Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Kiéhezettek kritika

Kiéhezettek kritikaBár hatalmas Tarantino rajongónak tartom magam, mégse szeretem, ha egy film túl sok helyről lopkodja össze az elemeit. Jobban szeretem a teljesen egyedi műveket (persze a homage az más). A Kiéhezettek pedig tényleg rengeteg klasszikusnak a bűnös keveréke: 28 nappal/héttel később, A bolygó neve halál, A legyek ura és az A. I. – Mesterséges értelem. Mindezek ellenére működik. Hiába a sok ismerős elem, mégis leköti a nézőt, és egy percre sem áll le a cselekménye.

Már maga a történet alapvetése is érdekes: a nem túl távoli jövőben kitört a zombi-apokalipszis, a hadsereg pedig egy táborban olyan „kiéhezett” gyermekekkel kísérleteznek, akik ugyan rendesen fejlődnek, értelmesek, beszélnek és még érzelmeik is vannak, ám ha másik élőlényt szagolnak ki – szó szerint -, akkor elvadulnak és kijön belőlük az erőszakos éhségérzet.

Kiéhezettek kritikaEgy nap azonban a telepet ellepik a zombik, de egy kis csapatnak sikerül kijutnia Melanie-val (Sennia Nanua) az élen, aki az előbb említett gyermekek közül egyértelműen a legértelmesebb és legszociálisabb. Igazi kis cukibogyó, még akkor is, ha néha megesz egy macskát, vagy valami hasonlót. (Persze erről nem ő tehet.)

Innentől pedig jön a jól ismert narratíva: mászkálás a veszélyekkel teli városon, élelemszerzés és a dolgokra való rácsodálkozás. Mindez ugyan szörnyen elcsépelten hangzik, de mégsem az, több szempontból sem. Egyrészt Melaine-t öröm nézni, hiszen egy végtelenül aranyos kislány, akivel tényleg együtt lehet érezni. Másrészt a film nem téved olyan csapdákba, mint az ilyenkor szokásos moralizálás. Egyedül talán az őrmester múltját ismerjük meg úgy-ahogy, két mondatban. Ezekre azért sincs szükség, mert a karakterek így is elég beszédesek. Harmadrészt pedig tényleg ad valami pluszt az, hogy a csapat egyik tagja amolyan „félvér”, és így szabadon tud mászkálni az élőholtak között.

Kiéhezettek kritikaSok szempontból ez egy mese, amiben elég sokan, elég brutális keretek között meghalnak. Éppen ezért próbáljunk meg nem belekötni abba, hogy tíz év elteltével is a katonai tábort egy egyszerű drótkerítés védi, vagy hogy ennyi idő alatt a zombik többsége a rothadástól miért nem esik össze, mint egy rongybaba. (Utóbbi amúgy is minden második zsánerműnél elővehető lenne.)

És persze nem lehet szó nélkül elmenni amellett a tény mellett, hogy végre láthatjuk a hatszoros Oscar-jelölt, közel 70 éves Glenn Close-t tűzoltó készülékkel zombit ölni. Már ezért a jelenetért érdemes megnézni a filmet. A színésznő ráadásul megteszi azt a szívességet, hogy komolyan veszi még ezt a szerepét is, így nem veszi félvállról az amúgy meglehetősen összetett karakterének az ábrázolását. A többiekkel egyébként szintén nincs probléma.

Igazából nincs ezzel semmi probléma. Egy szépen fényképezett, sajátos atmoszférával rendelkező horrorfilm, cuki gyermekfőszereplővel, meg egy csipet, tipikus angol humorral. A zsáner rajongóinak csak ajánlani tudom.

Szerintem:

Szerző: Kis Szabolcs

Hazai bemutató: 2016. szeptember 29.

Forrás és fotó: Vertigo Média




Olvasd el ezeket is!

3 Comments on Kiéhezettek kritika

  1. Kedves Heni,

    Köszönöm a lehetőséget, élni fogok vele, a többit meglátjuk! 🙂

  2. Illés Heni // 10/07/2016 at 00:29 //

    Kedves Gábor,

    Örülünk, hogy tetszik az oldalunk, igyekszünk színvonalas kritikákat írni, bár nem mindig nyeri el mindenki tetszését.
    Ha komolyan gondolod, hogy szívesen írnál Nekünk, kérlek küldj egy kritikát egy aktuális filmről az alábbi címre: movieaddicts@movieaddicts.hu

  3. Takács Gábor // 10/07/2016 at 00:08 //

    Hát, lehet hogy az ingergazdag környezetben felcseperedett Y gen nézők közül csak a zsáner rajongóinak lesz jó, de ha valóban ez a helyzet, az végtelenül szomorú lenne. A film ugyanis minden korosztálynak és stílust szerető embernek lebilincselő szórakozás, zseniális elegye a horrornak, a pszicho-thrillernek, sőt, még a klasszikus scifinek is. Egyúttal kifinomult érzékkel fogalmaz meg súlyos társadalomkritikát, se túl szájbarágósan, se túl elvonatkoztatottan. Több alkalommal is “a farok ellenkező oldalára” kerül egy-egy szereplő, (és talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, végül az emberiség is), mindez rengeteg utalást tartalmaz arra vonatkozólag, mit kellene másként tennünk. Megvizsgálva, hogy a történelem folyamán hányszor hódított meg az emberiség más élőlények által lakott területeket, ezzel akarva vagy akaratlanul kipusztítva őket, bőven akad szégyellnivaló; és ha csak egy tizedannyira invazív faj tévedne erre a nyomorult bolygóra, mint mi, már sehol sem lennénk…

    És ha már Alien párhuzam, ott vizuálisan erőszakolták ránk a szülést, itt Glenn Close meséli el, de úgy, hogy most is borsózik tőle a hátam: mert van, hogy nem is az a legkétségbeejtőbb, amit látunk, hanem az, amit nem.

    Amúgy grat. az oldalnak, és az íróknak, még az én kifinomult (kifordult?) és különleges ízlésvilágomhoz is ez áll a legközelebb, még nem csalódtam kritikában. (Ha kerestek írót, gyakran járok moziba, örömmel. Tegyetek próbára!) 🙂

A te véleményed is számít!

%d blogger ezt szereti: