Kapcsolat

Neked ajánljuk!

Amikor kialszik a fény kritika

Amikor kialszik a fény kritikaAz, hogy egy rendező lehetőséget kap arra, hogy elkészítse a kisfilmjének a nagyjátékfilmes változatát, egyáltalán nem új keletű dolog, és többnyire a végeredmény miatt sem kell szégyenkezni (lásd Mama, Oculus stb.). Ezúttal David F. Sandberg készíthette el egész estés moziját, Amikor kialszik a fény címen a mindössze három (!) perces rövidfilmjéből.

Sandbergnek ráadásul ez az első nagy dobása, és sajnos látszik, hogy nem igazán tud mit kezdeni másfél órával, ami igazából stáblistával együtt is csak 81 perc. Kissé ironikus, hogy míg legutóbb A démonok között 2 kapcsán a hosszúságra panaszkodtam, most a rövidség miatt vagyok elsősorban csalódott. (Nem, ez akkor sem a „van sapka – nincs sapka” esete.)

Amikor kialszik a fény kritikaEgyszerűen nem jut idő semmire. Megismerjük a karaktereket (van négy kb.), de csak pont annyira, amennyire az szükséges a cselekmények szempontjából. Adott a depressziós anyuka (Maria Bello), aki egy szellemnővel beszélget, ezért a már régóta egyedül élő nagylánya, Rebecca (Teresa Palmer) elviszi inkább magával az öccsét Martint (Gabriel Bateman). Apuka halott, pontosabban az egyik, az első még idejében lelépett. Továbbá ott van a lány pasija Bret (Alexander DiPersia), aki a humorért felelős, más egyéb funkciója nem igazán van. És nagyjából ennyi.

Amikor kialszik a fény kritikaPozitív, hogy a nagy sietség mellett kevés idő jut a felesleges lelkizésekre. Csak sajnos a szükségesekre sincs túl sok, aminek következtében a szereplők jellemváltozásai két pislantás között lezajlanak. Ennek megfelelően egy egészséges kétkedésre se nagyon szorítanak időt, így a „Humor Herold” szó nélkül elhiszi, amikor a nője azzal jön neki, hogy „figyi, van itt egy pszichopata szellemnő, aki a sötétben mozog és terrorizálja a családomat, remélem megérted”. Mindenkivel megesik az ilyesmi, ugye?

Pedig a sötétség használata eszközként még akár működhetne is, ha azt olyan kifinomultan tennék, mint mondjuk a Darkness – A rettegés házában. Csakhogy itt nem kapunk többet egy nagyon vékony, hosszú hajú szellemasszonytól, ami így 2016-ban már kimondottan kevés.

Amikor kialszik a fény kritikaA kísértet háttértörténete kellőképpen borzongató, csak éppen a nyomozást lezavarják öt percben, de komolyan. Nincsenek fordulatok, karakterárnyalások: amint jön egy állítás, az úgyis marad. Egyáltalán nincs min meglepődni, még a lezáráson sem.

Mindemellett a rohanás miatt még hiteltelen is. A kiscsaj mégis miből tartja fenn a két szobás lakását? Tudom, ez apróság, de az viszont már nagyobb probléma, hogy a kb. 9-10 éves kisfiú úgy beszél és viselkedik, mint egy 40 éves férfi. Nem látom benne a gyereket, mert állandóan bölcselkedik, és nagyon okosakat mond. Leginkább a Körben látható sráchoz tudnám hasonlítani, de az ő felnőttsége valahogy működőképes volt, talán mert végig egy „mini-felnőttnek” állították be.

A rémisztgetés nagyban alapoz jump scare-ekre, de még azt is kissé bénán, mivel mindegyikre fel lehet előre készülni lelkiekben. A többi pedig jól ismert klisé, a kaparászással az élen. Nem igazán tudom ajánlani, mert hiába a jó alapötlet, ha a készítők nem tudtak vele mit kezdeni. Gyors, sablonos és felejthető. Kár érte.

Szerintem: 

Szerző: Kis Szabolcs

Hazai bemutató: 2016. július 21.

Forrás és fotó: InterCom



Olvasd el ezeket is!

A te véleményed is számít!