Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Halál Szarajevóban kritika

Történelem alulnézetből

Halál Szarajevóban kritikaEgyetemi hallgatóként egyszer volt szerencsém hallani azt a gondolatot az egyik általam nagyon tisztelt és szeretett tanárom szájából, miszerint a történelmet az tanulta meg leginkább, aki rájön, hogy valahol mindenkinek igaza volt. Ha mindenképpen választanom kellene, hogy mi volt a legfontosabb mondat a bölcsészlétem alatt elhangzottak közül, akkor azt hiszem, ezt választanám. Danis Tanovic Halál Szarajevóban című filmjének nyitójelenete ugyanezt a gondolatot közvetíti. Egy híres építésszel készítenek riportot, aki elmondja, hogy az egymást sűrűn váltó politikai hatalmak milyen emlékművet, vagy emléktáblát helyzetek el a szarajevói merénylet helyszínén. A műsorvezető végül felteszi a kérdést: „Ön melyiket állítaná vissza?” „Mindegyiket odaraknám egymás mellé”– hangzik a válasz.

A Berlinből több neves díjjal (Zsűri Nagydíja, FIPRESCI-díj) távozó alkotása Szarajevóban játszódik, az első világháború közvetlen okaként számon tartott merénylet századik évfordulóján. A város egyik elegáns szállodájában is az eseményre emlékeznek. Legalábbis az amolyan szociális miniverzumként megjelenített hotel felső szintjein. Ide érkezik a nagyon fontos és nagyon befolyásos emberekből álló EU-s küldöttség, illetve itt, az elnöki lakosztályban készül fel Jacques (Jacques Weber) a neves francia színész könnyfakasztónak és katartikusnak szánt beszédére, amiben Srebrenicát Auschwitzhoz hasonlítja, és testvéri szeretetéről biztosítja a bosnyákokat. A tetőn pedig a jól öltözött riporternők kérdezik ki a magasan kvalifikált, hozzáértő értelmiségieket a hajdani merényletről. Okos szavak hangzanak el a történelemről, száz és távlatából, felülről, bizonyos távolságtartással.

Halál Szarajevóban kritikaDe lent az alagsorban minderről keveset tudnak, és kevésbé is tűnik érdekesnek. Itt nem beszélnek a történelemről, hanem inkább itt zajlik. A szálloda alkalmazottai besokalltak attól, hogy nem kapnak fizetést hónapok óta és úgy döntenek, hogy sztrájkolni fognak. A szálloda igazgatója, Omer (Izudin Bajrovic) persze nem igazán szeretné, hogy pont az EU-s vendégek orra elé vonuljon ki transzparenseivel a felháborodott plebsz, így a maga „balkáni” módszereivel igyekszik elejét venni az eseményeknek. Persze az egész nagyon nem passzol ahhoz a kifinomult európai közeghez, ami a felsőbb szinteken elmélkedik a történelem rögös útjain és emberi életeken átgázoló fordulatain, de ez nem számít, hiszen azok a felsőbb emeletek igencsak messze vannak az alagsortól.

Az Epizód egy vasgyűjtő életéből rendezője új filmjében ismét megmutatta, hogy érzékeny a szociális kérdésekre. De a Halál Szarajevóban nem csupán társadalomkritika, hanem egyben a történelem értelmezése is, méghozzá nagyon bölcs és nagyon megszívlelendő módon. A „felsőbb” szint töpreng a régmúltról, próbálja azt értelmezi, visszafele néz, pedig talán alulra kellene. A mindennapi megélhetésért robotoló konyhai kisegítőket és mosodai alkalmazottakat nem fogják meg ezek a szép szavak. Nekik mással kell foglalkozniuk, a bérüket akarják, hogy kifizessék a villanyszámlát és kenyeret vegyenek.  Iszonyú mély szakadék van köztük, és a legégetőbb kérdéseken az tűnik, hogy a jelenkor szociális feszültségeiről tudomást nem vevő felsőbb osztály adott esetben hogyan fogja majd megakadályozni azokat az esetleges jövőbeli borzalmakat, amelyeknek múltbéli „testvéreit” a jelenben elemezgeti.

Halál Szarajevóban kritikaKét okot szeretnék még felhozni, pontosabban két mellékszereplőt, akik nagyon sokat hozzátesznek a film amúgy is magas nívójához. Az egyik Gavrilo Princip (Muhamed Hadzovic) a szerb nacionalista, akinek a szájából elhangzik minden „radikális” és politikailag inkorrekt gondolat, ami csak elhangozhat egy szerb nacionalista szájából. A rendező és a forgatókönyv író mégse enged a „csábításnak”, hogy egy habzó szájú, elrettentő példát kreáljanak az egykori merénylő névrokonából. Az elítélés helyett ragaszkodnak ahhoz, hogy meg kell próbálni mindenkit megérteni, hiszen részigazságai mindenkinek vannak.

A másik figyelemreméltó figura a sztrájk vezetője Hatidza (Faketa Salihbegović). Az ötven körüli mosodai alkalmazott már harminc éve gürcöl a szállodaigazgatónak. Eleinte kényszernek érzi, hogy rá (mint rangidősre) rátestálták a „vezér” szerepét, de hamar „felveszi a fonalat”. Öröm látni a filmvásznon, hogy az erős és vezetésre termett karakter egy idős, nem szép, segédmunkásnő képében jelenik meg.

Összességében egy nagyon komoly és nagyon izgalmas filmet kapunk, ami nem csupán mélyen elgondolkodtatja az embert, hanem ad egy szemléletet is. Meg egy izgalmas kérdést. Ha Gavrilo Princip ma is élne, vajon kit lőne agyon? A felvetésre azóta is keresem a választ, amióta kijöttem a moziból. Napok óta nem hagy nyugodni, és ez az egész filmre elmondható.

Szerintem: 

Szerző: Rácz Sarolta

Hazai bemutató: 2016. október 27.

Forrás és fotó: Cirko Film



Olvasd el ezeket is!

Minden vélemény számít!

UA-59689140-1
Tovább az eszköztárra