Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Sárkány közeleg kritika

Mi van a föld alatt?

Sárkány közeleg kritikaVannak filmek, amik nagyon érdekesek, de mégis pokolian nehéz véleményt formálni, kritikát írni róluk. Most azokra az alkotásokra gondolok, amik távoli országokban játszódnak. Olyan helyeken, amikről gyakorlatilag semmit nem tudunk. Egyfajta egzotikum nézni és hallani a szereplőket, kisebbfajta kulturális kaland egy ilyen mozi. Viszont amikor az elemzésen van a sor, jelzőkkel kellene illetni az alkotást, akkor az ember elbizonytalanodik. A filmek legnagyobb része beágyazódik egy kulturális közegbe, a tényleges megértéshez pedig elengedhetetlen lenne alapvető ismeretekkel bírni arról a térről és arról az időről, amihez a film köthető. Ezért is nehéz értelmezni Mani Haghighi, iráni rendező Sárkány közeleg című alkotást. Főleg úgy, hogy az első jelenetben hangsúlyozottan elhangzik egy információ. A történet kezdete előtti napon, 1965. január 21-én követtek el halálos kimenetelű merényletet Hassan Ali Mansur, Irán miniszterelnöke ellen.

Irán sokak képzeletében úgy élhet, mint egy keményvonalas muszlim ország, ahol a nők burkában léphetnek csak ki az utcára és különben meg állandóan lövöldöznek és bombák robbannak. Talán nem is áll olyan nagyon távol a valóságtól a feltételezés, de az is tény, hogy a hatvanas években Irán egy liberális és nyugatosodó ország volt, ahol a nők szavazati joggal rendelkeztek és miniszoknyában sétálgattak az utcákon. A demokratizálódás egyik elindítója és képviselője volt Hassan Ali Mansur, akit egy siíta fundamentalista gyilkolt meg. (Gondolom, nem kell hosszan magyarázni, hogy miért.)

A Sárkány közeleg ebben a sok szempontból szabad világban kezdődik, de aztán átlép egy másik (más erkölcsökkel és hitekkel terhelt) világba. Babak Hafizi (Amir Jadidi) a titkosszolgálat ügynöke új megbízást kap. Egy kis szigetre száműzött politikai fogoly öngyilkosságot követett el, ki kellene vizsgálni az ügyet. A férfi a tett kísérteties helyszínére érkezik. Az elítélt egy sivatag közepén álló temetőben töltötte napjait, egy partra vetett hajóroncsban. Babak azonnal megállapítja, hogy a halott nem önkezével vetett véget az életének, egy gyilkosságot próbálnak álcázni öngyilkosság látszatával. A helyiek óva intik a fiatal ügynököt, borzalmas históriákat mesélnek visszajáró lelkekről. Babak mégis a hajóroncsban tölti az éjszakát, de az ott tapasztaltak arra késztetik: térjen vissza többedmagával, hogy kiderítsék, mi okozza az ép ésszel megmagyarázhatatlan jelenségeket. Így kerül a szigetre a fiatal geológus, Behnam Shokoohi (Homayoun Ghanizadeh) és a hippi hangmérnök, Keyvan Haddad (Ehsan Goodarzi).

A sorok akár egy horrorfilm történetet is leírhatnák. A Sárkány közeleg, azért messze van attól az öncélú és tömény rémisztgetéstől, ami ezt a műfajt jellemzi. Nagyon gyenge idegzetű nézőknek persze nem ajánlom az alkotást, mert valóban vannak benne valamennyire félelmetes jelenetek. De nem az időnként emlegetett halott lelkek teszik borzongatóvá a filmet, hanem inkább a szigeten található falu babonás, szinte a múltból itt rekedt lakossága. Ezeknek az embereknek az életét ősi és logikátlan hiedelmek irányítják, az erkölcsük pedig a nyugati világ emberének szemével elfogadhatatlan. A Sárkány közeleg talán legerősebb pillanatai azok a részek, ahol a helyi rítusok, hiedelmek és a misztikum „uralja a terepet”. A valóság és a képzelet gyakran összemosódik ezekben a jelenetekben, a néző számára sem egyértelmű, hogy hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik. A rendező nem is akar segíteni minket abban, hogy döntést hozhassunk. Ez csak javára válik a filmnek, a borzongató hatás alól nem hinném, hogy sokan ki tudják vonni magukat.

Sárkány közeleg kritikaEzek miatt rosszul esik leírni, de rengeteg zavaró momentuma is van a filmnek. Az egyik az, hogy „három síkon mozog”. Az első jelenet a szigeten történtek legvégén játszódik. A három főszereplő férfi mesélni kezdi (vagyis inkább mesélni kényszerül), hogy miként keveredtek a szigetre és mik történtek ott velük. Ebből váltanak át magába a történetbe. Szerkezetileg ennyi tökéletesen elég is lett volna. Viszont a rendező valami oknál fogva mindenképpen ragaszkodott még egy „dokumentarista” szálhoz. A film elején ott a kiírás, hogy igaz történeten alapuló művet láthatunk. Ennek szellemében interjú részleteket vágnak be hús-vér emberekkel, például Ebrahim Golestan iráni filmrendező unokájával. (Állítólag az ő hangmérnöke volt Keyvan Haddad). Sajnos ezek a jelenetek nem adnak hozzá semmit a filmhez, csupán megtörik annak ívét. Egész egyszerűen zavaróan hatnak. A „based on true story”-kitételt pedig (ha lehet hinni a külföldi filmes oldalakon leírtaknak) nem kell nagyon komolyan venni.

A másik komoly hiba a befejezés. Nem szokatlan, hogy egy film végén van egy (nagy, vagy csak közepes mértékű) fordulat. Ezt szinte már várjuk is. A Sárkány közeleg viszont tobzódik a történetet lezáró csavarokban. Ha a kreatív és a jól megkomponált kitételeknek megfelelnek, akkor egy mozi két ilyet is elbír a végén. (Legalábbis ilyet már láttam.) De négy-öt csavar már fárasztja a nézőt. Mani Haghighi alkotásáról (annak erényei miatt) rosszul esik kimondani, de a befejezés egész egyszerűen rossz. Nagymamám mondta volna rá, hogy ezt is elnyújtották, mint a rétestésztát.

Összességében egy európai ember számára nehezen értelmezhető filmet kapunk. Erényei kétségtelenül vannak, ezért sajnálja a néző, hogy hibái nehezen megbocsáthatóak. A legnagyobb értéke kétségtelenül a művészi szintre emelt borzongatás. A föld mélyén rejtőző, kitörni készülő szörny talán (a miniszterelnök erőszakos halálára visszautalva) nem csupán „riogatni” akar (vagy nem a horrorfilmekből megszokott módon szeretne riogatni), hanem allegorikus alak. Ezt nehéz eldönteni, viszont a film hatására elkezdtem utána olvasni Irán XX. századi történetének. Ezért mindenképpen köszönet nekik, akárhonnan is nézem, a Sárkány közeleg, e miatt hálára kötelez

Szerintem:

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2016. január 5.

Forrás és fotó: Cirko Film



Olvasd el ezeket is!

Minden vélemény számít!

UA-59689140-1