Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Olli Mäki legboldogabb napja kritika

Olli Mäki legboldogabb napja kritikaVan egy sok-sok éves emlékem egyik élsportolónkkal kapcsolatban. Az illető (nem emlékszem pontosan ki volt, talán Janics Natasa) az aranyérem reményével ment ki az olimpiára, ahol aztán valamelyik számban, minimális idővel lemaradva, a második helyen végzett. Néztem a közvetítést, és láttam az eredményhirdetést is. Ott állt a dobogó középső fokán, nyakában az ezüstéremmel. A szeméből sütött a totális elkeseredés és keserű könnynek folytak végig az arcán. Tudtam, hogy most nagyon kellene sajnálnom, hogy most pokolian sok befektetett energia és munka lett semmisé a számára. De e helyett inkább a totális értetlenséget volt bennem, hiszen nem történt tragédia, nem dőlt össze a világ és igazából a második legjobbnak lenni nem szégyen. Már ha egyáltalán ilyen minimális különbségnél ki lehet jelenteni, hogy a másik egyértelműen jobb.

Ezer meg egy oka van annak, hogy nem lettem élsportoló. Ha a tehetségem meg lett volna hozzá, akkor sem vittem volna semmire. Pont e miatt a hozzáállás miatt. Pár napja egy sajtóvetítésen éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Juho Kuosmanen Olli Mäki legboldogabb napja című filmjének főhőse szintén nem akarja annyira a győzelmet, mint amennyire a győzelmet egy bajnoknak akarnia kell. Az pedig a néző feladata, hogy eldöntse: ennek a hozzáállásnak a következménye bukás, vagy siker-e.

A pehelysúlyú bokszoló, Olli Mäki (Jarkko Lahti) élete nagy meccsére készül. A világhírű amerikai profival, Davey Moore-ral (John Bosco Jr.) küzdhetne meg a ringben. Óriási dicsőség lenne, ha legyőzné az igencsak szép eredményekkel dicsekedni tudó ellenfelét. Nem csoda, ha edzője, Elis (Eero Milonoff) nagy nyomás alatt tartja, számára is kiemelten fontos lenne Olli győzelme. (Tulajdonképpen neki fontosabb lenne, mint a film főhősének.) Ám Olli edzések helyett inkább barátnőjével, Raijaval (Oona Airola) tölti az idejét.

Bokszolókról már nem egy filmet láthattunk. (Dühöngő bika, Mélyütés és persze a Rocky-filmek) Ez a sport (egyáltalán nem alaptalanul) úgy van feltüntetve, mint a „mélyből jött” fiúk kitörési lehetősége. Az Olli Mäki ban ez a szál egyáltalán nincs meg. A totális győzni akarás, a „harc az életbe maradásért” szintén hiányzik, a bokszról szóló filmek között egyáltalán nem tipikus Juho Kuosmanen alkotása. Két világot akar szembe állítani egymással. Egy művi és felületes közeg áll szemben egy természetes és mély érzésekkel, telivel. Egy ország figyel a „Nagy Meccsre” és ez mindenféle Olli számára kínos kötelességekkel jár. Például dokumentumfilmet forgatnak a felkészülésről, ami sokszor hoz magával mesterkélt és kínos helyzeteket. Meg különböző reklámfotózásokon kell részt venni, ahol hősünket sámlira állítják, hiszen másképp kiderülne, hogy alacsonyabb a modellnél. Már az is hazugság, hogy Olli pehelysúlyban indul, hiszen csak középkori kínzásokat idéző szenvedéssel képes a bűvös ötvenhét kiló alá vinni testsúlyát. De a legnagyobb hazugság mégiscsak a győzni akarásról szól. Mindenki (az élen Elissel) bajnoknak szeretné látni Olli Mäki, hisznek a győzelemben és megmámorosodnak a gondolattól, hogy kedvencük legyűri Moore-t a ringben.

A számukra kereknek látszó történetben csak az a bökkenő, hogy maga az eset „tárgya” nem biztos, hogy annyira győzni akar. A dicsőségre szomjazó, Olli Mäkit éltető tömegnek igazából fogalma sincs ki is az az ember akit „hősének” kikiáltott. A film címszereplőjének Raija sokkal többet jelent, mint a diadal, amit a nagy meccsen arathatna. A lány maga a megtestesült természetesség és szerénység. Olli Mäki pedig egyértelműen ehhez a világhoz tartozik, a versenyre való felkészülés bizonyos értelemben erőszaktétel saját magán.

A film talán leginkább megkapó momentuma az, hogy nagy és mély érzéseket letisztultan, „nyugodtan”, minden giccstől és túlcsordulástól mentesen tud ábrázolni. A szerelem, a versenysporthoz tartozó küzdelem és az őrlődés egy sor emocionálisan felfokozott jelenetet teremthetett volna, de Juho Kuosmanen visszafogta magát. Az érzések nagyon szerényen, nagyon letisztultan és épp ezért nagyon őszintén jelennek meg. Persze ehhez sokat hozzátesz a két főszereplő színészi alakítása. Tehetségüknek köszönhetően a néző önkéntelenül is megszereti a fiatal párt.

És végül mi a film tanulsága? Elképzelhető, hogy nincs is. A rendező semmiképpen nem akar bármiféle szájbarágós igazságot belénk verni, ránk bízza mit viszünk haza. Talán egy leckét arról, hogy mit is jelent a vereség és mit jelent a győzelem. És hogy egész pontosan mi az, ami megéri a küzdelmet.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2016. december 22.

Forrás és fotó: Mozinet



Olvasd el ezeket is!

Minden vélemény számít!

UA-59689140-1
Tovább az eszköztárra