, sikeres volt a bebocsájtás, az Utazók című filmmel.

A Kódjátszma után aztán Tyldum teljesen felcserélte a brit terepet és színészeket (Benedict Cumberbatch/ Keira Knightley) Amerika színeire (Chris Pratt/Jennifer Lawrence), ráadásul egy eddig általa nem használt műfaji-variánssal, a sci-fivel és a romantikus filmmel. Mondhatjuk, hogy feladta magának a leckét az egyébként Utazók-nak keresztelt munkával. Viszont nem bízta a véletlenre a színészválasztást, hiszen a Lawrence márkanévvel már szinte mindent el lehet adni (X-Men: Apokalipszis), még a film előzetesét is (Lawrence nevét előbb tüntetik fel, mint Pratt-ét).

Utazók kritikaAz Utazók azonban nem találta meg a közös hangot a kritikusokkal és a közönséggel, sőt összesítve bukás közeli vállalkozásnak tűnik. No de valóban ennyire rossz hollywoodi termékről lenne szó? Az biztos, hogy meglehetősen közhely ízű sci-fi felvezetéssel nyit a film, miszerint az emberiség már kellően fejlett ahhoz, hogy kolonizáljanak távoli bolygókat a csúcstechnológiával ellátott luxus-űrhajókkal. Ilyen az Avalon is, mely 5259 utassal indul neki a tervezett 120 éves űrutazásnak. A fedélzeten hibernált utazók szinte mind fiatal, tetterős emberek, akik egy teljesen új élet lehetőségét kapják a markukba egy távoli kolónián. Két hibernációs ágy viszont idő előtt kinyílik, így Lawrence és Pratt előretolt Ádám és Évaként ténferegnek a fedélzeten és mivel a rejtély megoldásán túl jobb dolguk nincs, gyorsan egymásba is habarodnak. Megtehetik, ugyanis az út még 90 évig eltart.

Ahogy a szinopszisból már kiderült, az Utazók egyszerre próbálja romantikus filmként és sci-fiként elmesélni a további eseményeket. Sajnos azonban nem zökkenőmentesen, annak ellenére, hogy egy ügyes írói fogással sikerült összekötni a „hogy hazudhattál nekem eddig” romantikus filmek fordulatát a sci-fi hibernációs fordulatával. A film első felében működik is a mágia, még úgy is, hogy az igen hosszú expozícióban nem történik semmi rendkívüli, amit ne láttunk volna már más filmekben (például: Számkivetett vagy stílszerűen a Hold vagy a Mars Mentőakció). Pratt egyébként meglehetősen ügyesen játssza el Robinson Crusoe epigonját: észrevehető, hogy A galaxis őrzői óta egyre jobban teszi össze a színészi játékát. Lawrence is rendben van, sőt mindketten rendben vannak, hihető és nem papírízű a kettejük kapcsolata.

Utazók kritikaA gondok leginkább ott kezdődnek – mindenféle spoiler nélkül – amikor megjelenik egy harmadik szereplő is. Mintha a forgatókönyvíró észbekapott volna, hogy a filmnek van egy sci-fi vonulata is, gyorsan vágjuk el azt a szálat. És hát az eredmény több mint kiábrándító (legalábbis annak, aki egy konzekvens sci-fire számított). A film második fele a történetben tátongó lyukakra is rámutat, mely lyukak mindent megtesznek azért, hogy a szerelmespár mindenkitől távol, teljesen egymásra legyen utalva. Biztos megölte volna a romantikát, ha pár mexikói biztonsági szakértő/takarító a háttérben vakarja a padlót. Meglehetősen zavaró továbbá, hogy egyfelől a hajó mesterséges intelligenciája nettó csecsemőkként kezeli utasait (értem én, hogy az űr egy veszélyes hely, de mégis), viszont ebből az intelligenciából nem jutott semmi a hibernációs eljárás biztonsági protokolljára.

A film utolsó harmadában aztán a történet romantikus filmből melodrámába csap át kimondott közhelyekkel és az A-pontból B-pontba rohangálásokkal, ami ennek ellenére a rá fogékony nézőkben kellemes ízt hagyhat a szájban. Igazából a rendezésre nem lehet panasz, izgalmasan látványos és romantikus jelenetek váltják egymást meglehetősen jó arányokkal. Viszont a sci-fi vonalért kár, nagyon izgalmas lehetőségek rejlettek benne. Ez viszont már nem Tyldum hibája. Nincs új a nap alatt, aki a Hollywoodban akar dolgozni – nemzetközi zöldkártya ide vagy oda – annak szigorítani kell a műfaji szabályokon: kísérletezés kizárva.

A rendező előző filmjével szemben határozottan gyengébb, „egyszer-nézhetős” hollywoodi film lett az Utazók, azonban még így is megvan a maga izgalma és kellően látványos is ahhoz, hogy kikapcsolja az embert, főleg ha az ember párban van. Olyan a film, mint egy átveréses vakrandi csak kellemes utóízzel.

Szerintem: 

Szerző: Varga Ádám

Hazai bemutató: 2017. január 12.

Forrás és fotó: InterCom

 



Olvasd el ezeket is!

17 Comments on Utazók kritika

  1. Varga Ádám // 2017-01-24 at 13:02 //

    na ennek örülök Dávid 🙂
    máskor is várom az értékes hozzászólásaid 😉

  2. Bakos Dávid // 2017-01-24 at 12:57 //

    Hahaha 🙂 100% , de köszönöm, inkább a pszichológia tudománya áll közel a szívemhez, de nagyon érdekel a színház és a filmművészet is, nameg a zene. Kritikusi kompetenciám a saját szubjektív érzéseimben ki is merülnek, ugyanakkor mindig szeretek eszmecserét folytatni hozzám közel álló, a filmekhez jobban konyító emberekkel, akiktől így tanulhattam egy-két szempontot, de pusztán csak kedvtelés. Ide is azért kommenteltem, mert emberközeli volt a megfogalmazásod, és tetszettek a hozzászólások, igy jó fórumnak tartom ezt az oldalt a véleménymegosztásra. Gyakran lenne kedvem leírni egy-egy hasonló “hasfájást”, a ,számomra mostmár elhiteltelenedő, szakemberek részére , azonban úgy gondolom süket fülekre találna. Azért viszont, hogy itt érdemi beszélgetést folytathatok, hálás köszönet.
    🙂

  3. Varga Ádám // 2017-01-24 at 12:49 //

    szépen fogalmazol Dávid 🙂
    biztos hogy nem vagy kritikus? 😉

  4. Bakos Dávid // 2017-01-24 at 12:13 //

    Köszönöm a választ,
    Ugyan , félreértés ne essék, nem a kritika / kritikus bosszant , sőt néha abszolút értékes meglátásokat nyerek egy-egy cikkből / videóból. Engem az érzéketlenség zavar, a távolságtartás , és az egyoldalúság. Meg lehet mutatni a film minden egyes összetevőjét, amennyiben a darabokra tördelés fontos, és előre mutató a történet megértésének szempontjából, de, mint tudjuk az egész valami több, mint a részek összessége. Ezért csak azért nem említeni a szépséget, a romantikát, és a film – ezek szerint többeknek- értékes mondandóját , mert az …nem is tudom , nem túl nívós vagy szakmai…vagy nem kelt akkora visszhangot az olvasóban / nézőben, szerintem egysíkúságot, és szemellenzős látásmódot sugall.
    Azt pedig szeretném hozzátenni, hogy elsősorban nem a te kritikád verte ki nálam azt a bizonyos biztosítékot, ellenkezőleg, sok szemponthoz tudtam kapcsolódni is…bennem a mai “véleményformáló” online videós “viccesnek” szánt kritikusok elemzése kelt ellenállást, mivel naivan várok arra, hogy a közönség által legitimnek keresztelt kritikus , a “tudor” megmondja azt, amit a szakma képviseletében tudni érdemes lehet a filmről ….valójában viszont kapok egy sor szubjektív , néha már maróan fájó ,elnézést, de hülyeséget, ami száraz, és steril, a szimbólumokhoz, érzésekhez, alapvető emberi “szépséghez” semmi de semmi köze. Ez ingerel….rendben van, ha tudjuk, hogy működik a motor a kedvenc autónkban…de azok a tájak ahova eljutunk vele, az az élmény nem írható le pusztán a motor rajzaival…és ez nekem a valódi problémám.
    Üdvözlettel és tisztelettel
    Bakos Dávid

  5. Varga Ádám // 2017-01-24 at 11:59 //

    Kedves Dávid

    Erről egy volt tanárom jut eszembe, aki immáron több mint 20 éve tart órákat Tarkovszkij filmjeiről és ebből 15 éve csak a Stalker című filmjéről. Saját bevallása szerint a mai napig katartikus élményként hat rá.

    Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy ne legyünk feltétlen előítéletesek a kritikusokkal szemben;)

    Amúgy örülök hogy tetszett a film, alapvetően nekem is.

  6. Bakos Dávid // 2017-01-24 at 11:49 //

    Kedves Gábor ,
    Köszönöm a kommentedet, de tényleg. Eleddig azt hittem, én értettem félre, és talán jogtalanul dühöngök a kamera mozgását elemző, és összehasonlító, illetve a fene tudja még milyen kiábrándító, érzelmektől távol álló kritikusok véleményén. Azonban most azt érzem, végre leírtad, amit én sem stílusban ,sem szakmailag nem tudnék igy – mivel csupán kedvelem a filmeket, viszont nem tudományosan, sokkal inkább “empátiával” igyekszem viszonyulni hozzájuk – de én is hasonlóan éreztem végig…csodálatos volt, számomra az egyik legmeghatározóbb filmmé vált, bár lehet, hogy ez most a saját életemmel való kapcsolódási pontok miatt ilyen erős, de tény , hogy megérintett, és ennek a filmnek szerintem ez volt a valódi küldetése. Minden más lehúzás és próbálkozás csak a kritikus szakma hidegségét, és azon képességének hiányát mutatja meg, miszerint képtelenek úgy beülni egy filmre, hogy átadják magukat az élménynek ,mindenféle analízis , és fölösleges okoskodás nélkül.
    Még egyszer köszönöm !

  7. Varga Ádám // 2017-01-18 at 09:53 //

    #spoiler veszély

  8. Varga Ádám // 2017-01-18 at 09:48 //

    ebben tévedsz Gábor
    :
    az Utazók melodráma, mert a csaj lemond egy nagyobbnak tűnő boldogságról (új élet lehetősége egy másik bolygón), hogy egy kisebb legyen az övé (a romantikus filmek nem tárgyalnak ilyen morális kérdéseket/próbatételeket), de ha lemondana a férfiról is, akkor is melodráma lenne 😉

    abban viszont igazad van, hogy a Lalaland is melodráma (+musical variáns)

  9. Takács Gábor // 2017-01-18 at 04:22 //

    Melodráma? Nem kevered azzal a Ryan Gosling musicall-el? 🙂 Ebben se zenei aláfestések (a melodramatikus értelemben) se giccses elemek (a modern melodramatikus értelmezésben) nem voltak. Ha már műfaji szempontból nézzük, akkor már inkább valami egészen korszerű romantikus darab lehetne. Nézd meg a romantikus irodalmi művek jellemzőit, egészen sokat rá lehet húzni — de szerencsére abban a pillanatban megálljt parancsol, ahogy a zöldből a narancssárgába lendülne a mutató a giccsméteren. És sok klasszikus romantikus elemet is kihagy, ami idejét múlt, vagy nem illik a történethez, így el is rontaná. Persze egy tetovált nagy darab szerecsen ökölvívónak ez is nyálas, de mi műelemzők lennénk…

    Egyébként úgy értettem inkább, hogy nem romantikus film, hogy egyáltalán nem húzhatók rá a tipikus női közönséget célzó love-story-k jellemzői.

  10. Varga Ádám // 2017-01-17 at 08:05 //

    ha tisztán műfaji szempontból nézzük a filmet akkor összességében egy klasszikus melodrámával állunk szemben, mert mind a lemondás motívumát és mind a kisboldogság- tematikát magába foglalja

  11. Takács Gábor // 2017-01-16 at 18:37 //

    *** Enyhe spoiler veszély! ***

    Ez a film nem sci-fi, nem akciófilm, és ez a film nem romantikus film.

    Ez a film olyasmit mutat meg, amit még Zemeckis “Kapcsolat”-ának sem sikerült. Pedig az aztán…! (Az a film) gyönyörűen szembe és párba állította a tudományt és a hitet, megmutatta, hogy nem harcolni kellene egymással a különböző világnézetek miatt, mert azonos a célunk, gyönyörűen megmutatta, mit éreznek (pl.) az űrhajósok, amikor megkerülik a Földet több ezerszer (azaz, hogy egy faj vagyunk, ide bezárva, és nem lenne szabad ellenségeskednünk), de mindezt csak megmutatta. Igaz, példaértékűen.

    Az Utazók ennél sokkal tovább megy.

    Nem megmutatja, mennyire kis senkik vagyunk, életünk összes piti problémájával, és egymásra utaltságával, hanem átérezteti. A “Csillagok között” csak egy elbukott kísérlet akart lenni ennek bemutatására. Az Utazók oda tesz bennünket a nagy semmibe, ahonnan még segítséget sem tudunk kérni. Hajótörött film? Ugyan már. Bármilyen lakatlan szigetről el lehet sodródni a legközelebbi lakatlan szigetre pár hónap alatt. Hasonló okokból nem volt rossz a Számkivetett sem (sőt!), de annak a léptékei csak bolygóméretűek, mi pedig nem a bolygón vagyunk egyedül, hanem a világűrben. (Vagy nem?) 🙂

    Szóval ha csak egy pillanatra is belegondolt valaki, mennyire egyedül vagyunk még itt a Földön is, hogy négy év mire a legközelebbi csillag fénye ideér hozzánk (azaz, amit ma látunk, az ott négy évvel ezelőtt történt…), az tuti beleremegett még a gondolatba is.

    Ez a film nem mutogat semmit, hanem Utazóvá tesz. Azzá, amik vagyunk.

    És amikor ez megvan, akkor megmutatja az emberi lét pár végletét. Az örök reménykedőt, a majdnem reményvesztettet, az esendőt, és a bocsánatért már nem esedezőt.

    Évek telnek el, a történet közben, de nem írják ki, hogy “egy év múlva”. Aki nem figyel, átsiklik efelett. A film nem erőszakosan mesél, csak szerényen ad, ordító marketing nélkül, annak, aki készen áll a befogadásra.

    Épp ezért (is), ha sikerül nem úgy nézni a filmet, mint egy Vasember(t), még véletlenül sem gyilkosozzuk le a főhőst. (Ahogy tette az Index és az Origó — ezek együtt jártak úttörő diszkóba? Hogy nem látnak az orruknál tovább, azt az is mutatja, hogy ha nem úgy cselekszik a srác, ahogy tette, mindenki halott lenne, 5000+ utassal együtt… Gyilkos, na persze. Hát, rövidlátni is tudni kell.) Szóval ha nem felületeskedünk, azonnal tudjuk, hogy elképzelhetetlen próbatétel az ott, kint, egyedül, 90 évig. És amíg nem jártunk más cipőjében, nem ítélkezünk.

    Ha meg már jártunk, akkor meg azért nem.

    Számtalan érzés is rétegződik egymásra a főhősökben, melyek rapszodikus intenzitással mutatják meg a helyzet kuszaságát. De a tempó tökéletes, egy picit sem lesz érzelgős, és nem is hagyja, hogy magunkba omoljunk. Pedig néha omolhatnánk… De a történetet el kell mesélni.

    A csúcspont pedig, amikor felemelkedik egy fejsze.

    Akkor, ott, átérezhetjük, milyen az, amikor a lelkünkre rakódott sok-sok érzelem megrepedezett, semmi sem az, ami, feladjuk az egónkat, és mindent, és egyszerűen csak a másik sorsába adjuk a létezésünket. Mert nincs senki más, akinek a kezébe adhatnánk. Mindegy, hogy ember, vagy Isten, a sorsunk tőle függ. Lesz, ahogy lesz.

    És ebben az egyszerre reménytelen, reményteli és lelkileg teljesen meztelen pillanatban nem csak a kiszolgáltatottság érzése a mienk.

    Egyszerre kapjuk meg vele együtt a megbocsátás és könyörület ajándékát. Mert nincs az a bűntett, ami ne kaphatna megbocsátást, csak őszintén kell kérni, hátra hagyva mindent.

    Nem tehetünk mást, a bosszú nem opció. Önmagunkat gyilkoljuk meg vele.

    Egyik jellemző sem emberi már ebben a pillanatban, ekkor látni, hogy legbelül Isten lelkének parányi szikráját hordozzuk mind, feltéve ha levetjük (vagy a szenvedés levetteti velünk) a ránk rakódott felesleget. Alázat, átadás és megbocsátás. Remek ábrázolás, soha nem hittem volna, hogy egy ilyen “hétköznapi” jelenetbe ezt bele lehet sűríteni. (De az előkészület megkomponálta hozzá a környezetet.)

    Ezek vagyunk mi, meztelenül. Egymásnak kiszolgáltatott, esendő, mégis irgalmas Utazók.

    Az összes többi csak az agyunk kreálmánya.

    A világi jóságokból felsorolhatnám még a szép fényképezést, a jó színészi játékot, a harmonikus egyensúlyt az akció és a humor között, valamint a logikusságra való majdnem hiánytalan törekvést.

    De én nem filmet láttam, hanem önmagamat. Életre szóló élmény.

    Írhatnék még róla oldalakon át, csak egy mese lesz. Átélni a film alatt lehet. Nem szabad kihagyni!

  12. Takács Gábor // 2017-01-15 at 19:00 //

    Fogok írni, hamarabb, mint 90 év múlva, csak jóval hosszabban szeretnék, és még egy kicsit összeszedem a gondolatokat. 🙂

  13. Varga Ádám // 2017-01-15 at 17:43 //

    Megérte várni a kommentre 🙂
    Akkor Gábor, 90 év múlva ugyanitt 😉

  14. Takács Gábor // 2017-01-15 at 14:53 //

    Huhh, hát ahogy látom szerte a világban elég sok a felületes világnézetű kritikus. Na persze nem lehet mindenki olyan zsigeri dekompozicionista romantikus, mint én. Még emésztem egy kicsit, de elöljáróban annyi, hogy fenntartás nélkül megérdemli a 10/10-et. Hogy miért, arra visszatérek 90 év múlva. 😀

  15. Varga Ádám // 2017-01-12 at 17:44 //

    Rendben Gábor 🙂
    Várjuk-várjuk

  16. Illés Heni // 2017-01-12 at 17:29 //

    Várjuk a véleményed, hogy tetszett a film. 🙂 És persze mindenki másét is 😀

  17. Takács Gábor // 2017-01-12 at 17:26 //

    Kb. negyven másodperccel azelőtt néztem rá az oldalra pont ez után a kritika után kíváncsiskodva, hogy felkerült a cikk. Ahogy bezártam a böngészőt, jött az email. 🙂 A jegyek már megvannak, a hétvégén majd vitába szállok. 🙂

Minden vélemény számít!

UA-59689140-1